Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Kik alkották meg a csillagászatilag betájolt építményeket a legrégebbi korokban?

Szó szerint rengeteg olyan régészeti és történelem előtti építmény tanúskodik az égi események szerinti tájolásról, amelyek kiemelt szerepet játszottak számos ősi műveltség életében mezőgazdasági, vándorlási, vadászati vagy épp vallási szempontból.

Ezek az ősi kultúrák mélyreható tudással rendelkeztek az égbolt eseményeivel, a Nap, a Hold, a csillagok és a bolygók mozgásával kapcsolatban. A Tenochtitlani aztékok a Plejádokat tisztelték és egy fejlett, a ciklikusságon alapuló naptárral is rendelkeztek.

 

1.0

 

Csillagászatilag tájolt templomot építettek a hegy csúcsán, ahonnét a papok megfigyelték, amint a Plejádok csillagkép áthalad a zeniten, jelezvén ezzel a világ megváltását.

 

Világuk az 52 évből álló kör csúcspontján ért véget, amely kör négy, egyenként 13 éves ciklusból állt.

Ezután következett az ünnepi időszak: az Új Tűz Ünnepe.

 

Ősi csillagászok Egyiptomban

 

Legalább a Középbirodalom korától kezdve, az egyiptomiak öt olyan égitestet ismertek, amelynek a következő nevet adták: „a nyugalmat nem ismerő csillagok”.

 

Ezek közé tartozott a Merkúr (Sebegu), a Vénusz („az átkelő” vagy „a reggel istene”), a Mars („a horizont Hórusza”, a Jupiter („Hórusz, aki a Két Országot határolja”) és a Szaturnusz („az égbolt Hórusz-bikája”). A későbbiekben számos fényes csillagról és csillagképről készítettek térképet, így az Orionról, a Nagy Medvéről és talán a Sárkány és az Oroszlán csillagképről is.

 

Egyazon periódus során olyan „csillagórákat”, illetve kalendáriumokat készítettek, amelyek 36 csillagcsoportra osztották fel az éjszakai égboltot.

 

A karnaki templomban felfedezett ünnepi kalendárium, mely egyike a több jelentős csillagászati kapcsolatnak a templom tájolásán túlmenően. Photograph © Juan Belmonte

A karnaki templomban felfedezett ünnepi kalendárium, mely egyike a több jelentős csillagászati kapcsolatnak a templom tájolásán túlmenően. Photograph © Juan Belmonte

 

Az egyiptomi piramisokat talán a legismertebb csillagászatilag tájolt építményekként tartjuk számon a világon. Mind a tervezőknek, mind a kivitelezőknek – akik a tökéletes északi irányhoz tájolták a Gízában található Nagy Piramist – matematikai és technikai jártasságot kell tulajdonítanunk.

 

Néhány egyiptomi templomot a Naphoz tájoltak.

 

Sir Norman Lockyer (1938-1920), aki egy angol tudós és csillagász volt, úgy vélte, hogy a Karnaki Amon-Ré tiszteletére készített nagytemplom főtengelye a nyári napforduló szerint lett beállítva.

 

Egy kisebb templomot pedig, amely a komplexum délkeleti részénél található, a téli napforduló irányához orientáltak.

 

1.2

 

 

Az Újbirodalom más templomait, mint amilyen III. Amenophisz luxori temploma, szintén a nyári napforduló napfelkeltéjéhez tájolták be. Sok egyiptomi templom – még akkor is, ha egyébként nem tájolták be csillagászatilag – tartalmaz olyan írásokat és grafikus domborműveket, amelyek csillagászati jelenségekhez kapcsolódó eseményeket írnak le. Hathor temploma Denderában jó példa erre.

 

A templomot az Új Év megünneplésére használták. Az aztékokhoz hasonlóan, akik az Új Tűz Szertartást a Plejádoknak szentelték, az egyiptomiak megünnepelték az Új Esztendő ceremóniáján belül a Szíriusz hajnal előtti újbóli megjelenését.

 

Ősi csillagászok Amerikában

 

Néhány évvel ezelőtt, hét csillagászati kapcsolatot fedeztek fel a perui Buena Vistában. Egy 4200 éves Fox-i templomot építettek egy 11 méter magas piramis tetejére, amely a nyári és a téli napfordulókat jelezte, s precíz beosztásai és látóvonalai egy nagy csillagászati naptárt alkottak.

 

Az amerikai kontinens legősibb égi obszervatóriumát az Inka Birodalom megjelenése előtt három évezreddel hozták létre. Sok egyéb olyan templom található az Andokban, amely tökéletes 114 fokos elrendezésű és az alkotóik nagyfokú csillagászati tudásáról tanúskodik. Újabb andoki rejtély, hogy vajon kik lehettek az építők? Bizonyos, hogy ez az ismeretlen műveltség fejlett tudományos ismereteknek volt a birtokában.

 

1.3

 

A majáknak volt Vénusz-kultuszuk (Vénusz volt náluk a reggeli csillag), amit a maja valláson belül ünnepeltek, s amely Kukulkánt (vagy Kulkuykant, Gucumatz-ot) személyesítette meg, aki az aztékok számára Quetzalkoatl volt. El Castillo, ami egy Chichen Itzában található maja piramis, a tetején olyan ablakokkal rendelkezik, amelyek a napéjegyenlőségek napnyugtáival, továbbá a napfordulók napfelkeltéivel állnak kapcsolatban.

 

A Chaco Canyon egy olyan különleges hely, ahol figyelemre méltó csillagászati tájolást fedeztek fel. Egy sziklahomlokzatba volt vésve a Chaco Canyon talapzatához képest 405 láb magasságban. Tudomásunk szerint a Chaco Canyon a csodálatos anasázi nép otthona volt, akik olyan „ősök” voltak, akik ott laktak egy darabig, majd szőrén-szálán eltűntek. A Fajada Butte tetején, amely a Chaco Canyon kiemelkedő emlékműve, három nagy homokkőből készült tábla található, amit két nehezen megközelíthető spirális sziklavéset szegélyez.

 

A táblák alatt a nagy spirált a napfény leereszkedő „jele” vágja ketté a nyári napfordulókor a helyi déli időpont előtti órában. Ugyanez a jelenség figyelhető meg az Írországban található Newgrange-nél is (County Meath).

 

Nevezetes emberek, akik egykor a Hohokam falucskában éltek („akik eltűntek”) Casa Grandében, Dél-Arizonában, olyan házakkal rendelkeztek, amelyek ablakait a Naphoz és a Holdhoz kapcsolódó jelenségekhez tájolták be. A 9642 láb magasságban található Wyomingi Sheridan közelében levő Bighorn Medicine Wheel sugárirányú küllői szintén roppant érdekesek. Ezeket a nyári napforduló napfelkeltéjéhez tájolták.

 

Fajada Buttle Chaco Canyon; Márciusi napfelkelte Photo by: Morey Kitzman felirat: A Chaco Canyon a csodálatos anasázi nép, vagyis az „ősök” otthona volt

Fajada Buttle Chaco Canyon; Márciusi napfelkelte Photo by: Morey Kitzman
felirat: A Chaco Canyon a csodálatos anasázi nép, vagyis az „ősök” otthona volt

 

 

A Bighorn Medicin Wheel (Bighorn Gyógyító Kerék), amely minden bizonnyal idősebb, mint gondolnánk, más egyéb tájolási megoldásokat tartalmaz a nyári napforduló napnyugtájával, fényes nyári csillagok felkelésével kapcsolatban. A Caracolt, a Chichen Itza-ban található körkörös toronyobszervatóriumot szándékosan úgy tájolták be a tervezésénél, hogy jelezze napéjegyenlőségkor bekövetkező naplementét, valamint a Vénusszal és a Nappal kapcsolatos nevezetes együttállásokat: ilyen a felső terasz napfordulós átlója, a tetőponton átvonuló naplemente és a Vénusz legészakibb lenyugvása.

 

1.5

 

A rejtélyes Teothuacan, vagyis az „istenek városa”, Mexikóvárostól 30 mérföldre északkeletre helyezkedik el. Amikor megalapították az aztékok, ők adták neki a Teotihuacan nevet, mivel itt kezdődött az idő és itt születtek az istenek.

A várost pontosan egy négyszögletes rácsozat szerint alakították ki, s a szertartásokra szolgáló épületek elrendezése a naprendszer precízen arányos modelljét követi.

 

Ősi csillagászok Indiában

 

Vijayanagara („a győzelem városa”) egy ősi, de mára már lerombolt város Dél-Indiában. A maga idejében Vijayanagara hindu királyságnak volt a fővárosa. A város elrendezését északkelet felé tájolták. Ugyanakkor összehangolták a Sarkcsillaggal (Polaris 29), ami egy olyan szabad szemmel is látható csillag, melyet sok-sok évszázadon keresztül megfigyeltek.

 

1.6

 

Kijelenthetjük, hogy a csillagászatilag tájolt építmények sora véget nem érő világszerte. Az ókori népek ugyan ismerték az égboltot, továbbá csillagászati jeleket és konstellációkat használtak, azonban az éjszakai égboltot illető tudásuk nem volt elégséges ahhoz, hogy csillagászatilag tájolt építményeket építhessenek.

Ezeket olyan ismeretlen építők emelték, akik nem csak fejlett asztronómiai tudás, hanem kitűnő technikai készségek birtokában is voltak.

Forrás: http://www.messagetoeagle.com/

Fordította: Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..