Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Gyógyító zenék

Létezik ma már tudományos zeneterápia, amely a rezgésekkel magyarázza a zenei hangoknak az emberi lényre gyakorolt jótékony hatásait. Ugyanakkor az ezotéria – amióta csak ember él a Földön – alkalmazza a hangok gyógyító hatásait. Manapság a kutatók kezdik belátni, hogy a legtöbb zeneszerző voltaképpen médium volt. Utalnék például Mozart dallamaira. A zene gyógyítani képes, hiszen a muzsika nem más, mint a világegyetem csodálatos harmóniáinak számunkra hallható hangnyelvre történő lefordítása!

Mi a gyógyítás?

Minden gyógyító célzatú tevékenység és beavatkozás alapcélja a rendellenességek felszámolása és a rend, az egység és a harmónia visszaállítása az emberben. Naivitás lenne azonban azt feltételeznünk, hogy az ember harmóniája egy mindentől elkülönült, önmagában létező egyensúlyi állapot. Valójában nagyon is összetett, lévén, az ember célja a természetes harmónia helyreállítása önmagán belül, mely elképzelhetetlen a nélkül, hogy a környezetével és a világmindenséggel helyre ne állítaná a harmóniaállapotát. Így, aki gyógyulni akar annak mind a belső rendjére (test, lélek és szellem), mind a külső rendre (ember-természet-kozmosz) kiemelt hangsúlyt kell helyeznie.

A tudományos zeneterápia szerint három szinten lehet az emberi szervezetben rendet tenni.
• Anatómiai szinten – viszonylag ismert orvosi beavatkozásokkal
• Biokémiai szinten – gyógyszerekkel, a táplálkozástudomány módszereivel és a kiegészítő-alternatív terápiákkal (pl.: vízterápiákkal)
• Rezgések szintjén – a sejtek kifejezetten rájuk jellemző rezgésmintázatának a megváltoztatásával

A gyógyítás orvostudományi vonatkozásai egy drágábbak, s ez nem csak a kezelések árára és sorozatos ismétlésére vonatkozik. Bizony, sokszor csak az orvosi módszerek természetéből fakadó mellékhatások és szövődmények elkerülhetetlen következményeinek megtapasztalásakor kristályosodik ki az emberben, hogy mily drága kincs az egészsége.
Az akut, ambuláns és főként az életmentő eseteket leszámítva a gyógyítás folyamatának a következő sorrendet kellene követnie a rezgésterápia szerint: rezgések szintje (belső, láthatatlan szintek) és csak utána a többi. (A magam részéről a holisztikában hiszek és a legjobbnak azt tartom, ha olyasvalakitől kérünk tanácsot, aki mind a természetes, mind az akadémikus gyógyászatról rendelkezik hivatalos képesítéssel és sokéves gyakorlattal.)

Mindenesetre azzal egyetértek, hogy valamennyi sejtünknek, szövetünknek, szervünknek és az egész testünknek megvan a maga jellegzetes rezgésszáma, az a standard, amelynél a homeosztázis (az agy és a test közötti egyensúly) állapota fennáll, illetve fenntartható. Ezt a természet adja készen az ember számára.

Rezgésterápia és Hangterápia

Rezgésterápiáknak az olyan tudatos, frekvenciaszabályozáson alapuló, holisztikus kezelési módszereket nevezzük, amelyek egy előre meghatározott céllal akár eszközzel, akár a nélkül, egyénre szabott rezgésmintákat közvetítenek a résztvevő számára. A cél a megfelelő biológiai ritmus visszaállítása és a sejtekből hiányzó információk pótlása. Ez utóbbi hiányt azért logikus feltételezni, mert a legtöbbször a sejtek diszharmóniája valamilyen hiánybetegségre vezethető vissza. A terápia során közvetített rezgések tehát visszarendezik a sejt finomanyagi struktúráját, pótolják a hiányzó rezgések egy részét és újra a megfelelő ritmusra hangolják a sejtjeinket. (Nyilvánvaló, hogy egy C-vitamin hiánynál a C-vitamin kell pótolni, de egy lelki eredetű defektusnál már másként áll a helyzet.)

A zeneterápia, illetve a zene gyógyító hatása voltaképpen a hangterápia (és a rezgésterápia) egyik legismertebb formája. Ebben az esetben a zene a gyógyítás eszköze, de nem csak a gyógyításé. Tudósok megfigyelték, hogy mind a betegségek megelőzésének, mind a gyógyíthatatlan betegségek tüneti kezeléseinek, mind a rehabilitációnak, mind a relaxációnak, mind a meditációnak, mind a személyiségfejlesztésének csodálatos eszköze a gyógyító zene.

Aktív és passzív gyógyító zene

Elsőre talán különösnek és körmönfontnak tűnhet így megfogalmazni a világ egyik legtermészetesebb tevékenységét. A passzív, (ön)gyógyító zeneterápiák körébe tartozik a zenehallgatás. Ennek létezik egyéni és csoportos válfaja egyaránt. Nyílván mindkettőnek megvannak a sajátos előnyei, amelyeket itt nem részleteznék.
Ugyanakkor a gyógyító zene aktív típusai közé sorolható mindjárt az éneklés és a hangszeren való játszás. Ez az öngyógyítás és az önregeneráció egyik kézenfekvő módozata. De alkalmasint ide tartozhat a gyógyító zenére történő táncolás (és táncikálás, ritmikus mozgás) csakúgy, mint a különféle zenés mozgáskultúra (nem csak az elvont ezoterikus, művészi, vallási, extatikus, lágy, hanem akár a zumba is). Vagy említhetném a hangterápia kifejezetten gyógyító zenére kitalált eszköztárából az indiai és a tibeti hangtál-terápiákat.

Időtlen idők óta megfigyelték és tapasztalták az emberek, hogy a természet legalapvetőbb hangjai – példának okáért a hullámok morajlása, a patak csörgedezése, a szél fütyülése, az erdő „csendje” – milyen ellazító és kapcsolatteremtő erővel bír és milyen jótékony hatással van az ember és a világ koherenciájára.
Csak az elmúlt 3-400 évben, az urbanizáció és a polgárosodás valódi kezdete óta távolodtunk el a természettől. Előtte mindig is szerves részét képeztük: volt friss levegő, séta, tömegnélküliség, nem voltak mesterséges anyagok, kemikáliák… Majd pediglen a technológiai vívmányok gerjesztette tudatlekötő rezgések és az alapzaj lett a későbbi generációk alaphangja, s minden bizonnyal ez is szerepet játszhatott abban a folyamatban, amelyek során a nyugati ember elszokott, egyszersmind el is hangolódott a természet hullámhosszaitól és hangjaitól. Itt az ideje visszatalálni a gyökerekhez!  

A gyógyító zenék már bizonyítottak a történelemben: elegendő volt egyetlen hangszer: egy dob, egy pánsíp, egy hárfa, egy hegedű vagy egy gitár például, hogy az idegrendszer működését, azon keresztül pedig az egész test rezgésszámát befolyásolni lehessen. A zene ritmusa, lüktetése nem csak a vadászatról megfáradva hazatérő ősembereknek és az ókor daliás harcosainak vagy a középkor kolostorba zárt szerzeteseinek és palotában lakó királyainak volt az osztályrésze, hanem mindenkié volt.
 
Az egyiptomi Halottak könyve is említést tesz a zenével történő gyógyításról, amikor a csillagok járását utánzó asztrális táncokat említi. Továbbá Hathor istennő különleges, szisztrum nevű hangszere és állítólag a hozzá tartozó idegen lények is a hangok terápiás hatásával érték el fantasztikus gyógyulásokat. De ehhez hasonló feljegyzésekkel és röpke utalásokkal találkozunk Kína és India ősi kultúráiban is. Később Keletről érkezett a zeneművészet és a zenegyógyászat tudománya Hellászba, ahol Püthagorasz felfedezte a mai napig meghatározó frekvenciaközöket.

A felvilágosult Európa azonban csak a zene hangtani jelenségeivel kívánt foglalkozni „tudományosan”, s előbb a pszichológiához, majd a művészekhez passzolta ezt a labdát. Jelen korban a zene ismét kezdi visszanyerni az őt megillető, méltó helyét a maga szórakoztató-gyönyörködtető és gyógyító hatásaival egyetemben.

A zene egy nemzetközi nyelv, sőt kozmikus is. Ezt a legősibb (hermetikus) metafizika és a legmodernebb fizika is igazolhatja. A kozmológia egyik ágazata a fény mellett a hangot említi az élet kialakulásának alapindítékaként. Az ősrobbanás előtt valószínűleg a világegyetem hihetetlenül rendezett lehetett.
Még egy megjegyzés: a hangok soha nem önmagukban jelennek meg, hanem mindig hozzákapcsolódnak egy alaphanghoz. Mindent egybevetve, a zene érzékelése összekapcsolható az időben és az időtlen térben létező energiákkal és információkkal. Ha ez így van, akkor a hangterápiák, illetve a zene gyógyító és fejlesztő hatása fel fog értékelődni a közeljövőben.

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..