Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Holisztikus gyermeknevelés – Biztonságérzet

Arra próbálok lehetséges válaszokat adni, hogy miként adhatjuk meg gyermekeinknek a maximális biztonságérzetet, illetve írásomba csempésztem olyan szándékokat is, hogy esetleg önismereti szinten is végiggondoljuk, hogy mi magunk vajon rendelkezünk-e megfelelő stabilitással. Kitérek arra is, hogyan fejleszthetjük és tökéletesíthetjük a személyiségünk alapjainak egyik pillérét jelentő, ám a legtöbb esetben ingatag vagy könnyen billenthető, relatív biztonságunkat.

 

Félelem a veszteségtől

 

Pszichoszomatikus (lelki eredetű testi tünetek) szempontból, az egyik legalapvetőbb kérdés, hogy amikor az ember még nem rendelkezik személyiséggel, akkor kihez fordulhat segítségéért. Természetesen a szülőkhöz. A biztonságot a gyermek számára az anya és az apa együttes jelenléte teremtheti meg. A mai családok többsége – ezt még leírni is szörnyű – közelről ismeri a válás fogalmát. Ebből kifolyólag a gyermekekben akár a születésük előtt, akár a születésük után lerakódik egy emlékköteg, amely a kapcsolatból kilépő szülő elvesztésével áll összefüggésben. Amikor sor kerül a válásra, akkor a gyermek tudatalattijában elraktározódik egy olyan program, amely a későbbi személyiségfejlődése folyamán egyfajta belső bizonytalanságérzetként fog jelentkezni. Ebből táplálkozik a félelmek és a szorongások sokféle válfaja, amelyeket nem lehet simán kinőni, vagy egyszerűen túllépni rajtuk.

 

Még felnőttkorban is jelen vannak az efféle félelmek, hiszen a múlt traumái feldolgozatlanok maradtak. Sokféle ráktípusnak sajnos ez az egyik lelki oka. Természetesen nem mindenki éli meg hasonlóan a szülőktől való eltávolodást, vagy a mellőzöttséget. Utóbbi esetben nem szétbomlott családról, csupán egy rosszul funkcionáló, túlzottan nemtörődöm családszerűségről beszélhetünk. Ez is táptalaja lehet a szorongásoknak és a biztonságérzet egy ilyen atmoszférában sem alakul ki megfelelően, vagy nem fejlődik tovább a megkezdett irányba. Ha a drámák sorozatosak a gyermek életében – dráma az, amit ő annak él meg –, akkor lelkileg sérül a csemete. Ezek az élmények egy idő után kóros testi tüneteket ölthetnek, vagyis a testben is leképződhetnek mindazok az emlékek, amelyek a lélek számára feldolgozatlan terhek és megemésztetlen traumák.

 

Nyilvánvalóan egy váláshoz többnyire hosszú út vezet, és sok esetben ez a kisebbik rossz döntés, azonban okvetlenül figyeljünk oda szülőként arra, hogy a gyermekben milyen lelki folyamatok zajlanak éppen. A gyermeket korának megfelelően kell megerősíteni és megnyugtatni annak érdekében, hogy az egységérzését fenn tudja tartani. A gyermek sokáig (7-10 éves korig mindenképp) függ a szülő lelki állapotától. A gyermek tudat alatt átveszi a szülőtől az építő és a romboló rezgéseket egyaránt, legyen szó akár érzelemről, akár gondolatról vagy ezek vegyülékéről.

Ezért nap mint nap szánjunk időt arra, hogy a gyermekünket biztosítsuk afelől, hogy mi mindig mellette állunk, s bármi történjék is, együtt, közösen minden kihívást megoldhatunk, sőt, meg fogjuk neki tanítani, hogy hogyan állhat majd helyt az életben.

Ezen túlmenően pedig érdemes időről időre elbeszélgetnünk a gyermekünkkel az élet természetes körforgásairól és ritmusáról: a születés-halál ciklusairól, a lélek és a szellem létéről, a sorsszerűségekről és a szükségszerűségekről, a gyerekkori és a felnőttkori változásokról. Ezt játékos, mesés és mitologikus módokon tegyük, ne tudományosan! Ezek mind csökkentik gyermekeinkben a felesleges stresszt és más megvilágításba helyezik a megannyi presszionáló külső hatást, amellyel minden embernek számolnia kell.

 

Önbecsülés és biztonság

 

Egyik ember sem készen érkezik, bár kétségkívül velünk születik egy adag belső erő, amelyből nem mindenki kap egyformán. Akár több, akár kevesebb belső erővel rendelkezik valaki, roppant lényeges, hogy a szüleitől rendszeres visszajelzéseket kapjon az emberpalánta. Bár a realitás nagyon fontos, de vigyázzunk, hogy a gyermek kiértékelése nehogy átcsapjon ismétlődő kritikába, kárhoztató ítélkezésekbe, másokkal való összehasonlítgatásokba stb.

Az önbecsülés kialakítása nem szólhat a mi személyes elvárásainkról, mert az csak megfelelési kényszert teremthet a gyermekben, ami alááshatja az épp csak bimbózó önbecsülését, avagy heves ellenállásba és konfliktusba torkollhat, amely megint csak több veszteséggel, mint nyereséggel jár.

 

Számomra mindig is központi kérdés, hogy a realitások talaján álljak, amikor a gyermekemet támogatom, erősítem és a sikereit méltatom. Alapszabály, hogy mindig a gyermekből kell kiindulnunk, s nem önmagunkból. Vannak gyermekek, akik keményebb diók, ezért esetükben egészen más eszközöket kell alkalmaznunk, mint az érzékenyebb, finomabb lelkületűeknél.

Ha már kellőképpen kiismertük a porontyunkat, akkor szenteljünk neki figyelmet: hallgassuk meg, vegyünk részt az életébe, aktívan jelezzük neki, ha valamit nem a legjobban csinált, ugyanakkor dicséjük, jutalmazzuk és ismerjük el. Sokszor nem a szó a leghatásosabb eszköz, hanem az együttlét és a metakommunikáció: egy kacsintás, egy simogatás, egy ölelés vagy maga a játék közös, önfeledt öröme. Ezeket rendszeresítsük, mert olyan láthatatlan energiákat mozgósítanak a gyermeki pszichében, amelyek megteremtik az alapjait egy egészséges és autonóm identitásnak.

 

Konfliktuskezelés és biztonság

 

Természetesen ki kell térnünk a problémák megoldására és a hiányosságok kijavítására is. Ezt példamutató neveléssel lehet megalapozni. A gyermeknek látni kell, hogy a szülei milyen megoldási stratégiákat választanak a kényes helyzetekben és milyen módszerekkel simítják el a felmerülő feszültségeket. A gyermek a legtöbbször lemásolja szülei viselkedési mintáit, csak nagyon kevés esetben cselekszik éppen azokkal ellentétesen.

A legfontosabb készségek, amit a gyermekeknek meg kellene tanulni: konstruktivitás (építő jelleg), autonómia (önrendelkezés), szabad véleményalkotás és érvelés, ugyanakkor együttérzés, tolerancia, a közös értékek és érdekek keresése és felismerése. S akkor még nem szóltam a bizalomról és a tiszteletről, amely megint csak jobban tanítható tetteken keresztül, mint szavakkal.

 

A konfliktuskezelésben mi, felnőttek sem vagyunk spílerek sokszor, de ezt már gyerekkorból hozzuk magunkkal. Fontos, hogy ne csak védekezni tanuljunk meg és igazolni saját magunkat, hanem egy egészséges egyensúlyi helyzetet alakítsunk ki önmagunk és a külvilág között. Ha mi jó hídépítők vagyunk az emberi kapcsolatainkban, akkor gyermekeink is könnyedén elsajátíthatják ez a magatartásmintát. Ha viszont a gyerkőc azt látja, hogy a szülője félénk, kishitű, folyton meghátrál, és csak kesereg, akkor ő is ezt az energiát fogja magába szívni.

 

A konfliktus nem jelent automatikusan rosszat, csupán különbséget, amelyet a legtöbbször át lehet hidalni. A konfliktus nem istencsapás, amelyből csak fájdalom és szenvedés származhat, hanem egy lecke, amit meg kellene tanulnunk, egy titok, amire rá kell jönnünk önismeretből és a másik ember megismeréséből. A konfliktus nem szükségszerűen eredményez elszigetelődést, ha úgy döntünk, hogy nyitottan és segítőkészen állhatunk hozzá anélkül, hogy sebeket osztanánk ki vagy sérüléseket gyűjtenénk be.

 

Kiszámíthatóság és biztonság

 

Ez a világ egy kissé abba az irányba kanyarodott, amikor minden egyre bizonytalanabbá és kiszámíthatatlanabbá válik. Az erősebb elnyomja a gyengébbet. Az okosabb kihasználja a butábbat. A hatalmat akarja mindenki birtokolni, holott még önmaga felett sem tanult meg uralkodni. Tetszik vagy sem, ebben a világban kell gyermekeinknek megtanítanunk a kiszámíthatóságot és a biztonságot.

Mivel a külvilágban egyre sokasodnak a válságok, szépet hazudnunk nem szükséges, és amúgy hasztalan is. A biztonság szigete nem kívül található, hanem az emberen belül. Ma jóval életképesebbek azok az emberek, akik a belső értékeikre és értékrendjükre támaszkodnak, illetve azokból merítenek hitet, erőt és bátorságot, azokhoz képest, akik külső dolgoktól teszik függővé a sikereiket és a kudarcaikat. Jobban tud érvényesülni és messzebbre jut el az, aki már gyerekkorában kilóg a sorból az akaratával, a szorgalmával, vagy épp az önfejűségével és minden olyan belső törvényekre visszavezethető tulajdonságával, ami ösztönös és nem betanult. A gyermekeknek túl sok információt akarunk idejekorán a fejükbe verni, mondván, szüksége lesz rá és minél előbb, annál jobb. Ezt nem tartom helyesnek. A személyiségfejlődésben nincs helye a türelmetlenkedésnek és a siettetésnek.

 

A jövő lehet bizonytalan, de attól még kialakíthatunk magunknak biztos dolgokat. Hol? Önmagunkban, a belső világunkban, amely akkor is tudatosan egyensúlyban tartható, ha a külvilág alkalmasint összedőlni látszik, ha a dolgok nem a vártnak és reméltnek megfelelően alakulnak. Csak mi érhetjük el és tarthatjuk fenn a biztonságérzetünket, amely véleményem szerint nem nélkülözheti az ösztönöket, a hitet és a spiritualitást. Léteznek olyan elvek, amelyek kortalanok és az ember legalapvetőbb szükségleteit elégítik ki.

Fontos, hogy ne meneküljünk, ne féljünk, ne reszkessünk, ne váljunk hitehagyottá! Törekedjünk arra, hogy minden pillanatban olyan tudatosan és felelősségteljesen éljük át az életünket, ahogyan csak tudjuk! Ne feledd, ha van időd és energiád az önsajnálatra és a panaszra, akkor arra is van időd és energiád, hogy a helyzeteden változtass! A gyermekeid pedig ebben is téged fognak követni.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..