Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

MIT ADOTT AZ ŐSI EGYIPTOM A VILÁGNAK? II. rész

A Nílus ajándékaként ismert ősi Egyiptom az istenkirályok hona, a termékenység és a kreativitás netovábbja, a tiszta spiritualitás csodavilága, rengeteg kérdésre adja meg a választ, ha kellő alázattal és nyitottsággal közelítünk felé. Ne feledjük, csak Egyiptomban tudott fennmaradni az ókori világ hét csodájának egyike!

 

Nem szeretném unalomig ismételni azokat a tényeket és talányokat, amelyek a piramisok „titkairól” szólnak, hiszen amiket tudunk és feltételezünk, az nem titok. A valódi rejtélyek a piramisokat illetően máig feltáratlanok.

Az igazi piramisoknak simák voltak a falai. Vagyis azok a piramisok, amelyek állítólag a IV. dinasztia korából származnak, abban is egyedülállónak számítanak, hogy a legjobban építették meg őket, így mind a mai napig épségben állnak. Pontosabban épségben állnának, ha a 19. században némelyik uralkodó úgy nem határoz, hogy Kairót a piramisok köveinek felhasználásával építsék fel. Ezen igazán nincs mit csodálkozni, hiszen az iszlámvallású török megszállók (kb.350 évig vendégeskedtek Egyiptomban, míg nálunk csak 145 évig), majd az egyiptomi királyok nem tisztelték a fáraók hagyatékát, a „Nagy Testvéreket”, a piramisokat. Így hát kezdetét vette a piramisok barbár-vandál széthordása. De a piramisok nem adták magukat olyan könnyen, ezért ágyúval kezdték lövetni a monumentális gúlákat. Ez egészen addig fajult, mígnem külföldi archeológusok kezdeményezésére be nem vezették a műemlékvédelmet Egyiptomban. Ezek után tegyünk egy kis kitérőt a piramisok világába!

 

A PIRAMISOK MEGSZENTSÉGTELENÍTÉSE

 

Az első arab, aki a Hufu-piramis belsejében járt, al-Mamún kalifa volt a 9. században. Ő volt a híres Hárún ar-Rasíd fia. A kalifa a falbontás módszerét alkalmazta, mivel a bejárat felkutatását hiábavalónak ítélte, sőt úgy vélte, hogy talán nincs is valódi bejárata. Amikor bejutott, teljesen üresen találta a belsejét. Nagyjából úgy láthatta, ahogyan jelenleg is áll. (A piramis kirablásáról később szólók majd.) Al-Mamún olyannyira dühbe gurult, hogy az összes piramist sebtében le akarta bontatni. Ennek a próbálkozásának sajnálatos nyomait ma is megtekinthetjük a Menkauré piramisán. Mindazonáltal az uralkodó próbálkozásai nem jártak sikerrel.

Nem túlzás azt állítani, hogy az arab korban a gízai piramisok kőbánya gyanánt szolgáltak. Mint már említést tettem róla, turai mészkő burkolatukból épült Kairó összes kiemelkedőbb középkori épülete.

 

1301-ben óriási földrengés rázta meg a vidéket. A korabeli arab történetírók és utazók szerint ez tette lehetővé, hogy 1356-ban an-Nászir Haszan szultán a meglazult burkolókövekből felépítse Kairó impozáns erődjeit és palotáit.

 

Európában sokáig mit sem tudtak a piramisok létezéséről. Egyik első említésükre 1458-ban kerül sor, mely egy velencei nemes, Gabriele Caodilista nevéhez fűződik. Ő is azt a populáris véleményt szajkózta, miszerint a piramisok a bibliai József gabonaraktárai. 1459-ben Mauro Camaldolese atya az általa készített térképen már feltűntette a gízai piramisokat. Ezzel együtt az általános európai hozzáállást a 16. századig a piramisok iránti érdektelenség jellemezte.

 

1582-ben Giorgio Emo, velencei konzul és Prospero Alpini természettudós tekintették meg a piramisokat. Alpinitől terjedt el a Rerum Aegyptiorum Libri Quatuor című munkája alapján, hogy a gízai piramisok ókori királysírok. Máig ez a feltételezés szerepel számos tankönyv oldalán, s ezt az elméletet igyekeznek beleverni a diákság fejébe. Ami persze megalapozatlan és hiteltelen.

 

A piramisok híre és rejtélye a napóleoni hadjáratok művész- és történész-csoportja által került be az európai közgondolkodásba és műveltségbe, amelynek vezetője Dominique Vivant Denon volt. Denonról írta C. W. Ceram, hogy „Egyiptom archeológiai feltárása két ember munkájával kezdődik, ez a kettő: Napóleon és Vivant Denon”.

 

Az első európai ember, aki az ókor óta a piramisban járt, Giovanni Battista Belzoni volt. Ő volt az első, aki ténylegesen tett a műemlékek megóvásáért, merthogy Egyiptomot gyakorlatilag kifosztották az elmúlt évezredekben. Később Auguste Mariette folytatta a műemlékvédelem projektjét.

 

A PIRAMISOK RENDELTETÉSE

 

Az eddigi elméletek sírhelyekként próbálták feltűntetni a piramisokat, jóllehet múmiát vagy tetemet egyetlen piramisban sem találtak. Ezzel szemben érdemes gondolatindításnak ideidézni Robert Bauval teóriáját, miszerint a gízai piramisokat egy nagy terv alapján építették. Ez volt az Orion-misztérium. Tehát a csillagos égbolton látható Orion-öv három csillagának elhelyezkedését és fényerejét tükrözték a piramisok ősi építői a Földre. Ezt fontos kiegészíteni azzal, hogy itt nem csupán fizikai tükrözésről, hanem az energiák „lehívásáról” is szó van. Vagyis a piramisok energiagenerátorok, amelyek precízen meghatározott csillagok erőinek begyűjtői és transzformátorai. Mindez elvileg lehetséges a kvantumfizika és a piezoelektromosság elmélete alapján, de ami talán lényegesebb, hogy az ősi egyiptomi beavatottak az elméletet átültették a gyakorlatba. (A piezoelektromosság olyan elektromos jelenség, melynek során bizonyos anyagokon – például kristályokon – összenyomás hatására elektromos feszültség keletkezik.) A piramisok – sőt egész Egyiptom – az égbolt egy-egy szeletének, tehát az univerzumnak kicsinyített másai, amelyek egyszersmind összekötik a fentet a lenttel, a távolit a helyivel és lehetővé teszik az emberi tudat revelációját (feltárását) és felemelkedését.

 

Az annui teológiát (a Nap városának istenhitét) a IV. dinasztia korára teljesen átszőtte az Ozirisz kultusz. Csillagászati megfigyeléseiket is ennek rendelték alá; azaz a számukra fontos csillagképeket Ozirisszel hozták kapcsolatba. Az egyiptomiak ezt a csillagképet Sah-nak nevezték. Ő volt az Égen Átkelő Isten, akit egy válla fölött visszanéző alakkal ábrázolták, aki kinyújtott kezében csillagot tart, másik kezében a túlvilág kulcsát, az ankhot. Hosszas viták után 1964-ben az egyiptológus világ is elfogadta, hogy a Sah csillagkép nem más, mint a régről ismert Ozirisz-Sahu, a feltámadott Ozirisz.

Ebből következik, hogy a piramisokban valamifajta szellemi metamorfózis (átváltozás) ment végbe. Az emberi szellem itt képes volt elválni a fizikai testtől és dimenziók közötti utazást tenni. Egyes piramisokból csupán az ember tudata, míg másfajta piramisokból az ember teste is képes volt kilépni, azaz elutazni.

Mindezek fényében talán jobban értelmet nyer, hogy miért hívták az égbe vezető lépcsőnek a piramisokat. Hiszen valóban az égbe: egyes bolygókra, illetve csillagképekbe vezettek a beavatottak számára.

 

A FELTÁMADÁS MISZTÉRIUMA

 

Ugyanakkor Egyiptomban találkozunk először a feltámadás misztériumával. A lépcsős piramisok (zikkuratok) – mint például a szakkarai – olyan építmények voltak, ahol a halott lelke, mintegy lépcsőfokonként haladva felmászik az isteni világba. Mert minden ember lelke egy csillag – vallották az egyiptomiak. A Nílus menti teológia az ember lelkét KA-nak nevezte, azaz lélekszikráról beszél, míg az ember szellemét BA-nak. Ha ehhez hozzávesszük, hogy a piramis elnevezés a „felemelkedni” jelentésű „mer” igéből ered, akkor érthető, hogy elsősorban az ember szelleme és lelke volt hivatott eloldódni a testétől, hogy különböző utazásokat tegyen az univerzumban, minekután visszatért és újra összekapcsolódott a testével. Így látható, hogy a feltámadás misztériuma már az egyiptomi időkben megvolt és nem is olyan ritkán alkalmazott hagyománynak számított.

Megjegyzem, Jézus is egyiptomi misztériumiskolákban kapott beavatásokat, így nyilvánvalóan ismerhette – ismernie kellett – a feltámadás mágikus formuláját is.

 

Márpedig, ha elfogadjuk, hogy egyetlen piramisban sem találták meg a fáraók holttestét és egyetlen piramison sem találták meg az elhunyt nevét, akkor abból le kell szűrnünk a logikus következtetéseket:

  • könnyen cáfolható, amit számos egyiptológus biztosnak állít be, miszerint a piramisok temetkezési helyek voltak hasonlóképpen a korábbi dinasztiák masztabáihoz, melyek földalatti sírkamrák voltak, amik fölé tömör téglaépületet építettek.
  • Igaz ugyan, hogy Dzsószer piramisában találtak egy aranyozott koponyát és két aranyozott talpat, de azok az egyiptológusok szerint is egy későbbi temetkezésből származnak.
  • Nem található a piramisokban konkrét és hitelt érdemlő név (például kartus), amely alapján pontosan azonosítani lehetne, hogy kinek a tiszteletére, avagy emlékére, avagy milyen funkcióra szánták az építményt.
  • Csak jóval későbbi feljegyzésekből tudható, hogy az igazi piramisok már álltak vagy használatban voltak bizonyos fáraók ideje alatt. Amúgy merő logikátlanság valakinek sírhelyet építeni 40 éven át, majd nem feltűntetni a nevét egy vagy több jól látható helyen. Ugyanakkor viszont az egyiptomiak írni egészen biztosan tudtak.
  • Sokkal valószínűbb a piramisok beavató helyként történő használata és a rezonancia-elmélet, amely az emberi energiamező frekvenciájának megemelését célozta meg.

 

BIZTONSÁGI BERENDEZÉSEK

 

Az egyiptomi piramisépítők nem csak ahhoz értettek, hogy utánozhatatlan eljárással kolosszális energiaközpontokat építsenek, hanem ahhoz is, hogy különféle biztonsági berendezésekkel lássák el azokat. Sokan úgy vélik, hogy a piramisok többségét a kalandorok és a kincsvadászok már korán kirabolták.

Kákosy László szerint csak az i. e. 1. évezred folyamán rabolták ki először a piramist valamikor a második perzsa fennhatóság alatt, közvetlenül a makedónok előtt. A kutatók szerint Sztrabón idejében még ismerhették a bejáratot.

Al-Mamún új bejáratot vágott a piramisba, amit legkésőbb a római korban újra lezárták. Ezt olyan sikeresen kivitelezték, hogy az utókor sem találta meg, csupán annyit tudott róla, hogy az északi oldalon keresendő.

 

Az egyiptológusok bevallása szerint olyan maximális biztonsági berendezésekkel védték a sírkamrákat, amely lehetetlenné tette azok kifosztását. A bejárat elrejtése, az óriási gránittömbök a folyosók bejáratánál és a Nagy Galéria elérése után még három hatalmas, leereszthető kőlap-torlasz mind-mind a biztonságot szolgálta.

Ezzel együtt többen feltörték a piramisok pecsétjét és bejutottak bizonyos belső termekbe, s valószínűleg magukkal vitték mindazt, amit ott találtak.

Ugyanakkor irigylésre méltó az a biztonságtechnika, amivel az építők óvni igyekeztek a titkos termeket. Arra a kérdésre pedig, hogy valóban kifosztották-e a piramisokat, elegendő csak annyit felidéznünk, hogy 1987-ben egy francia kutatócsoport több, valószínűleg szobrokat és tárgyakat tartalmazó, titkos teremre bukkant a Nagy Piramisban. Azonban a megakőtömbök „átvilágítása” és a nyilvánosságra hozott eredmények után csakhamar az ország elhagyására kényszerültek. Hivatalosan tehát nincs folytatása a történetüknek.

Másfelől viszont, dr. Zahi Hawass főrégész életcéljának tartja, hogy a Nagy Piramisban található, máig felfedezetlen termek bejáratának felderítése és felnyitása az ő nevéhez fűződjön.

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..