Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Isten nem kockázik a világegyetemmel

Avagy mi mindent köszönhet a tudomány a mitológiának, a mélylélektannak és a szellemvilágnak? Ki hinné, hogy az atom elképzelését a lélek-részecske ősi koncepciója ihlette? Tudtad, hogy a szakrális geometria alapjait mítoszokba kódolták és az olyan elveket, mint például az okság ötletét, az ősi hagyományokból merítették a fizikusok is?

 

Léteznek olyan előre nem látható pillanatok az ember életében, amelyekre nem lehet felkészülni, melyeket nem lehet előre megjósolni és amelyek teljesen kizökkentik az ember életét a szokásos menetéből. A változás váratlansága és forradalmisága valóságos áttörést hoz az emberek életében, sokszor az egyéni sorson messze túlhalad és a társadalom gondolkodásának, még extrémebb esetben egy adott korszak paradigmáinak nagy részét is átalakítja. (A paradigma minden, általánosan elfogadott tudományos módszernek, aktuálisan igazoltnak látszó ténynek, az adott kor szellemi nívóján megalapozott ismeretnek, tágabb értelemben a társadalom többsége által elfogadott vélekedésnek, gondolkodásmódoknak és értékeknek a rendszerezett gyűjteményét jelenti. De léteznek más megközelítési módok és definíciók is erre.)

 

A tudományos kutatások egyik jellegzetessége, nevezetesen a terméketlen és eseménytelen időszak miatt alakult ki az a sztereotípia, hogy a tudós egy, a saját belső kis világában élő „őrült zseni”, aki naphosszat csak a könyveket bújja, laboratóriumában kísérletezik és csendes elvonultságában, visszahúzódva tengeti mindennapjait.

A tudományos kutatások másik jellegzetessége a várva várt sikeresség keltette hullámok, amelyek közös és jellemző sajátossága, hogy olyan megoldásmódot kínálnak egy-egy problematikára, amely részben vagy egészben megcáfolhatja az addigi paradigmákat, sőt sokszor fejetetejére állíthatja azokat. Ha ez utóbbiakkal nem foglalkoznánk és nem alkalmaznánk, akkor magától a fejlesztő isteni sugallattól esnénk el, illetve mondanánk le önszántunkból. Merthogy a tudománytörténet és a mitológia közötti összefüggések száma olyan jelentős, hogy nem lehet letagadni vagy mellőzni azokat. Tényként jelenthető ki, hogy olyan sok szállal kapcsolódnak egymáshoz a tudományos anomáliák megoldásainak ötletei és a mítoszok, hogy észre és figyelembe kellene már vennünk a mítoszokba zárt igazságokat.

 

A mítoszokat nem volna szabad automatikusan a meséknek és a fantázia termékeinek tartani, mert a valódi mítoszok az ember és az Univerzum belső valóságát tükrözik, míg a természettudomány fogalmából a természet a külső, objektivizálódott valóságot jelenti sokak számára.

Jung óta tudjuk, hogy a mítoszok valójában archetípusokra épülnek, melyek minden népnél közösek vagy hasonlóak, ezért tudunk eligazodni minden különösebb nehézség és fennakadás nélkül a kontinens népeinek és törzseinek lelki, tudati és anyagi világában.

 

Vegyük például az atom fogalmát. Ez a görög kultúrában azt jelentette, hogy „oszthatatlan”, magyarul az a legkisebb részecske, amelytől már kisebb nincs és amelyből minden további részecske és végső soron az anyagi valóság felépült egyszer. Kik találták ezt ki először? Nos, első körben azt mondhatnánk, hogy Démokritosz és Leukipposz atomista filozófusok tekinthetők az atomelmélet legkorábbi megalakítóinak. Leukipposz például az üres teret azonosítja a Parmenidész-féle „nemléttel”. Az ő koncepcióját pedig tanítványa és egyben barátja, Démokritosz fejleszti tovább.

Ha azonban jobban megkapargatjuk a felszínt, akkor észrevehetjük, hogy az atom fogalma megtalálható az ősi gnosztikus elképzelésekben. Ott úgy találkozunk vele, mint „fényrészecske” vagy „fénymag” vagy „lélekatom”, amely minden létező lehetőséget magában hordoz.

 

Vegyünk egy másik példát! A karma fogalma Indiából származik. Ez a szanszkrit szó teremtést jelent, tágabb értelemben ok-okozati elvet takar. Az okság elve átkerült Európába is. A kozmosz szavunk, mely rendet jelent és a mindenség rendezettségére utal, valójában egy mitologikus elképzelésből származik.

Indiában több ezer évvel ezelőtt olyan precizitással mérték és számolták az időt, hogy az messze meghaladja egy mai, diplomával rendelkező ember tudását. Szintén a Távol-Keleten találkozunk a tér és az idő olyan fogalmaival, melyek később nyerték csak el értelműket a modern fizika vagy éppen pszichológiai irányzat számára. Ezek foglalatait arrafelé szent könyveknek hívják, az ókori Európában mítoszoknak és legendáknak nevezték, később meséknek tartották őket, ám a 20. században fordulópont következett. Kiderült ugyanis, hogy a mandala metafizikai értelmezése éppen a térnek és az időnek, sőt magának a teremtésnek a kódjait is tartalmazzák. Miként az Élet Virágának elnevezett szimbólum is komoly matematikai felkészültséggel nyeri el többdimenziós értelmét, holott az ősi szakrális geometriából ismerjük valójában.

 

Az már csak hab a tortán, hogy a mandala vagy az Élet Virága nem csak a makrokozmosz, hanem az ember mint mikrokozmosz működésének megértéséhez adott egy hatalmas löketet. Gondoljunk a gömb jelentéseire: szingularitás, tökéletesség, Én, Isten, Alfa és Ómega stb. Egyre több dolgot igazol vissza a tudomány az ősi hagyományokból, amelyekből kiderül, hogy az emberiség korábban magasabb szellemi szinten állhatott, mint ahogy eddig gondoltuk.

 

Mi lehetne ezek után a végszó? Nagyon úgy tűnik, hogy igazat adhatunk Einstein ama kijelentésének, hogy Isten nem kockázik a világegyetemmel. Mindennek oka és célja van, minden a nemlétből jön elő és oda tér vissza, s több már a sejtésnél, hogy valaki ezt az összhangot fenntartja és vezérli.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..