Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Isteni, avagy szakrális geometria

A fizika legmodernebb elméletei sok dimenzióval számolnak és kezdik felfedezni az egyetemes tudás újabb és újabb aspektusait. Egyre több ponton kapcsolódik össze a metafizika, a spiritualitás és a tudomány. Ebbe a sorba illeszkedik a szent geometria is, amelyet Püthagorasz, Vitruvius és Leonardo da Vinci is behatóan ismert, nem is beszélve a templomosokról.

 

A hét szabad művészet, illetve a hét szabad mesterség (septem artes liberales) tulajdonképpen az ókori római művelődés rendszerében a szabad emberhez illő foglalkozásoknak számítottak. A középkorban a latin iskola tantárgyaivá léptek elő. Alapvetően két csoportra osztották őket.

Az első körbe, melynek neve trivium volt, beletartozott a grammatika, a retorika és a dialektika. Ezek megfeleltethetőek a nyelvtan, illetve az írás, a szabatosan kifejezett beszéd és a logikus érvelés-vitatkozás szabályainak és eljárásainak az ismeretével, melyekkel az alsóbb szinteken foglalkoztak.

A második körbe, a quadriviumba tartozott az aritmetika, a geometria, az asztronómia és muzsika. Amit úgy szoktak lefordítani, hogy ezek a számvetés, a mértan, a csillagászat és zene törvényeit és eljárásait ölelték fel. Ezeket csak a magasabb fokú intézetekben tanították.

 

Ezt azonban ki kell egészítenünk néhány fontos részlettel. Mindjárt azzal, hogy mit értünk aritmetika alatt. Az aritmetika a matematikának az az ága, mely a valós számokkal végzett műveletekkel foglalkozik. Régen ebbe beletartozott a számok szimbolizmusa is.

 

Ami az aritmológiát illeti, ez szintén beletartozott az aritmetikába. Erről Hamvas Béla a következőket mondja:

Minden archaikus beavatás bázisa az aritmológia. Az európai filozófiák alapja is az, ha nem is tudnak róla. Aritmológiának nevezik nemcsak a számértelmezést, hanem az értelmezés összes következményeit is. Az archaikus aritmológiák közül Európa kettőt vett használatába. Az egyik az orfikus tízes, amelyet számrendszerének alapjává tett, a másik a kaldeus tizenkettes, amellyel az időt méri. A hagyomány ismerte a kínai (64-es), a szánkhja (25-ös), a Kabala (22es) aritmológiát. Egyebek között a különböző mitológiák, sőt a naptárak (tolték), a betűjelek bázisa is az aritmológia. A beavatás azért nyugszik az aritmológián, mert a dolgok megismerése, az életterv felépítése és megvalósítása is a számok rendje szerint történik. Ha az ember csak rövid és futólagos szemlét tart azok fölött az aritmológiák fölött, amelyek Európában, természetesen ismét teljesen tudattalanul, a dolgok megismerését, az életterv felépítését és megvalósítását irányították, abból a reménytelen zűrzavarból, amelybe Európa végül is került, mert abba kerülnie kellett, sokat megért.

Mindenekelőtt, a szcientifikus matematika számértelmezése. A matematika és kezdeményezésére az egész természettudomány megkísérelte a számot minőségétől megfosztani. Olyan kvalitástalan számot konstruált, amellyel tartalmától függetlenül, mint merő formális elemmel (tényezővel) lehet operálni. E percben az ember ne keresse a formai és tartalmi (kvalitás-kvantitás) elemek szétválaszthatatlanságának, mégis szétválaszthatóságából származó meg nem oldható bonyodalmakat. Semmi egyébre ne legyen tekintettel, csak arra, hogy a szcientifikus számértelmezés szükségképpen milyen módon vált az eldologiasodás bázisává, más szóval, hogy e steril szám, miképpen sterilizálta a gondolkodást, vagy ami ugyanaz, az életvezetést. A szám értelmezése minden egyéb létezési mozzanat értelmezésének fundamentuma. A számkoncepció dönti el annak a világnak szerkezetét és képét, amelyben élek, s így annak az életnek alakját és értelmét és súlyát és értékét, amelyet élek.”

(részlet: Hamvas Béla – Tabula Smaragdina)

 

Továbbá az aritmetikába eredetileg beletartozott a fentieken kívül aritmantia, vagyis a számok segítségével történő divináció, ami a mai numerológiához áll talán a legközelebb.

Ebből láthatjuk, hogy mennyire mást értettek régen és mást értünk ma egyes fogalmak alatt.

 

Folytatva a sort, a geometria képes volt felölelni régen a szakrális geometriát is.

Az asztronómia valaha még magába foglalta az asztrológiát és az asztrozófiát (csillagbölcsességet) is, melyek együttes erejével elemezte az emberi lélek tudati evolúciós ciklusait.

 

Ezek után foglalkozzunk konkrétan az isteni geometriával!

A szakrális geometria egy olyan holisztikus tudományág, amely a mértani formákat a magasabb rendű spirituális létezés egyik megnyilvánulási szintjének tartja. A szent geometria több mint jelképrendszer, ugyanis a szakadatlanul mozgásban lévő isteni alkotóerők számunkra is látható és tapasztalható fizikai vetületeit is felöleli. Tehát az isteni mértan a szellem, az erő és az anyag közötti mélységes metafizikai összefüggésekre hívja fel a figyelmet, mivel ezek alkotják a valóság három összetevőjét, amelyek képesek egymásba átalakulni.

Ez úgy történik, hogy az isteni idea, azaz a szellem egy része besűrűsödik, ily módon erővé alakul át. Ez a szokványos erő fogalom, amely viszont még nem vált fizikai valósággá. Azután az erő képes „megkötődni”, úgymond megszilárdulni, és fizikai formákat létrehozni. Így születnek a fizikai világ formavilágában a dolgok. De ez a folyamat kétirányú, vagyis visszafelé is működik. Az anyaggá sűrűsödött, megkötött erő képes visszaalakulni erővé, vagyis a fizikai észlelet számára megszűnik, felbomlik. Ilyenkor az anyag lényegében dematerializálódik, de úgy fogalmazhatnánk, hogy finomabb szubsztanciává válik. Majd az erő át, pontosabban vissza tud alakulni isteni szellemmé, mely mindvégig ott rejtőzött az energia és a formavilág mögött egyfajta titkos megfigyelőként.

 

Ezek után talán kezdenek körvonalazódni a magasabb rezgésszámú világok kreatív erői és a fizikai univerzum megkötött erői, vagyis formái között lévő összefonódások. Mindezt úgy is megfogalmazhatnánk, hogy a végső valóság archetípusainak a vetületei a formák kibontakozásai. Mivel a Mindenség intelligens és a Mindenséget az isteni szellem tölti be és hatja át teljes mértékben, ezért akinek van hozzá szeme és tudása, felfedezheti a szakrális geometria jelenlétét szó szerint mindenben.

 

A tér és az idő eme rejtélyei mindenképpen hatnak a szemlélőre, hiszen a testünk is a szakrális geometria szabályai szerint „készült”. Ennélfogva akkor is különféle erőket sugároznak felénk a formák, ha mi az égvilágon semmit sem tanultunk az isteni geometriáról. Ezzel el is mondtam, hogy eme műfaj mesteri tudorai milyen komoly titok birtokában voltak. Akár az egyiptomi piramisokat, akár a történelem előtti korokból származó megaitikus építményeket, akár a görög vagy római kori épületeket, akár a középkori gótikus katedrálisokat vesszük szemügyre, ugyanarról a rendező elvről beszélünk.

Sőt, ne feledjük el, hogy a művészetek esztétikumát és szubjektív értékét is intenzíven befolyásolja a szent geometria. Olyan ez, mintha volna az univerzumnak egy egyetemes nyelvezete, amelyet mindenki le tud fordítani a saját tudatszintjére.

 

Szamoszi Püthagorasz Babilonba és Egyiptomba utazott, ahol filozófiát és építészetet tanult. A mester átvette és kifejlesztette a geometria szakrális tanait is, amelyet azután később tanítványai szétvitték a világba. Püthagorasz amúgy a titkos tanok jó ismerője, beavatottja volt és titkos társaságok örökölték a tudása egy részét.

 

Vitruvius az i.e. 1. század és egyébként a római kor ma ismert legkiválóbb mestere volt, aki a szakrális építészet ismerőjeként tiszteltek. Építészeti tanácsadó és hadmérnök volt. A vízvezetékektől a hajítófegyverekig sok mindent tervezett. Számos alkotásába belevitte az arányokról való megfigyeléseit, amelyeket az emberi testre is kiterjesztett. A reneszánsz idején az ő meglátásaihoz nyúlt vissza Leonardo, aminek a hatására megalkotta a világhírű Vitruvius-tanulmányát. Ez a tanulmány az emberi test szakrális arányait hivatott bemutatni.

Vitruvius tíz kötetes tanulmányt írt az ókori építészetről „De architectura libri decem” címen, amelyet a középkorban fedeztek fel újra. Ez jelentős mértékben hozzájárult az antikvitás világának az újjászületéséhez.

 

Ha pedig már Itáliában járunk, akkor említést érdemel a velencei Francesco Giorgi (1466-1540) szerzetes, aki latinul írt a szakrális geometriáról műveket. Ide kívánkozik Gerard Thibault (1574-1629) neve is, aki a kardforgatás művészetét a szakrális geometriára alapozva mutatta be.

 

A keresztény egyház átvette és alkalmazta egy darabig az isteni geometria tudásanyagát, a reformáció beköszöntével azonban ennek a tendenciának vége szakadt. Mindenesetre többen feltételezik, hogy az Újtestamentum egyes szakaszaiban is matematikai és mértani szimbolizmust vélnek felfedezni.

 

A középkor vitathatatlanul legnagyobb építészei között említhetjük a templomosokat, akiknek a tudása a feltételezések szerint részben tovább hagyományozódott a szabadkőművesekre. Bármi is legyen az igazság, a szakrális geometriát ez a két szervezet deklaráltan alkalmazta.

 

Legékesebb példái ennek a gótikus katedrálisok, melyeket a templomos lovagok a színfalak mögül terveztek. A templáriusok szent katedrálisai valóságos építészeti apoteózisok (isteni rangra emelés), amelyek erőteljes ősi egyiptomi befolyást tükröznek. Az alapelgondolás szerint a szakrális geometria harmonikus méretarányai szerint szerkesztett épület (vagy bármi más) együtt rezonál az isteni elmével, így annak valaminő közvetítőjévé válik.

Az ily módon felépített és berendezett kultikus épületek az isteni erőket sugározzák az emberekre és lehetővé teszik számukra, hogy betöltekezzenek az isteni princípiumokkal.

Elég csak néhány percet eltöltenünk a chartre-i katedrálisban vagy a párizsi Notre-Dame-ban, hogy erről megbizonyosodjunk.

 

A gótikus katedrális az istennő testét jelképezi, aki egyúttal maga az Univerzum, mely magában hordozza a férfiistenség esszenciáját. A rózsaablak pedig az energetikai örvények, a csakrák megjelenítői, amelyek egyszersmind olyan istennői szimbólumok, melyek Mária Magdolnához, illetve áttételesen Ízisz istennőhöz kötődnek. De ez az analógia messzire vezetne.

 

William Stirling 1897-ben megjelent The Canon című műve tekinthető az egyik legfontosabb könyvnek a 19. században. Az isteni mértan modernkori újjáéledése pedig Rene „Aour” Schwaller de Lubicz (1887-1961) munkájával vette kezdetét, aki a gótikus katedrálisokat és az egyiptomi műemlékeket fogta vallatóra az ősi geometria szempontjából.

Ezután egyenes út vezetett a New Age mozgalom keretein belül újjáéledő radiesztéziáig, amely többek között a Föld meridiánjait is vizsgálta, és összefüggéseket talált rengeteg kultikus építmény – például bazilika, katedrális, kőkör, vár, templom – tervezése, elhelyezése, létrehozása, valamint a szakrális geometria között.

Talán Drunvalo Melchizedek legnépszerűbb bestsellerei tették fel a pontot az i-re a közelmúltban, amelyeknek hatására az isteni geometriát az egész nyugati ezoterikus világ megismerhette. Így az Élet Virágának és az aranymetszésnek a csodáit is.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..