Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Nagy Sándort fáraóvá koronázták és Amon isten fiává nevezték ki

Nem minden fáraó büszkélkedhet egyiptomi eredettel. Makedónia III. Sándor nevű uralkodóját, akit Nagy Sándorként ismerünk (i. e. 356-323) fáraóvá koronázták és Amon isten fiává nevezték ki.

I.e. 334-ben Nagy Sándor megkezdte a Perzsa Birodalom meghódítását. Legyőzte III. Dareioszt, az Akhaimenida-ház utolsó királyát a granikoszi ütközetben.

 

A csatára Kis-Ázsia északnyugati részén került sor, Trója közelében, amely egyike volt a Perzsa Birodalom és Nagy Sándor között dúló három nagy ütközetnek.

 

Ez egy olyan csata volt, amelynek során Nagy Sándort megkörnyékezte a bukás és a halál. Azonban túlélte és diadala után szemeit Egyiptomra vetette.

 

Nagy Sándornak a perzsák felett aratott győzelmét üdvözölte az az Egyiptom, amely már nem számított meghatározó királyságnak, miután korábban a perzsák megszállták.

Így amikor Nagy Sándor Egyiptomba érkezett, az emberek megszabadítót láttak benne, aki a Perzsa Birodalom több éves brutális elnyomása alól szabadította fel őket.

 

I.e. 332. őszén Nagy Sándor – aki akkor még csupán 24 esztendős volt – Memphiszben fáraói koronát kapott. Látogatást tett az egyiptomi nyugati sivatagban található Amon Orákulumnál, ami nem messze fekszik a líbiai határtól. A nagy makedón hódítót Amon fiává nevezték ki. Ez egy nagyon különleges cím volt, mivel Amont az egyiptomi teremtő istenként tisztelték. Őt tekintették az istenek királyának és valamennyi fáraó fizikai atyjának.

 

Nagy Sándor, aki immáron Egyiptom uralkodójává lépett elő, a perzsáktól eltérően arra bátorította az embereket, hogy a saját vallásukat gyakorolják. Érdekes módon azt mondta, hogy ő az egyiptomi istenekhez imádkozott útmutatásért, viszont sohasem fedte fel, hogy mit is közöltek vele.

 

Jóllehet Nagy Sándor két hónapot töltött a palotában teljes kényelemben, minden bizonnyal mégsem hanyagolta el az uralkodói kötelességeit.

 

Mint fáraó és hadseregparancsnok, Nagy Sándor helyreállította az országban a politikai hatalmat és egyiptomiakat nevezett ki. Mindazonáltal, nem vállalt szükségtelen kockázatot és biztosította, hogy az egyiptomi seregek makedón vezetés alatt maradjanak.

 

Mielőtt új hódításokba vágott volna, megalapította Alexandriát a Földközi-tenger partján, Egyiptom középső, északi részén. Ez híres volt bámulatos világítótornyáról, ugyanakkor hatalmas könyvtáráról, így az ókori Mediterráneum második legnagyobb városává lépett elő Róma után.

 

 

Nagy Sándor i.e. 323. június 11-én Babilonban hunyt el. Halála új fejezetet nyitott Egyiptom történelmében.

I.Ptolemaiosz Szótér (i. e. 366-282), aki Nagy Sándor egyik tábornoka és megbízottja volt, Egyiptom királya lett. Ő alapította meg a Ptolemaiosz-dinasztiát, amely néhány jelentős változást eszközölt az országban.

 

Az ókori egyiptomiak a független Egyiptom fáraóinak utódaiként csakhamar elfogadták a Ptolemaioszokat. A Ptolemaioszok a római hódításig uralkodtak Egyiptomban, VII. Kleopátra Philopatór volt az utolsó uralkodója az egyiptomi ptolemaidáknak, névlegesen Caesarion fia fáraóként élt.

 

A kis Caesar, vagyis Caesarion i. e. 30. augusztus 23-án hunyt el, mindössze tizenhét éves korában. Ő volt az egyiptomi Ptolemaioszok legutolsó királya, egyszersmind minden valószínűség szerint Julius Caesar és VII. Kleopátra fia.

 

A cikk alapjául szolgáló forrás: http://www.ancientpages.com/2019/01/04/alexander-the-great-was-crowned-pharaoh-and-declared-son-of-god-amun/

 

A cikket fordította és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

Istentiszteletek http://napvallas.hu/programok/tudj-meg-tobbet-az-istentiszteletekrol-es-ami-mogottuk-van/

Aurafejlesztő és Meditációs Klubok http://napvallas.hu/programok/aurafejlesztoi/

Főnix-programok http://napvallas.hu/programok/fonix-pHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/fonix-program/”rogram/

Egómentesítő kurzusok http://napvallas.hu/programok/egomentesito-kurzus/

Karma Oldó Napok http://napvallas.hu/programokHYPERLINK “http://napvallas.hu/programok/karma-oldo-nap/”/karma-oldo-nap/

Szer-napok (szent ünnepnapjainkon) https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ébresztő Táborok https://napvallas.hu/programok/holisztikus-tabor/

Bel- és külföldi zarándoklatok https://www.facebook.com/napvallas/?fref=ts

Ízisz Napjai https://napvallas.hu/programok/izisz-napjai/ 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

 

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Boldog napot

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature