Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Megcsonkított tanyasi állatok – alighanem az ufók kísérleteinek köszönhetők

A 20. század végén különféle állatcsonkítási hullámokról érkeztek beszámolók. A rejtélyes „ragadozó” állati tetemeket nyitott fel, amelyekből kivágta a belső szerveket. A ragadozó megállíthatatlan volt és az állatkertekben is találtak halott lábasjószágokat.

 

 

http://i.ytimg.com/

 

A legtöbb csonkításra 1975-1976 folyamán került sor, közülük a legnagyobbra az USA-ban. Több ezer áldozat volt. Csak Coloradóban áltagosan három tehenet csonkítottak meg napi rendszerességgel. Richard Lamm kormányzó akkoriban azt állította, hogy a csonkítások „a nyugati állattartás történetében a leggyalázatosabbak egyike volt”. Azelőtt a bivalyokat csonkították meg a Cheyenne-hegységben, amely akkoriban az egyik amerikai légvédelmi bázisnak adott otthont. A körzetben járőröző katonák ezrei sem tudtak gátat szabni a ragadózóknak. A vértelen állati tetemek olyan kihívást jelentettek, amellyel az amerikaiak nem tudtak megküzdeni.

 

2009-ben az állatcsonkítások visszatértek. Március 8-án egy tehéntetemet talált a Purgatoire folyónál az állattenyésztő Mike Duran.

„Mivel egy idősebb tehén volt, azt hittem, talán elpusztult… A (Purgatoire) folyó völgyéhez közel vettem észre, odamentem és megláttam. Az oldalán feküdt és egy kissé furcsának tűnt. Amikor közelebbről is megnéztem, láttam, hogy a tőgyeit eltávolították.” – mondta Duran. Úgy tűnt, mintha a tőgyeit lézerrel vágták volna ki. Semmilyen vér nem volt a tetemen vagy körülötte, és a bemetszés tökéletesen kör alakú volt.

 

Két héttel később Jim Garren a coloradói Walsenburg farmere szintén talált egy elhullott tehenet kivágott tőgyekkel.

 

„Kerestünk, csak kerestünk, de nem találtunk vérnyomokat sem a földön, sem a tehénen. Csak azt nem értem, hogy tudott valaki sebészileg eltávolítani egy részt egy állatból úgy, hogy közben nem vérez össze semmit.”

 

A vér hiánya az egyik legjellegzetesebbike a láthatatlan erők támadásának. Miután felnyitották a tetemeket, a vegetáriusoknak feltűnt, hogy egy csepp vér sincs rajtuk. Nagyon nehéz így kivéreztetni egy állatot, mert amikor felvágják az artériákat, az erek összehúzódnak és visszatartják a vért. A vért el lehet távolítani sóoldat bepumpálásával, azonban ez egy nehezen kivitelezhető dolog egy mezőn.

 

http://www.spiritarchive.org/

 

Tom Miller farmer az egyik tehenét halva találta az etetővályú közelében, ahol a tehenek naponta kétszer szoktak összegyűlni.

 

„Ez a legfurcsább dolog, amit valaha láttam. Levágtam a bőrt és a lábai csak lepottyantak. Minden csontja el volt törve.” – mondta Miller.

 

Ez akkor történik így, amikor a megcsonkított állatot magasból dobják le. Sok olyan eset volt, amikor a farmerek a fákon találtak tetemeket, vezetékeken lógva vagy más olyan helyeken, ahová egy tehén nem tud egymaga feljutni. Az állatok nyomai a hóban és a sárban úgy szűntek meg hirtelen, mintha az állatokat a levegőbe emelték volna fel. A prérifarkasok és a keselyűk hozzá sem értek a tetemekhez.

 

forrás: http://english.pravda.ru/

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..