Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Igaz történetek – A démoni sóhaj

2007 júliusában történt, amikor két lánnyal voltam a házukban egy pizsamapartin (nővérek voltak), akiknek akkoriban a barátja voltam. Miután fennmaradtunk, hogy beszélgethessünk az alagsorban (a hálószobáik is az alagsorban voltak), bementünk az idősebbik testvér szobájába és még tovább cseverésztünk, miközben átfutottuk az iskolai évkönyvet, s a benne levő személyekről beszélgettünk, majd aludni mentünk.

 

Mi, hárman az idősebb testvér szobájában aludtunk ugyanazon a földre terített matracon, amin az ő ágya volt. Végül én még elég sokáig ébren maradtam, mivel a derékalj és a párna, amin aludtam, baromira kényelmetlen volt, és úgy éreztem magamat, mint aki egy sziklán próbál pihenni.

 

Miután éber maradtam, ami nekem még jó pár órának tűnt, hirtelen egy igazán erőteljes, démonszerű lélegzésre lettem figyelmes az ajtó irányából. Azt hiszem nem kéne erőteljes lélegzésnek hívnom, mivel nem pont ugyanolyan volt, mint amit az ember ad ki magából, amikor nehézkesen veszi a levegőt. Sokkal inkább úgy hangzott, mint amikor az ember felsóhajt, viszont nem a megkönnyebbülés sóhaja volt ez vagy egy tipikus sóhajtozásé, hanem sokkal kísértetiesebb vagy ördögibb volt – olyasvalami, amit kissé nehéz így szavakba önteni.

 

http://kinnoo.free.fr/

 

Amikor ez történt, természetesen túlságosan rémült voltam ahhoz, hogy még az ajtóhoz is odamenjek megnézni, hogy mi van ott. Alig kaptam levegőt. Ez pont egy démonikus „sóhaj” volt, ami csak néhány másodpercig tartott, s megpróbáltam felébreszteni a fiatalabbik testvért, aki a jobb oldalamon feküdt (mindkét lány egész idő alatt aludt, míg én éberen feküdtem mellettük), mivel túlságosan féltem ahhoz, hogy biztonságban érezzem magamat egyedüli éberként. Gyorsan felébredt (valószínűleg félálomban volt) és én megpróbáltam elmesélni a történteket, de fütyült az egészre.

Újra megpróbáltam elaludni, azonban nem tudtam megállni, hogy ne gondoljak rá. Ezt követően, talán egy fél órával később megint ugyanazt hallottam az ajtónál. Ismét annyira féltem, hogy nem volt merszem odamenni és megnézni, mi az. Miután ez másodszorra is megtörtént, elmondtam egy rövid imát abban a reményben, hogy ez nem fog újra megtörténni. Mivel nem hallottam többé, így végül álomba szemderültem.

 

Másnap reggel, megpróbáltam mesélni róla a két tesónak, de nem igazán érintette meg őket. Úgy viselkedtek, mint akiket ez nem igazán érdekel és témát váltottak. Emlékszem, hogy az egyikük arról mesélt nekem, hogy egyszer egy fehér esküvői ruhába öltözött lányt láttak, aki egy vörös rózsát hozott a kezében, s többször körbejárta a házat (nem tudom eldönteni, hogy ezt ők csak kitalálták vagy sem). Megpróbáltam végiggondolni, hogy milyen lehetséges logikus okok vannak, amelyek miatt ez megtörténhetett. Számomra valahogy annak az ötlete tűnik a leghihetőbbnek, hogy ez egy szellem hangja volt.

 

forrás: http://paranormal.about.com/

 

fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..