Jézus titokzatos élete a feltámadás után
2012-04-13

Miért kellett Jézusnak szükségszerűen elbuknia? Hol kereshetnénk a krisztusi vérvonalat? Miért nem folytatta Jézus a megkezdett bizonyságtételeit a látványos visszatérését követően? Mihez kezdtek a történtek után a tanítványok? Ha nem lehetett változtatni a történelem menetén, akkor miért kellett Krisztusnak mégis visszatérnie?

 

Krisztusnak azért kellett elbuknia, mert idő közben az ellenerők azon kezdtek dolgozni, hogy globalizálják a hatalmát – nem éppen jóindulatból. (Megjegyzem, majd 2000 éve még mindig ezt teszik egyes vallások.) Mialatt Jézus fejlődött és elkezdtek kialakulni a képességei, voltak olyan felforgató elemek, akik befolyásos zsidóként hangolták a népet Jézus ellen. Ő testet öltött Mesterként volt jelen azzal a feladattal, hogy tudatára ébredve megteremtse a krisztusi vonalat. Ez lett volna a fény és az árnyék határvonalán mozgó krisztusi vérvonal. Nagyjából ez jut általában eszünkbe Jézusról az Újszövetség olvasása kapcsán, ugyanakkor ez az a minőség, amelyet még senkinek sem sikerült az emberiség elmúlt 2000 évének társadalmi körülményei között elérnie a beavatott szenteket leszámítva. De a krisztusi vérvonalat hiába is keresnénk a mai vallások között.

 

Amikor Jézus megtudta, hogy az életére fognak törni, s neki fel kell áldoznia magát, akkor kezdett tanítványai körében oly tanításokat adni, melyek már többet jelentettek a puszta zsidó hitnél. Már nem héberül, hanem védikus nyelven beszélt, s tanította őket. Jézusnak azért törtek az életére, mert túl spirituális volt, hogy zsidó lehessen, de túl zsidó volt, hogy Krisztus lehessen. Ő ugyanis szerette a népét, akik közé született. De sohasem szabad összetéveszteni a népet a vezetőivel!!!

 

Innentől nem volt egyszerű a helyzet, ugyanis súlyos érdekellentétek voltak, melyek összecsapása elkerülhetetlen volt. Tehát megtörtént, hogy Jézust elfogták. A zsidók, a felbujtók, mindenképpen a halálát akarták. Pontius szintén, de nem volt teljesen meggyőződve arról, hogy jól cselekszik, mivel Jézus elbizonytalanította, ugyanis utolsó napjaiban már krisztusi módon beszélt és krisztusi tetteket hajtott végre. Ettől kezdve Pilátus már nem tudta, hogy Jézus a zsidó, avagy Jézus, a Krisztus az, ki kezei közt van. Ez módfelett zavarta őt. János pedig nem tudta, mert nem merte végrehajtani feladatát, tudniillik Jézus kimenekítését. Ezután Jézust megölték.

 

Pontius tetteinek súlya alatt teljesen összeroppant. János – aki a Keresztelőből lett Jézus tanítványa, mint azt korábbi cikkemben kifejtettem – szintén összeomlott. Jézus eltávozott, majd visszahozta Ariell, mivel rezgésére (erejére) szükség volt, ugyanis számos misztériumiskola maradványcsoportjai elkezdték tanításait összefoglalni. Az ő ösztönzésük végett szükséges volt a krisztusi erőre, merthogy Jézus egy nagyon különleges erőt birtokolt. Erre a Jézus-képre csaptak le a különböző keresztény csoportok. Ezután az isteni Gondviselés úgy gondolta, hogy ha ebből a kis magból kifejlődik valami, akkor az majd elvonja a spirituális erőkről az emberek figyelmét, s a hit és a hitélet ad majd egy szemléletváltást, mely elhozza az új világot, illetve világkorszakot. Így végül is az a krisztusi terv, amelyért Jézus leszületett, el lett napolva, mondjuk úgy, hogy eltolták. Tehát nem valósult meg a maga teljességében. Az emberiség számára maradt a butítás. Erre pedig jó volt a szétszakadt és gyengén működő keresztény, fél-misztikus csoportok léte.

 

Jézus visszatért, megtette, amit kellett, majd miután tudta, hogy feladata, krisztusi szerepe lezárult, bűnbánatból a zsidók között, népével élt tovább. Ami Jézus tanítványait illeti, többen közülük titkos rendeket alapítottak, annak mintájára tették, amit Jézus mesélt az Esszénia Rendjéről, amely Palesztinában volt. A mai napig is működnek ezek a rendek. Igaz, az ellenerők sem tétlenkedtek. Minden időben figyelték és figyelik, hogy hol akar magának utat törni valami olyan kezdeményezés, amely a valódi bölcsességet szeretné az emberiség körében elterjeszteni. A háttérben zajló hatalmi harcokról szól az írott történelem. Pontosabban nem a valódi harcokról, hanem azok tüneteiről, a „tálalásairól” csupán.

 

János igyekezett Jézus parancsolatait megtartani, mégis méltatlansága olykor megütközött ezekkel a tanításokkal. Jánost feladatai máshová szólították el, de nem adta fel. Egy jó ideig kereste a krisztusi terv megvalósításának lehetőségeit. Reménykedett. Nem tudta elfogadni, hogy nem teljesül az, amiért oly nagy odaadással küzdöttek.

János próbálta megtartani Jézus beszédeit, teljessé akart lenni, ő is Isten szeretetében akart volna lenni. Az Atya fiainak akart volna adni valamit, amit követhetnek, ami utat mutat. Próbálta a zsidókat is értésre bírni, hogy senkiben sincs meg az Atya, aki nem fogadja el a Fiút. Azt gondolta, hogy ha mindent előkészít, akkor rábírhatja Jézust az újrakezdésre. Miután látta az igazi világosságot fényleni, tudta, hogy a sötétség megszűnhet. Gyülekezeteket alapított, tanított esszénusokat és másokat is, gyógyított, hitet adott. Így küzdöttem tovább Jézus bizonyságtételéért.

 

Miután Jézus visszatért, már nem olyan volt, mint korábban. Ő megcselekedte, amit kellett és mély nyugalommal szervezte a fennmaradását annak a Grálnak, amelyet elhozott közénk. Elvonult és maga után hagyta az emlékezést. És a tanítványok emlékeztek. De tanácstalanul küszködtek magukkal és azzal, hogy nem kezdődhet minden újra. Talán a zsidóság is várta volna az újabb csodát és azt, hogy ismét felragyog a csillag, s az Erő majd köztünk jár újra. De nem. A csodák nyilvánvalósága burkoltabb lett, már nem volt mi oly sok embert összetereljen. Ezzel elindul egy új világkorszak, mely napjainkban záródik le lassacskán.

 

Boldog napot!