Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Kereszt az égen

2009 novemberében hihetetlen videók és fotók jelentek meg a világhálón. Ukrajna egén megjelent egy kettős kereszt, rajta Jézussal. Legalábbis a szemtanúk és a hívők szerint a fényből összeálló és kirajzolódó alak minden bizonnyal Jézust volt hivatott megjeleníteni. Sokan megrettentek, mivel ezzel a János Jelenések Könyve végnapokat idéző jóslatait látták beteljesülni. Tényleg lehetséges, hogy ezt az égi jelet az emberiség azért kapta, hogy vegye végre észre, Isten kezében vagyunk mindannyian ateistától a kétkedőkön keresztül a legbigottabbakig, s már közeleg a világváltás?

 

De vizsgáljuk meg alaposabban, miért éppen Jézus és miért a kettős kereszt jelent meg az égbolton!

Nos, Jézus személyének megjelenésére viszonylag könnyen találunk magyarázatot. Az intuíció azt súgja, hogy amit ő egykoron megígért, nevezetesen, hogy jeleket fog küldeni, ha a végidők közelednek. Sőt, egy második eljövetelt is kilátásba helyezett anno. Ennek ellenére szép számmal akadtak hívők, akik nyíltan megkérdőjelezték az égen megjelenő kereszt Jézushoz kötődő voltát. Sokan odáig is elmentek, hogy hamis messianisztikus manipulációt véltek felfedezni a jelenség mögött, s ennek komoly sajtóvisszhangot is adtak. Talán közelebb járunk az igazsághoz, ha beismerjük, nem ez lett volna a háttérhatalmak tudatos félrevezető manipulációjának az első esete. Mindazonáltal az emberiség kollektív tudattalanjában a kereszt motívuma és szimbóluma örökre összeforrt Jézus Krisztussal. Bár mindenkinek szíve joga kételkedni a csodákban, azért ha az égen egy több száz méteres fénytől ragyogó kereszt jelenik meg rajta egy kísértetiesen a felszegezett Jézusra emlékeztető fényalakkal, akkor illik hinni, ha már egyszer kereszténynek tartja valaki magát és nem kell megvárni a „hivatalos” egyházi álláspontot. Hiszen gondoljuk csak végig, Jézus – de említhetném Szűz Máriát is – még egyszer sem jelentette be a Vatikánnak, vagy kért engedélyt földi helytartójától, a pápától, arra vonatkozólag, hogy ő most szeretne a híveinek üzeneteket átadni. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az egyházi hatalom smafu, hanem azt, hogy a felsőbbrendű, illetve isteni lények akkor és úgy nyilatkoztathatják ki magukat, amikor és ahogyan ők óhajtják. Attól, hogy nem ismerik el egyes egyházi körök, még nagyon is autentikus és meggyőző lehet az égre fénnyel írt kereszt.

 

A kettős kereszttel szemben sokan azt vetették fel, hogy az egyáltalán nem vezethető le Jézus Krisztus keresztfájából, mert Krisztust nem kettős kereszt, de még csak nem is kereszt alakú fához szögezték. Egyesek érve az volt, hogy csak a későbbi ábrázolásokon vette fel a kereszt a ma ismert kettős kereszt jellegét. Tudniillik, a felső keresztszárat az INRI feliratot hordozó deszkalap jelenthette szerintük. Ez azonban lényegileg nem cáfol meg, illetve nem befolyásol túl sok mindent. Lehet kettős kereszt azért, mert ott volt az említett felirat Jézus feje felett, ugyanakkor lehetett ez ősvallási jelkép is. Talán jobban járnánk el, ha nem kritizálnánk az égiek döntését, hanem inkább igyekeznénk befogadni az üzenetüket. Nyilvánvaló számomra, hogy egy kettősnek látszó kereszten függő Jézus, fényből égre írt képe nem vitákra és szópárbajokra akarja inspirálni a hívőket, hanem a békére és az elővigyázatosságra.

 

De vannak a kettős keresztnek tipikusan és sajátosan magyar vonatkozású üzenetei is! A magyar királyi palást kettős keresztjére utalnék. A palást mindig az uralkodó gerincére simul, így válik a király egyszerre pillérré és híddá. Hová? Az isteni világokba. Tehát az isteni világokkal összekötő híddá, úttá válik a palástot viselő uralkodó. Ő a tartó oszlop, a pillér, amely összeköti a lentet a fenttel.

 

A kettős kereszt az eget tartó istennel azonosított világfa jelképe, mely egyúttal a magyar heraldika (címertan) közel hétszáz éves eleme. Függőleges szára a Tejút, a két keresztszára a napfordulók idején mutatják a Nap pályáját.

 

A kettős keresztet mindenképpen a királyi hatalom attribútumának (jelvényének), egyfajta dinasztikus felségjelvénynek kell tekintenünk. De nem volt ez másként a suméroknál, a párthusoknál, a koreaiaknál vagy a kínaiaknál sem. Miért? Mert a kettős kereszt, mint a Tejút jelképe, az ég és Föld közötti kapcsolatot és közvetítést szimbolizálja. Minden uralkodócsalád, amelyik legitim módon viseli ezt címerében, vagy jelképeiben, egyúttal azt deklarálja magáról, hogy az ő hatalma isteni származású, illetve Isten jóváhagyásával munkálkodik a Földön. Ily módon a nemzet vezetőinek, elitjének az isteni elvekkel és eszmékkel való azonosulását is kifejezi. Ez pedig egy erkölcsi hovatartozást és egy morális értékrendet, valamint nevelési példát is ad a nép, a nemzet, az emberek számára. A kettős kereszt tehát az összetartozást, ugyanakkor a védelmet is emblematizálja.

 

Boldog napot!

 

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?