Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Mennyi idős a világegyetem?

Manapság egyre nagyobb publicitást kap a 2012-es világvége, amely egyáltalán nem a világ, de még csak nem is a Föld bolygó Armageddon szerű elpusztulását  jelenti, hanem egészen egyszerűen egy makro váltás elnevezése. Különösen akkor tudjuk a helyén kezelni ezt az egész 2012-es mizériát, ha tisztán és világosan látjuk, hogy a világegyetem mekkora, hány éves, milyen ciklusokban mérhető az idő és maga a „valóság”, no és persze az élet. Ehhez képest a mi kis korszakváltásunk csupán egy kis intermezzo a Nagy Egészben.

A világegyetem közelítő koráról is erősen megoszlanak tudósaink, legkiválóbb asztrofizikusaink és kozmológusaink véleményei, a spirituális kútfőkről nem is szólva. Csak úgy röpködnek a milliárdok – persze nem a zsebünkbe, hanem az idő egyre távolabbi mélységeibe. Lehet 10, 12, de akár 20 milliárd évet felölelő teóriákról is hallani ennek az egész anyagi univerzumnak az esetében, amit mi világnak tartunk. S kicsit olyan, mintha az ember szuperintelligens lénynek állítaná be magát, elhitetve magával, hogy már attól okosnak mondható, hogy ő ilyen kérdésekről elmélkedik. Holott, vajmi kevés megbízható információval rendelkezünk e téren is.

Minden az Ősrobbanással kezdődött


A jelenlegi világegyetem korát sokan az Ősrobbanással kötik össze, ennélfogva a kérdést eleve úgy teszik fel, hogy hány évvel ezelőtt alakult ki egy szingularitásnak nevezett matematikai-fizikai anomáliából a kozmosz (nem baj, ha esetleg az olvasó nem érti, a tudósok is sötétben tapogatóznak, azért nem fogalmaznak világosabban). Ehhez két adatot vesznek alapul: az adott galaxis távolodási sebességét és a galaxisnak a tőlünk mért távolságát. Ezekből tudnak visszakövetkeztetni jó közelítéssel az őseredeti állapotra.
Összegezve, a sebességet könnyen ki tudjuk számolni, de a távolságot már nem egyszerű megbecsülni. A naprendszeren belül és a közeli csillagok esetében a trigonometriai számítások eléggé megbízhatónak bizonyultak. Így például megállapítást nyert, hogy a hozzánk legközelebbi csillag, az Alfa Centauri, 4,29 fényévre található tőlünk. Ami azt jelenti, hogy a majdnem 300 000 kilométert másodpercenként megtevő fénynek is több mint 4 évre van ahhoz szüksége, hogy elérje a legközelebbi csillagot. Ebből már talán sejthető, hogy a jóval távolabbi csillagok pontos távolságának meghatározása mennyire nem egyszerű feladat.  S akkor még nem beszéltünk arról, hogy a mérés kedvéért nem fognak modellt állni nekünk a csillagok, azaz mérés közben elmozdulnak.

Később az az elmélet is megbukott, amely abból indult ki, hogy a csillagok fényerejének közük van a tőlünk való távolságukhoz. Ez kissé hóbortosnak hangzik ma már, de régebben ez logikus feltevésnek tűnt. Megjegyzem, a mai napig nincs 100%-os megoldás, a pontosnak titulált számítások jobbára becslések és legjobb esetben is viszonyszámok, vagyis közelítések.

A pontatlanságok kiküszöbölése

 

Mi lehet akkor a megoldás? Vagy végképp dugába dől a világegyetem korának meghatározása? Egyáltalán nem ez a helyzet. Csillagászaink rájöttek, hogy a csillagok fényessége (fényüknek ereje) és színe összefüggésben állnak egymással. Ezzel szemben azt a kifogást lehetne tenni, hogy mind a fényerősséget, mind a színképet erősen torzíthatja a csillagközi por, ezáltal a mérések pontatlanok lehetnek.

Mindenesetre, jó kiindulási pontnak tűnt, hogy ne egyes csillagokat, hanem komplett csillaghalmazokat vizsgáljanak meg a tudósok. Igaz ugyan, a csillaghalmaz csillagai egyfelől róják a saját útjukat, másfelől távolodnak tőlünk, de amennyiben figyelembe vesszük mindezeket, akkor az egész halmaz mozgására következtethetünk. Ha már most összevetjük a korábbi viszonylag egzakt és az utóbbi sok-sok következtetésen alapuló módszereket, akkor mi – pontosabban a valódi szakemberek – oda lyukadnak ki, hogy túl nagy a bizonytalansági faktor. Vagyis a világegyetemben tőlünk legfeljebb 150 fényévre található csillaghalmazainak és csillagainak távolságát még „úgy, ahogy” meg tudjuk mérni, de az ezen kívül eső, többi fénylő égi objektumot alig-alig, vagy csak önkényesen. Az imént említett 150 fényévet vessük össze a saját galaxisunk 100 000 fényévre becsült átmérőjével. Tehát 150 fényéven belül a méréseink elvileg elfogadhatóak, de 150 – 100 000 fényév között kétesek. S akkor még nem beszéltünk a több mint 100 milliárd másik galaxisról a miénken kívül. Nem tudom érthető-e a problematika?

Galaxisunk, a Tejút forog velünk együtt. Így felvetődött, hogy előbb mérjük meg a hozzánk közel eső csillagok mozgását és szögsebességét, majd ebből számítsuk ki a távolságukat. Az ötlet nem tűnt rossznak. Az ellenérv itt az volt, hogy a csillagok nem egyenletesen keringenek a galaxis centruma körül, hanem a tömegvonzás jól ismert jelensége miatt egyenetlenül. Ezt végül is statisztikai átlaggal oldották fel a fizikusok, minekután a mérési tartomány 150-ről 1500 fényévre nőtt. Azért érezzük a benső zavarokból eredő pontatlanságot, ugye?

A kutatók kiszámították az azonos színű csillagok átlagos távolságát, majd distanciájuk és fényerejük segítségével megállapították az abszolút fényességüket. Ezt követően feltételezték, hogy az azonos színhez azonos abszolút fényesség tartozik. Ily módon kiszámították az immáron sokkal távolabbi csillagok tőlünk való távolságát is. Ezzel a módszerrel 20 000 fényévre sikerült a méréseket feltornázni.

Az időben és a fejlődésben ugorva egyet, végül az ominózus határt akkor sikerült átlépniük a tudósoknak, amikor megfigyelték a változócsillagok periodicitását. A változócsillagoknak a fényereje ugyanis jól mérhető ciklusok szerint változik. Nem részletezem, hogyan, a lényeg, hogy sikerült ezek után sokkal nagyobb távolságra lévő csillagködök, illetve csillagok helyzetét is jó közelítéssel megállapítani. Természetesen ezek a számítások a mai napig pontatlanok, viszonylagosak és spekulatívak, ezért tovább folyik a módszerek tökéletesítése.

Szupernóvák és spektrumanalízis

Ezután a szupernóvákat használták fel a távolságmérésekhez. A szupernóvák jellegzetessége, hogy egyszer csak felfénylenek és akkor egy nagyon rövid idő alatt (órák, napok) több fényt ontanak magukból, mint az egész galaxis együttvéve. Ha pedig kombináljuk a változócsillagok létéből származó kalibrációt a (szuper)nóvák jelenségével és persze van egy jó adag türelmünk, akkor nagyon nagy távolságokra található galaxisok távolságát is meg tudjuk saccolni.

A tudósok a Doppler-effektus alapján ki tudják számítani, hogy egy-egy csillagrendszer, illetve annak fényt kibocsátó égitestei közelednek-e felénk vagy távolodnak-e tőlünk. Ehhez a csillagok színképei adják a kulcsot.
Edwin Hubble neve talán ismerősen cseng az olvasó számára. Ő volt az, aki fantasztikus aprólékossággal táblázatba gyűjtötte a bemért galaxisok adatait. Rájött, hogy minél messzebb van tőlünk egy galaxis, annál nagyobb sebességgel távolodik.
Tehát ott tartunk, hogy van egy csillag, amelynek a távolságát úgy határozhatjuk meg, hogy sok-sok fényt gyűjtünk be tőle, majd megvizsgáljuk a színképét. A színképeltolódásból kiszámítjuk a távolodási sebességét, amiből a távolság logikusan következik.

A világegyetem tágul?

 

Az Ősrobbanás elmélete több mint hetven éves, de előtte és utána is a világegyetem kiterjedésére, roppant méreteire vonatkozó mérések pontatlanok maradtak. Ma az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy a világegyetem tágul, de nem tudni, hogy ez a táguló mozgás lassul-e, vagy gyorsul? Meddig fog tágulni? Mi lesz utána? (Nyilván összehúzódik, ami pedig egy sor újabb kérdést vet fel.)

Ami most bizonyosnak tűnik: a világmindenség 15 milliárd éves. Egyes távoli galaxisok nem kevesebb, mint milliárdnyi fényévre vannak tőlünk. A mindenség tágulása nem állandó sebességű, sőt lassuló. Ez ésszerű következtetésnek tűnik, mindazonáltal a számítások tudományos hibaszázaléka átlagosan 20%.

2001-ben a NASA bejelentette, hogy mérései alapján a mindenség gyorsulva tágul. Ami ugyan lehet tévedés is, de akkor felvetődik, hogy mi lehet az az erő, amely a gravitáció visszahúzó, lassító erejével szemben ily mértékben képes hatni?
A mérések egyébként évről évre precízebbé válnak: jelenleg a 13-15 milliárd fényév tűnik a legvalószínűbbnek, tehát ott található a világ vége. Ehhez képest Földünk kb. 4-5 milliárd éves, s rajta az emberiség csupán pár ezer éves múlttal büszkélkedhet. Ha így vesszük, akkor a 2012 környéki korszakváltás nem a legnagyobb kozmikus esemény az univerzumban.

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..