Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Mi vár még felfedezésre Gízában?

Valóban több sikertelen próbálkozás volt arra, hogy az elmúlt fél évszázad egyiptomi felfedezéseit megsokszorozzák, de amint valamelyik kutatóexpedíció eredményeket ért el, szinte azonnal megvonták tőle az engedélyeket és igyekeztek megcáfolni, hitelteleníteni a merőben újszerű következtetéseket.

 

A Japán Waseda Egyetem kutatóinak és francia tudósoknak sikerült ideig-óráig vizsgálódniuk a Nagy Piramisban. A japán kutatóknak sikerült egy föld alatti alagútrendszert felfedezni a Gízai Nagy Piramis alatt. Erről meglehetősen pontos tanulmányt és térképet is készítettek. A Nagy Piramis lábánál „Kheopsz bárkája” mellett a 3 méter vastag kőzetréteg alatt több tárgyat is észleltek. Ezt a helyiséget az amerikai régészek is megszondázták. Ők úgy találták, hogy tulajdonképpen egy 30 méter hosszú szertartási bárkát rejthet a mély. Később a piramis alatti sziklában is regisztráltak egy újabb napbárkát. A japán kutatók ezután a Királyné Kamra mögött (nyugatra) egy hasonló méretű, ismeretlen teremre bukkantak a piramis szívében.

 

A japánok electromagnetic scanning (földi radar) módszerrel szondázták a piramist. E készülékek jelei 10 méter vastag falakon is áthatolnak. A legfigyelemreméltóbb felfedezésük az volt, hogy a Nagy Piramistól 40 méterre, délnyugatra találtak egy 8,8×5,5 méteres termet, amely a Szfinxet a Nagy Piramissal összekötő folyosónak a része. Később érthető módon a Szfinx körül is végeztek méréseket, ahol öt föld alatti helyiséget azonosítottak be. A Nagy Szfinx előtti két teremről pedig megállapították, hogy összeköttetésben állnak egymással.

A híres amerikai látnok, Edgar Cayce évtizedekkel ezelőtt arról számolt be, hogy létezik egy föld alatti csarnok a Nagy Szfinx közelében, amelyben nagy mennyiségű könyvet, pergamentekercset és egyéb különleges iratokat rejtettek el. Ez a tudáskincs darabjai a látnok szerint az atlantiszi civilizáció hagyatékát őrzik, de nem juthatnak világi kezekbe, csakis a kiválasztottak előtt fogják feltárni rejtett tartalmukat.

 

A japán kutatócsoport azonban még ezek után is tovább folytatta a felderítést és magában a Szfinxben lokalizált három, homokkal töltött helyiséget. Az egyikben valamilyen, a homoknál keményebb tárgyat detektáltak. A legnagyobb üreg hossza elérte a 7 métert, míg szélessége és magassága 1-1,5 métert.

Úgy hírlik, hogy ezek után a régészek záros határidőn belül az ország elhagyására kényszerültek és többé nem kaptak kutatási engedélyt Egyiptomban.

 

Egy francia kutatóexpedíciónak sikerült kamrákat lokalizálni mind a Nagy Piramis föld feletti, mind a piramis alatti régióban. 1986-ban, két francia régész, név szerint Gilles Dormion és Jean-Patrice Goidin végzett alapos kutatásokat a Nagy Piramis kamráiban. Indukciós méréssel kimutatták, hogy a 2,5 méter vastag falak mögött egy olyan nagy üreg található, amely akár egy eddig felfedezetlen terem is lehet. A terem méretei nem pontosíthatók, de elképzelhető, hogy hatalmas helyiségekről van szó, amelyek akár a föld alá is nyúlhatnak. Mindenesetre a helyiség homokkal van feltöltve és eddig még nem sikerült beazonosítani a benne lévő tárgyakat.

Mikroszondákat lőttek a falakba és Királynő Kamrájához vezető folyosó alatt egy 3 méter széles és 5,5 méter hosszú helyiségre bukkantak. A kamra észak-nyugati fala mögött egy másik helyiséget is találtak, melynek hossza 4 méter, szélessége 1,5 méter.

Később lyukat fúrtak a falba. Ekkor egy különös dolgot tapasztaltak: fehér homok pergett át a lyukon. Ezután következett a döbbenetes eredmény, amikor a laborvizsgálatok kimutatták, hogy a homok nem Egyiptomból származik, illetve hogy jégkorszakbeli! De ez még nem minden. Minden egyes homokszem vasoxiddal van bevonva, plusz a vizsgált anyag tartalmaz egy ismeretlen, azonosíthatatlan, feltehetően mesterséges összetevőt is. A franciák is sietve, dolguk végezetlenül szedték a sátorfájukat Egyiptomban.

 

A föld alatti város hipotézise dr. J. J. Hurtak állt elő azzal, hogy a Nagy Piramis belsejében végzett mérések és vizsgálatok egyértelműen lézertechnológiára utaló nyomokra utalnak. Hurtak doktor odáig ment, hogy lelkes csapatával állítólag bejárta a föld alatti folyosókat és feltérképezte az építmény eddig hivatalosan nem létező részeit. Erről egy számítógépes animációt is készítettek. De sajnos ez nem eléggé meggyőző, sőt könnyen megkérdőjelezhető. Dr. Hurtakot sokan támadják ezért.

 

A fenti expedíciók után az egyiptológusok heves tiltakozásba kezdtek, hiszen megdőlni látszott a sok idejétmúlt, dohos elmélet. A titkos kamrák megnyitását sokan ellenezték, nem minta olyan könnyű volna bejutni ezekbe a termekben. Nem beszélve arról, hogy az erőnek erejével történő behatolás esetlegesen a statikai egyensúly megbillenését is okozhatná több, előre nem látható akadállyal egyetemben. Ezen kívül gyanítható, hogy a rejtett termekbe szabványos úton is be lehet jutni, nem csak erőszakkal. Az ősi iratokból kiderül, hogy a Szfinx alatti, atlantiszi hagyatékot rejtő csarnok bejáratának helyét a piramis csúcsának és a Szfinx árnyékának valamelyik októberi napon történő találkozása jelöli. Tessék, a lecke fel van adva!

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..