Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Hérodotosz a szkíta-magyar eredetről a Thargitaosz monda alapján

Kik voltak szkíták? Vajon tényleg az ősmagyarok egyik ágát tisztelhetjük bennük? Mire alapozhatjuk ezt?

 

3

https://vimeo.com/117640808

 

A szkítákban minden jel szerint felmenőinket, dicső elődeinket tisztelhetjük. Ezt a meggyőződést a hiten és az intuíción kívül történelmi dokumentumokra is alapozhatjuk.

 

Hérodotosz kettő szkíta eredetmondát mentett át az utókor számára. Ezek közül az egyikből néhány sort Gradpierre K. Endre fordításában közlök.

 

„Amint a szkíták maguk mondják, ők a legfiatalabbak az összes népek közül, s ez a hagyomány a következőképpen ke­letkezett: Az első embert, aki az akkor még néptelen tájon élt, Thargitaosznak hívták. Ennek a Thargitaosznak szüleiről pedig azt állítják – én ugyan nem hiszem, de ők így vallják -, hogy maga Zeusz és Borysthenes lettek volna.”

 

Megjelent a könyv 2

 

„Neki magának három fia született:

Lipoxaisz, Arpoxaisz és Koloxaisz,

Uralkodásuk alatt a hullottak le az égből, úgymint eke, monda szerint arany eszközök járom, bárd (harci szekerce) és ivócsésze”

 

„Lipoxaisztól származnak tehát a hagyomány szerint azok a szkiták, akiket az auchata törzs névvel illetnek; a középső Arpaxaiasztól a katiarusok és traspisiek;

a legifjabbtól, a királytól pedig azok, akiket paralatáknak hívnak.

Valamennyiöknek közös neve a király neve után: szkolo­tusok;

a görögök azonban szkítáknak hívják őket,

Így beszélnek a szkíták a maguk származásáról,

s állításuk szerint az első királytól, Thargitaosztól, Darei­osnak az ő birodalmukba átkeléséig .

összesen ezer év telt el és nem több.”

 

A történetből kiderül, hogy a szkíták ősapja egy híres vadász volt. Erről eszünkbe juthat Nimród.

A szkíták ősapja Thargitaosz volt, akinek nevéből az erdélyi Hargitát származtathatjuk minden különösebb erőlködés nélkül.

Koloxaisz neve fellelhető az erdélyi Kolozsvár nevében.

 

 

napvallás honlapja

 

A szkíta eredetmondákat Hérodotosz kb. 2500 éve vetette papírra, de már akkoriban is 1000 évesnek számítottak. Mindez puszta mese volna vagy szájhagyomány útját fennmaradt ősemlékezet?

Ne feledjük az Ószövetség jelentős részét is 2500-2600 éve írták a babiloni fogság alatt a zsidók emlékezetből, szájhagyományok és legendák alapján. Így a pártatlanság alapállásából kiindulva, amennyiben elfogadjuk az egyik történetet, akkor a másikra sem legyinthetünk. Legyen mindkettő hitünk szerint mese vagy valóság.

 

Ne tévesszük szem elől a tényt, mely szerint a szkíták önmagukról nyilatkoznak. Miként az is komolyan megfontolandó, hogy isteni eredetűnek vallják magukat: Thargitaosz a főisten, Zeusz gyermeke. Thargitaosz pedig az első ember a szkíták földjén.

 

Összefoglalva, a szkíta-magyarok a hagyományok szerint isteni származású nép, akik égből hullott, isteni ajándékokat birtokoltak, melyek birtokában nem csupán hatalmas birodalmat építettek ki, hanem kultúrát alapítottak, jólétet teremtettek és benépesítették az Istentől kapott földjüket.

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

 

2017.03.18.

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..