A griff madár képzetét egészen Belső Ázsiáig követhetjük vissza az időben. Nem csupán a magyar, hanem a keleti műveltség mitikus állatáról van tehát szó, amely a Kelet számos regéjében és mondájában visszaköszön. Krónikák mesélik, hogy az őshon kristályhegyeiben fészkelnek a griffek.
Vegyük először szemügyre az általános vélekedést a griffel kapcsolatban!
A griff oroszlántestű, ugyanakkor sas fejű és sas szárnyú fantasztikus lény. Neve a görög nyelvben γρύφων csőrt, illetve kampós orrt jelent. Érezhetjük, hogy a föld és az ég állatainak urait – az oroszlánt és a sast – vegyítették egyetlen képbe a griff esetében, ami bizonyítja a teremtmény fenségességét, egyúttal magyarázatul is szolgál arra, hogy miért tekintették a griffet minden teremtmény urának.
Kiszely Istvánnak ez a véleménye a griffről: „A griff biológiailag két állatból van összetéve: egy ragadozó madárból és az oroszlánból. E nagy „madár”, illetve mitikus lény biológiai őse az ázsiai sztyepvidéken élő 13 sasfajtából, 9 keselyűfajtából és 9 sólyomfajtából, valamint az ázsiai oroszlán (Panthera leon persica), a szibériai tigris (Panthera tigris altaica) és az afganisztáni tigris (Panthera tigris virgata) létező alakjából alakult ki.
A griffekről Európa a Kr. előtti V. században Hérodotosztól szerzett tudomást, feltehető, hogy Hérodotosz Ariszteásztól vette ismereteit. Ezen híradások szerint „a griffek a belső-ázsiai szkíták földjén (?) túl eső hegyekben őrizték az aranyat”.
A későbbiekben Ktésziász, Aiszkülosz és Aelian is írnak a kínai krónikák „szárnyas tigriseiről”. Ott találjuk a „szárnyas tigris” ábrázolását az altaji szkíta leleteken, a hunok, a szkíták és az avarok fémjein és textiljein, a magyar királyi jogaron, a koronázási palást szélén, az Árpád-kori magyar pénzeken.
A török és perzsa emberek a griffet – a szimurgot – és a többi „összetett állatot” sohasem tartották valódi lényeknek, mert tudták, hogy ezek a fejedelmek és a királyok jelképei, jelvényei. Valamilyen tévedés folytán Kézai Simon is krónikájában a griffek lakhelyét a „szkíták földjére” teszi.”
(Idézet forrása: A magyar nép őstörténete)
A néprajztudósok és a kutatók még vitatkoznak azon, hogy a griffmadár hogyan „született”. A lehetséges válaszok:
- tévedésből
- az istenvilágok védelmező lényei, tehát látomásból
- angyali lények, pontosabban kerubok
- kincsek őrzésére kijelölt lények elrettentő megjelenési formái
- egy beavató erő megtestesítője
Ez utóbbira hajaz a magyar mitológia, amikor a Fehérlófia-mesék hőse az alvilágból egy griff hátán utazik a felső világba. Jankovics Marcell írja egy helyütt: „Az út során saját combja húsával kénytelen etetni a griffet, hogy annak legyen ereje fölrepülni vele az alvilágból.” Ehhez kapcsolódik, hogy 12 darabba vágott ökörrel kell etetnie a hősnek a griffet, ám a hús elfogy és ekkor 13. adagként a hős saját combját áldozza fel. Amikor a griff ezt észreveszi, visszaadja lábát a hősnek.
Egyes történeti források a griffet szinte azonosítják a turulféle sasokkal, s a griffeket teszik felelőssé az újhonba költözésért.
A kínai és a Kárpát-medence népi hagyománya egyezik a tekintetben, hogy itt is és ott is griffmadarak őrzik az aranyat és a drágakő kincseket a hegyekben. (Megjegyzem, a griff a kristályhéjú tojásait őrzi.) A hely tehát megközelíthetetlen (gondolatvilág vagy mennyország szimbóluma) és a kincs a halandó számára elérhetetlen. Oda csak a halál tengerén vezet út és még azután is óriási akadályokat kell leküzdenie a kincsvadásznak.
Gyönyörű szóképsorozata ez a beavatásnak, nemde? A halálon túl. A közteslét démonaival és próbatételeivel megküzdve juthat el a beavatandó a mesés kincshez. Ekkor találkozunk a bölcs és jóságos griffmadár képével is, aki minden nap elhagyja fészkét, hogy tudomást szerezzen a világ titkairól. E titkot pedig csak akkor tudhatja meg a tűzön-vízen átkelő beavatott-jelölt, ha egy farktollát kirántja a griffnek.
Vajon miért a farktollát? – Mert a legenda szerint a griff tolla gyógyítja a vakságot. Természetesen a szellemi vakságot!
A griff édesanyja segíti a jelöltet a „tollfosztásban”, mert amikor közeledik a griff, azt halandó szinte el sem tudja viselni: szelet kavar a szárnyaival, egy csapásával hét mérföldet halad. Végül, megszerzi a jóstollat a „deák”, ám ez a griffnek iszonytató kínnal jár együtt: fájdalma száz mennydörgéssel is felér.
A griff jó színben tűnik fel a sárkány elleni csatában, amikor kimenti a hőst a sárkánylakból. Méretei akkorák, hogy körmeivel könnyedén ragad el egy ökröt és szorítja ki belőle a szuszt.
A griff egyszersmind a halhatatlanság szimbóluma, ami érthető, hiszen a beavatott elnyeri méltó jutalmát: halhatatlanná válik.
Baráth Tibor így ír a griffről:
„Egy pillanatig sem lehet tehát kétségbe vonni, hogy a „griffes indás díszítés” a huni szervezetű magyar népek sajátja.”
„Hampel József nagyon helyesen a griffes-indás szimbólummal nyomozta a hunokat a népvándorlás forgatagában. A régészek egy része azonban ma újra kételkedik e módszer helyességében (146m. 316). A mi kutatásaink Hampel József nézetét igazolják. A griffes-indás szimbólumokat szervesen egészítik ki a magyar népek egy másik csoportjának szimbólumai, a madarak (madár: magyar) és oroszlánok (magaru: magyar) meg a tarsolylemezeken látható madár stilizálások.”
„…a néprajz kutatói szerint a griffes-indás hun díszítmények közeli rokonságot mutatnak a Tigris- Eufrátesz völgyében és általában Irán területén használt díszítésekkel.”
„A szkíták bizonyára azért mentek az Altai hegyekbe, amiért az ősmagyarok egy másik különítménye a Britszigetekre, hogy ti. az ottani gazdag arany- és rézbányákat kiaknázzák. Ilyen értelemben szól velük kapcsolatosan Herodotos, jelezve, hogy az Arimaspi nevű arany tolvajokon túl a szkíták legkeletibb ága lakik, akiket „aranyat őrző griffonoknak” neveznek (94m I 265, 292). A griffonok madár-oroszlán kombinációjú szimbólumok, a magyarok szokásos ókori jelzése.”
Nem véletlenül idéztem hosszabban a néhai professzortól, mivel mondataiban számos utalást és kitekintést tesz olyan rejtélyekre, amelyek az igazságkeresőt szerfelett érdekelhetik.
Végül, de nem utolsó sorban tegyünk említést a griffes-indás díszítésről is, mert ez is a kultúrkincsünkhöz tartozik!
Huszka J. írja A turáni magyar ornamentika története című munkájában, hogy „László Gyula kettős honfoglalás elméletében egy korai bevándorlási hullám figyelhető meg az Árpád népe honfoglalását megelőző időkben. Azt a műveltséget, amely e korai bevándorlási hullám népéhez köthető, László Gyula griffes-indás kultúra néven nevezi meg. A történészek más források alapján is helytállónak tartják egy sztyeppei nép kárpát-medencei betelepülését a 670-es években.”
Az 568-as „korai avarokhoz” viszonyítva László Gyula a „kései avarok” kifejezést is használja rájuk. A „kései avarokat” azonosító „griffes-indás” díszítések számos régészeti leleten találhatók, de főleg övvereteken és szíjvégeken. László Gyula szerint ez a motívumkincs a betelepülők belső-ázsiai eredetére (griffesek) és illetve Volga-menti eredetére utal (indások). helytállónak tartanak egy onogur-bolgár betelepülést a 670-es években. (Bóna, I. 1970: Avar lovassír Iváncsáról.)
Azt hiszem, kellő eligazodási pontot villantottam fel a griff-szimbolika megértéséhez. A téma továbbgondolását az Olvasóra bízom.
Száraz György
Boldog napot!
What do you think?
Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezni.