Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Indigó felnőttek: a világváltás bajnokai

Könyvek jelentek meg róluk, fórumokon folytatnak róluk ezoterikus diskurzusokat, egyre többet foglalkozik velük a média – ők az indigó felnőttek és gyermekek. Akik nem hallottak-olvastak felőlük, azok kedvéért nem árt rögtön az elején tisztázni, hogy nem valamiféle negatív megkülönböztetésről van szó, éppen ellenkezőleg, egy nagyon is pozitív embertípusról és erkölcsi-szellemi beállítottságról, mely bizonyos lelki alkatokban felfedezhetők.

 

 

Minden ember egyedi és megismételhetetlen. Tehát ennyiben különleges és páratlan. Mindazonáltal, mindenki hasonlít is egynémely embertársára, hiszen van az úgy, hogy egyesek szimpatikusabbak, míg mások ellenszenvesebbek a számunkra. Ehhez hasonlóan, vannak emberi karakterek, melyek alapján tipizálni lehet bennünket. Ilyen például a vérmérséklet, az érdeklődési kör, a hobbi, a vallásos érzület többek között. Ugyanakkor létezik egy másik mérce is, amely kitűnő alapjául szolgálhat az emberek pozitív besorolásának. Ez a lelki hovatartozás, illetve konkrétan az eredet meghatározása.

 

Mindenki tartozik valahová. Individuumok, szellemek kötődnek egymáshoz és alkotnak barátságokat, családokat, szövetségeket, nemzeteket és fajokat. Az indigó gyermekek és felnőttek tulajdonképpen ilyen módon egy lelki kasztot alkotnak, ahol nem számít a faj, lényegtelen a nem, mellékes a kultúra, viszont sokkal inkább mérvadó a spirituális fejlettség. Az indigó gyermekek abban hasonlítanak egymásra, hogy az emberiség sorsának pozitív megváltoztatásáért és segítségéért születtek le a Földre. Azért fogalmazok így, mert nekik nem feltétlenül kellett testet ölteniük bolygónkon, ők vállalták, hogy áldozatot hoznak értünk és átsegítenek bennünket jelen korunk krízisein és aktívan közreműködnek a küszöbön álló világváltásban.

 

 

Több hullámban érkeztek az indigók. Első generációik, a korai indigók, már az 1950-es évektől itt vannak. Ők egy előkészítő munkát láttak el, megingatták a materialista berendezkedésű társadalom gondolkodásmódját és lázadást szítottak a dogmatizmus és idejét múlt ideológiák ellen. Így virradt fel a spiritualizmus napja többek között az USA-ban és Nyugat-Európa egyes államaiban. A Távol-Keleten picit más volt a helyzet, mert azon a tájon több ezer éves hagyományokra tekint vissza a spirituális lelkek kultusza, mint például India és Japán. A Távol-Keleten csak néhány államban sikerült a helyi rezsimnek elnyomnia az indigók újító, pionír szellemiségét, de megakadályozni így sem tudták. A Sötétség korszaka Kelet-Közép-Európában tartott legtovább, de az indigó lelkületűek az ezredfordulóra ott is elkezdték felszámolni az levitézlett hiedelmeket és eszméket.

 

A korai indigókat azon lelkek követték, akiket szimplán indigóknak nevezünk. Ők főként a ’70-es, ’80-as években születtek le nagyszámban, de azóta is folyamatosan érkeznek. Nekik sem volt könnyű dolguk, hisz emberek millióinak sorsába csempészték bele a spirituális igazságokat: többek között írók, költők, politikusok, gyógyítók, tanárok, természetgyógyászok, haladó szellemű közgazdászok, felfedezők, kutatók, ezoterikus guruk, hollywoodi filmrendezők és celebek képében tevékenykedtek és tevékenykednek ma is.

 

Az indigó felnőttek jellemzői – merthogy léteznek indigó gyermekek is, velük külön cikkben foglalkozunk majd:

 

1.      ÖNTÖRVÉNYŰSÉG,

2.      NORMATÖRŐ VISELKEDÉS,

3.      LÁZADÁS,

4.      NAGYFOKÚ SZABADSÁGIGÉNY,

5.      INTELLIGENCIA,

6.      ÉRZÉKENYSÉG,

7.      FELFEDEZŐ VÁGY,

8.      NYITOTTSÁG A SPIRITUALITÁS FELÉ,

9.      KÜLÖNCSÉG,

10.  ERŐS SZÁNDÉKÉRVÉNYESÍTŐ HAJLAM,

11.  ÖSZTÖNÖS ISTENHIT,

12.  KIFORROTT VILÁGKÉP

13.  ERŐTELJES IGAZSÁGÉRZET

14.  KÜZDŐSZELLEM

 

Ha valakinek sanda gyanúja van a tekintetben, hogy ő indigó felnőtt, illetve több fent említett markáns tulajdonság is ráillik a jellemére és az életstílusára, akkor jó esélye van annak, hogy az indigó felnőttek kasztját gyarapítsa. Általában az indigók sorsa nem könnyű, különösen a mai bürokratikus, erkölcsileg ellaposodott világban. De ahogy mondani szoktuk: innen szép nyerni!

Ha Ön száz százalékosan szeretne meggyőződni arról, hogy indigó felnőtt-e, mert éppenséggel kíváncsi erre, vagy ismétlődő problémái vannak az életében az említett személyiségjegyei miatt, keresse fel szakértőnket!

 

Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?