Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Kicsoda volt Jakob Böhme?

Aki igazán kíváncsi az élet mélységeire és fogékony a misztikára, annak szeretném bemutatni Jacob Böhmet, az egyszerűnek éppen nem mondható susztert, aki a középkori misztikus hagyomány és a lutheránus spirituális szemlélet szintézisének megteremtője volt. S hogy még izgalmasabb legyen a szellemi teljesítménye, autodidakta módon jutott el… meddig is? Nos, ezt mindenki válaszolja meg magának, miután tanulmányozta integratív munkásságát.

A német lutheránus misztikus és természetbölcselő először iparosként kezdte. Vándorévei alatt bejárta Európa jelentős szellemi központjait. 1599-ben Görlitzben telepedett meg. Nem sokkal ezután kezdődtek az első látomásai, amelyeket nyugodtan hívhatunk misztikus élményeknek is. Ez indította őt arra, hogy hasonló beállítottságú személyekkel, illetve társaságokkal vegye fel a kapcsolatot.

Életrajzából kiderül, hogy 1612-től kezdte papírra vetni gondolatait. Leghíresebb műve az Aurora címet viseli. Ebben egy mindent átható isteni erőről ír, s azt latolgatja, hogy van-e lehetőség a világnak visszatérni Istenhez. Böhme erre igenlő választ adott. Tegyük hozzá, a hogy Böhme az egész teremtést Istennel azonosítja, tehát misztikája panteista alapokon nyugszik. A lelkészek rossz szemmel nézték Böhme ténykedését, ezért megtiltották neki vallási-misztikus élményeinek a lejegyzetelését.

Böhme abból indul ki, hogy Isten tulajdonképpen önmagát valósítja meg, amikor egy világot, avagy egy élőlényt megteremt. A világban megjelenő Rossz szerinte nem mást, mint Isten teremtésének tagadása. Ez a kettősség válik a világ, illetve ez a konfliktus válik a világban létező ember belső konfliktusainak motorjává.

Böhme alapállásában a Krisztus-esemény voltaképpen a megváltás, amelynek során létrejön az isteni és az emberi tudat egysége. Így a lélek képes visszatérni Istenhez.

Jakob Böhme (1575-1624) kétségtelenül az egyik legjelentősebb európai gondolkodó. Ő kimondja, hogy az ember egy mikrotheosz, minthogy teremtői képességekkel bír. Ez a képesség az imagináció által működtethető és használható. Ez az adottságunk teszi számunkra lehetővé, hogy az önmagunkról alkotott kép megvalósuljon. Csakhogy, ha nem működik tisztán ez a képességünk, akkor a létezésünket alkotó erőket nem tudjuk megfelelően irányítani, így könnyen a romlás állapotába juttathatjuk magunkat. Azonban, az imagináció helyes használata, melyhez a tisztaság elengedhetetlen, helyes életrendhez vezethet.

Böhme arra hívja fel a figyelmet, hogy a lét megzavarodott állapotban van. Ez végeredményben arra vezethető vissza, hogy szerinte az imaginációnk zavaros, tehát az a kép, amit meg akarunk valósítani, már eleve hibás. Így ez a disszonancia nyilatkozik meg a test, a lélek és a szellem szintjén más-más formában, de közös gyökér-okkal. Böhme többször említi az emberi akaratnak a fontosságát az imagináció folyamán – oly módon, mint egyfajta élettel telítő elvet. (V. ö.: amire figyelünk, azt erővel itatjuk át.)

Hamva Béla így méltatja Böhmet a Scientia Sacra I.-ben:

„Európa történetében csak egyetlenegy, az archaikus szintézisekkel majdnem minden vonatkozásban egyenrangú egység keletkezett, s ez Jakob Böhme misztikája. Böhme angol, francia, német és orosz tanítványaival nemcsak az európai misztika, az alkímia, az asztrológia, az aritmológia elemeit építette egybe. Alapvető intuíciói visszanyúlnak India, Kína, Irán, Egyiptom abszolút és ősi kinyilatkoztatásaira. Tanítványai: Pasqualis, Saint-Martin, Baader, ez utóbbin keresztül Szolovjev, Bergyajev és Dacqué gondolatait a mai napig elhozzák. E tanítványok között a legjelentékenyebb Saint-Martin és Baader, akik Böhmével egyszelleműek, s akik tanításukkal az újkori Európában a metafizikai éberség legmagasabb fokát jelentik.”

Amúgy pedig a keresztény misztikusok közül azért is emelkedik ki Böhme, mert szembe mert nézni olyan sarkalatos és kínos kérdésekkel, mint a rossz eredete. Amelyre ő azt a választ adta, hogy Istentől származik csakúgy, mint a jó. Istenre, az isteni fundamentumra úgy tekint, mint ami minden emberben megnyilvánul azáltal, hogy részekre osztja önmagát és felruházza egyes részeit az érzékelő képességgel. Az életen – a testet öltésen át – Isten lényegében önmagát vezeti vissza a saját egységében, miközben az isteni azonosság ténye és léte nem szakad meg. Innen nézve egészen új megvilágításba kerül a keresztény eszmetörténetben a reinkarnáció jelensége.

Ami pedig az emberben isteni – Böhme szerint – mindenféleképpen visszatér istenhez a halál után. Az pedig, ami bennünk emberi, csak akkor tér vissza, ha képes volt azonosulni az emberben lévő istenivel. Máskülönben nem.

Akit behatóbban érdekelnek az érzékfeletti világ, a misztikus praxis és az alkímia részletei, annak alapvető kihívás Böhme tanulmányozása.

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..