
Kinek van igaza? Vajon a sumer mítoszokban szereplő nagy istenek, illetve az Alvilág Hét Bírája az Annunakik csoportja? Esetleg a Nibiru bolygó lakói? Netán Michael Sallanak van igaza, aki azt állítja, hogy az annunakik földönkívüliek, akik jelenleg is beavatkoznak az emberiség evolúciójába?
Mit árul el a sumer mitológia?
Az élet étele és itala
A sumer mítoszok szerint Eriduhoz, illetve a két folyam torkolatában levő szigethez fűződik az Adapa-mítosz. Ez a legenda az élet ételét (gyümölcsét) és italát Anu isten trónusa mellé az Égbe helyezi. Az élet vize Ea és fia, Marduk mítoszaiban és rítusaiban játszik kiemelt szerepet. Az élet vizét itták, megmosták vele az arcukat, megfürödtek benne, vagy a testükre permetezték.
Amikor Istár az Alvilágba száll alá, hírnök jelenti az isteneknek, hogy a Földön minden termékenység megszűnt és minden szaporodás megállt. Azért, hogy a pusztulásnak megálljt parancsoljanak, követeket menesztenek az Alvilág királynőjéhez, Ereskigalhoz, hogy merítsen az élet vizéből, melyet a chalziku, a „sors edénye” tartalmaz. Ea bölcsességében egy képmást alkot, nevezetesen Uddusunamirt, s elküldi őt a vissza-nem-térés országába. Végül Ereskigal eleget tesz az istenek óhajának, s utasítja szolgáját, Namtart, hogy „hintse meg az élet vizével Istár istennőt”, aki így visszatérhet a Földre, ennélfogva újra kizöldül a tavasz.
Az élet vizének ura Ea és Marduk is. Ea utasítja Mardukot, hogy hintse meg vele az embereket, „istennek gyermekeit.”
Az asszír kultusz egyik szertartásában a pap a király elé lép és áldást mond rá:
„Ea örvendeztessen meg téged,
Damkina, a tengermélység királynője, világítson meg arcával,
Marduk, az igigik [égi szellemek] nagy őrzője emelje fel fejedet.
Ezután így szól a pap:
Akik Eának nagy, szent üzenetéhez igazodnak,
akiknek cselekedetei helytállnak a Földön,
azoknak az Ég és a Föld istenei melléjük fognak állni,
az Ég és a Föld nagy templom-szentélyeiben melléjük fognak állni;
ama csarnokok tiszták és ragyogók;
ott fürdenek az ő [Ea] tiszta, ragyogó vizében az annunakik,
maguk a nagy istenek is benne mossák meg arcukat.”
A templomokban szentelt vizet, illetve életvizet tartalmazó edények vagy medencék voltak. Marduk „tisztító edényének”, a „sorshatározat edényének” nevezik őket. Domborműveken és pecséthengereken is találkozunk az életfa és az életvize ábrázolásaival. Középen helyezkedik el a fa, amely előtt szárnyas lények tartják az életvize korsóját. Az élet vize tulajdonképpen a halhatatlanság itala. Itt láthattuk, hogy az annunakik isteni lényekként jelennek meg.
Egy másik sumer mítoszban Inanna nagyravágyásától hajtva elhatározza, hogy leszáll az Alvilágba, hogy átvegye nővérének, Ereskigalnak a helyét. Magyarul a Felvilági Nagy Királyság úrnője az Alvilágban is uralkodni óhajt. Ebben a fordulatos történetben a nagy nehezen kiszabaduló és az Alvilágból a Felvilágba igyekvő Inannát az Alvilág Hét Bírája, a hét Anunnaki tartja vissza, akik azt követelik az istennőtől, hogy ha fel akar menni, akkor szerezzen valakit maga helyett, aki az Alvilágban marad. Végül a pásztorból lett férjét, Dumuzit viteti a démonokkal az Alvilágba maga helyett, aki ahelyett, hogy gyászolná és siratná hitvesét, csak pöffeszkedve uralkodik Uruk városán, aminek a védelmező istennője Inanna.
Ebben a történetben tehát Alvilági Bírák az anunnakik (vagy annunakik).
Michael Salla véleménye
A kutató hatalmas emberszerű lényekről számol be, akik fontos szerepet játszottak a Föld emberekkel való benépesítésében. Azt állítja, hogy ezek az idegenek rendszeres időközönként visszatérnek a bolygónkra azért, hogy meggyőződjenek arról, hogy az emberiség hogyan használja fel szülőbolygóját, illetve hogy a földönkívüli fajok miként avatkoznak bele az emberiség sorsába.
A szerző szerint a sumérok „annunakik” néven írják le azokat a titokzatos idegeneket, akiknek a szülőbolygója a „Nibiru”. Mindezt a sumer ékírásos táblákról olvassa le, melyeket részben Zecharia Sitchin fordított le. Állítása szerint ezek a humanoidok játszanak kulcsfontosságú szerepet az emberiség evolúciójában, s minden mitológia és szent szöveg úgy hivatkozik rájuk, mint istenekre. A sumér kútfők szerint az annunakik fő istene Anu, aki egy eléggé átfogó és kiterjedt panteonnak az élén áll.
Alex Colliertől ismerjük az annunakik, vagy más néven nibiruiak eredetét. Ez röviden a következő: A Szíriusz B lakosai és az Orion népe között viszálykodás tört ki egykoron. A békét úgy kívánták megteremteni, hogy házasságot kötöttek egymással a két nép képviselői. A menyasszony az anyajogú társadalomban élő Orion nemzetségből származott, míg a vőlegény a Szíriusz B-ről származott. Az utódaik mindkét genetikai vonal tulajdonságait magukban hordozták. Így egy faj született, a nibiruiak. E szónak jelentése állítólag az, hogy „kettő között megosztva”. Ez az újfajta törzs több százezer éve terjeszkedik és önállósodik.
Egyes kutatók úgy értesültek, hogy az annunakik az emberiséghez hasonló primitív fajokkal népesítenek be bolygókat, miközben pedig az adott faj bejárja a maga evolúciós lépcsőit, fejlettebb fajok gondjaira bízzák őket. E teória szerint az emberiség esetében ezek az úgynevezett gyíkemberek. Az annunakik időről-időre visszajárnak és ellenőrzik a fejlődést, illetve biztosítják a Föld erőforrásait. Ez egyfajta kísérletként is felfogható.
Ami az annunakik és a Földön őshonos gyíkemberek közötti kapcsolatot illeti, többen tudni vélik, hogy ők rokonságban állnak egymással és valamiféle megállapodást kötöttek az emberi faj menedzselésével kapcsolatban. Vannak olyan kutatók, akik olyan feltételezésekbe bocsátkoznak, mint például, hogy néhány annunaki titokban a Földön maradt és tudatosan kialakította az emberiség elitjének szervezeteit. E csoportokat közvetett módon a mai napig irányítják. Ilyen titkos társulások húzódnak meg egyes ipari, katonai és tudományos folyamatok és szervezetek mögött.
Az annunakik kilétének és szerepének kérdése vélhetően azért fog felértékelődni a jövőben, mert hamarosan a Nibiru ismét a Föld közelébe fog kerülni. Azt csak találgatni lehet, hogy ez milyen hatást fog gyakorolni az emberiségre. Ha hihetünk eme teóriáknak, akkor nagyjából a következőkkel állunk szemben: létezik egy annunakinak nevezett, két földönkívüli faj keresztezése nyomán született faj, ami egy felénk száguldó, a Földtől huszonháromszor nagyobb méretű bolygón él. Egy részük azonban jelenleg is itt tartózkodik planétánkon és más álcázott idegen fajok képviselőivel, emberi testben irányítják gyakorlatilag évezredek óta az evolúciónkat. E teória szerint vezető szellemi csoportokkal, kreált vallásokkal, eszmerendszerekkel, technológiai innovációkkal, az emberi tudatot és gondolkodást manipuláló eszközökkel felügyelik és kormányozzák a sorsunkat. Kérdés: vajon hová vezethet ez?
Boldog napot!

What do you think?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.