Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Jézus és a szexus

A mára haláltusáját vívó egyház fennállása során gyakran használta az őszinteség, a megbocsátás, a tisztesség, a béke, a szeretet, a jóság frázisai mellett a tisztaság szlogenjét is. Nem lennék meglepve, ha e „bűnei” miatt roskadozó egyházi intézmény egyik utolsó kegyelemdöfését Jézus szexualitásával kapcsolatos tények napvilágra hozatala adná meg. Mindez csupán azt jelentené, hogy az erkölcsi értékek a helyes megvilágításba kerülnének.

 

Az egyház Jézus és édesanyja, Mária esetében arra építette fel a kultuszt, hogy mindkettőt a szűziesség titulusával tüntették ki. Ennek szellemében minden, ennek a koncepciónak némiképp ellentmondó vagy azt kompromittáló részletet és utalást igyekeztek eltüntetni a kánonból. Ezek a részletek azonban az apokrif irodalomból, a nemrégiben előkerült evangéliumokból, és azok titkos tanításaiból értelemszerűen nem tűnhettek el.  Mintha valaki 2000 évvel ezelőtt erre is gondolt volna.

 

Első hivatkozás mindjárt a ma már klasszikusnak, de nem tévedhetetlennek számító szerzőtrió, Baigent, Leigh és Lincoln több mint harminc évvel ezelőtt kiadott Szent vér, szent Grál című könyve, amelyben kereken kijelentik, hogy Jézus és Magdolna törvényes házasok, tehát férj és feleség voltak.

Nos, tény, hogy Jézus rabbi, illetve tanító volt. A korabeli zsidó szokásjog szerint egy rabbinak mindenképpen meg kellett házasodnia. Csak úgy lehetett hiteles és legitim tanító valaki a zsidóság körében, ha zsinagógába járt, tanított és nem fogadott cölibátust.

 

Más kutatók azt állítják, hogy a kánaáni menyegző tulajdonképpen Jézus és Magdolna saját egybekelése volt, míg mások ebben az eseményben egy beavatás szimbolikus lépéseinek a leírását látják. Megint mások úgy vélik, hogy Jézus és Magdolna nem kelt egybe, mert nem is voltak zsidók, így nem léphettek volna frigyre egy zsinagógában.

Újabb teória szerint Magdolna Ízisz isten papnője volt, aki csak a szent rítusok alkalmával gyakorolhatta a szexualitás bizonyos kötött formáit, amúgy semmiképpen sem.

 

Az apokrif irodalom szerint Jézus jóval lazább és megengedőbb életvitelt folytatott, amibe belefért, hogy szeretője legyen, ha házastársa nem is. Természetesen i. sz. 325-ben a niceai zsinat nem tartott mérvadónak és hitelesnek ilyesféle beszámolókat, így azokat kiválogatták a korhű dokumentumok közül és örökre száműzték a kánonból, az egyet nem értő püspököket pedig egyházi átokkal sújtották.

Ezt a túlzás nélkül szándékos hamisítást és népbutítást ellensúlyozta a Gondviselés azzal, hogy már a 19. században is, de főként a 20. században engedte megtalálni azokat a töredékeket és evangéliumokat, amelyek visszaterelhetik a hívőket a helyes útra, vagy legalábbis közelebb vihetik őket a valósághoz. A Nag-Hammadi tekercsekre célzok elsősorban. Az Igazság evangéliuma, Tamás evangéliuma, Fülöp evangéliuma, Jakab titkos könyve, Pál apokalipszise, Péter apokalipszise stb.

 

A gnosztikus jellegű evangéliumok két dologban teljesen eltérnek a kanonizált evangéliumoktól. Egyrészt a spiritualitásra helyezik a hangsúlyt rengeteg beavatással és okkult vonatkozással, másrészt Magdolna kiemelkedő szerepének állítanak emléket. Ezekből a részletekből kiderül, hogy Jézus belső tanítványi köreiben egyenlően bántak a nőkkel, sőt bizonyos vonatkozásokban jobban tisztelték őket, mint a férfiakat. Nyilvánvalóan ezt a férfihatalmú egyház nem volt képes elviselni.

A gnosztikus és ezoterikus Jézus-követők viszont a Teremtő női és férfi természetében egyaránt a legfelső isteni entitás alászállását, megnyilvánulását látták. Így az istenanyák (istennők) és az istenségek párokba rendezése és egymást kiegészítő volta abszolút alapelvként működött a misztériumiskolákban. Ők ugyanúgy beszéltek férfi és női energiákról hasonlóan ahhoz, amiként mi értekezünk manapság Yin és Yang polaritású erőkről. Ebből talán már érzéklehető bizonyos mértékű tisztelet és egyenjogúság a nő és a férfi között, azzal a megkötéssel, hogy mindkettő csakis egymást kiegészítve és támogatva teljesedhet ki minden szinten.

 

Képzeljük el ezek után, hogy az erkölcsi előírások szinte elkülönítették a nőket a zsidó népből – mint arra Karen Armstrong rámutat A nők és a papság című könyvében. Ezt a tendenciát viszi tovább Tarzuszi Saul (Pál), aki lépten-nyomon háttérbe szorítja a nőket az Újszövetségben.

Ehhez képest a gnosztikus evangéliumokban viszont az „apostolok apostola”, illetve az „első apostol” titulussal személyesen Jézus ruházta fel Mária Magdolnát. Sőt, a feltámadása után neki jelent meg először egyes források szerint. Tegyük hozzá, Péter ezt eleinte megkérdőjelezte.

Ezenkívül Mária Magdolna evangéliumából megtudhatjuk, hogy Simon Péter többször indulatosan reagált Magdolna megnyilvánulásaira, s nem tetszett neki Magdolna buzgalma. Jóllehet az is kiderül ebből az evangéliumból, hogy a Tanító Magdolnát szerette a legjobban. (Innen nézve különösen érdekes a péteri örökségre épülő egyház jogi státusza.)

 

Tovább fürkészve az említett apokrifeket azt találjuk, hogy Jézus Magdolnáról a „nő, aki mindent tud”, illetve lapidárisan a „Minden” rangokkal nyilatkozik. Ez pedig nehezen félreérthető. Vagyis leszűrhetjük, hogy Magdolna megkülönböztetett, tulajdonképpen az első helyet foglalta el Jézus életében a nők, illetve a női tanítványok tekintetében. Logikusnak tűnik, hogy a Megváltó kedvese volt, amint arról több eretnek mozgalom titkos irataiban is szót ejtenek.

 

Ezek után a „szájon csókolás” és a „társ” már nem a legperdöntőbb bizonyítékot szolgáltatja Magdolna fontosságának igazolása során. Több utalást is találunk arra nézve, hogy Magdolna a legnagyobb, legbensőbb titkok tudója volt, sőt értelmileg is az apostolok felett állt. Nem véletlen, hogy a Magdolna-kultusz oly hűséges követőkre talált. A legjelentősebb közülük Dél-Franciaországban volt, amely elvezet minket a Grál-vérvonal kérdésköréhez, mely arra próbál egyfajta magyarázatot adni, hogy folytatódhatott-e Jézus és Mária Magdolna vérvonala gyermekeiken keresztül Európában. De ez a szál messzire vezetne.

 

Az apologéták (egyházi írók, hitvédők) folyamatosan arra törekedtek, hogy marginalizálják Jézus szexualitását és hogy minden nőt, aki vele kapcsolatba került, valamilyen módon sterillé tegyenek. Vagy szűzzé, vagy bűnös szajhává, vagy keresztényi testvérré tették az adott nőt, nehogy eszébe jusson a hívőnek egy normális férfi-női kapcsolatot keresni Jézus, a férfi és mondjuk, Mária Magdolna, a nő között. Hamarosan látni fogjuk, hogy ez a kapcsolat nagyon is valószínű és nem csorbítja Jézus érdemeit.

 

A Krisztus-mítoszba talán nem, de a Jézus-képbe szerintem még belefér a szexualitás, a testi szeretkezés és a szerelem holisztikus megélése. Ebben második főszereplőként Mária Magdolna alakja sejlik fel előttünk, aki Jézus Mestert valószínűleg sok mindenben segítette missziója során.

 

Ha helyesek a feltételezések Magdolna státusáról, akkor felvetődik a kérdés, vajon miben és hogyan segíthette ő Jézus Mestert. Ennek megközelítéséhez a következő gondolat megértésére van szükség: a nőiségnek van szakralitása és szakralitásnak van nőisége.

A Teremtőnek van férfi és női aspektusa, vagyis istenek és istennők együttesen léteznek. Minden istennek van női megfelelője, azaz párja, mivel a férfi princípium a kiáradás és az erő, míg a női princípium a befogadás és a bölcsesség lényegéből lett gyúrva. A kettő csakis együtt alkothat teljességet és ami még fontosabb, egyensúlyt.

Az ókori istenekről és istennőkről szóló kultuszok és misztériumiskolák ezt pontosan tudták. Papjaik és papnőik éppen az adott istenség „nemiségének” és beállítottságának megfelelő elveket vallották és testesítették meg.  Minden beavatásuk és titkos tanítások ezt mintázta.

A leszületett isteni inkarnációkat mindig is segítették az istennők. Hol közvetve, felülről, hol közvetlenül, alulról támogatták őket. Előbbire az angyalok, utóbbira az inkarnálódott lelkek a jó példák.

 

Ha elfogadjuk, hogy Mária Magdolna egy ilyen patrónus volt, akkor közelebb kerülhetünk annak megértéséhez, hogy miért és miként segíthette ő Jézust. Magdolna fénye valósággal beragyoghatta Jézus életét a maga – feltételezem szerint – esszénus papnői mivoltával és gyengédségével. (Jézust az esszénus rend képezte ki elsősorban.) Egyszerre lehetett így beavató és beavatott, tanítvány és segítő, egyenrangú szerető és társ, akit Jézus a maga módján mindig is megkülönböztetett módon kezelt, voltaképpen kivételezett vele.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..