Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

NASA: „Az emberiség hamarosan felfedezi a földön kívüli életet”

Ezt állította a Nemzeti Repülési és Űrhajózási Hivatal szóvivője az Egyesült Államok Tudományról, Világűrről és Technológiáról szóló Bizottságának egyik legutóbbi meghallgatásán.

 

4

 

Készen állsz a közzétételre? Vagy apró mikroorganizmusokra számítasz a naprendszer egyik távoli holdján?

 

Sokan vannak, akik állítják, hogy nem hivatalosan az emberiség már felvette a kapcsolatot az idegen lényekkel, s nem csak egy hatalmas idegen óceánban mindenfelé lebegő parányi mikroorganizmusokról van szó, hanem fejlett űrutazó civilizációkról.

 

25 évvel ezelőtt még nem tudtuk, hogy léteznek bolygók a naprendszerünkön kívül. Ma pedig több mint 3400 exobolygót igazoltak vissza, melyek más napok körül keringenek. S tovább folytatjuk az új felfedezéseket.

 

Thomas Zurbuchen professzor, a Washingtoni NASA Tudományos Küldetések Igazgatóságának társigazgatója, kijelentette, hogy a civilizációnk közel áll a kozmoszban található idegen élet bizonyítékainak felfedezéséhez.

 

Kifejezetten a földön kívüli élet kutatásával foglalkozó mindennemű tevékenységet és küldetést figyelembe véve, a küszöbén állunk annak, hogy a történelem egyik legmeghatározóbb és precedens nélküli felfedezését vigyük véghez. – fogalmazott Zurbuchen az Amerikai Tudományról, Világűrről és Technológiáról szóló Bizottság meghallgatásán.

 

A meghallgatáson Zurbuchen professzor beszélt a NASA földön kívüli élet felderítését célzó, valamennyi friss eredményéről, melyek alátámasztják az állítását.

 

videó:

https://www.youtube.com/watch?time_continue=3900&v=FlZVlEHmMBw

 

„Két héttel ezelőtt a NASA Cassini küldetése hidrogén jelenlétét mutatta ki a Szaturnusz Enceladus holdján, míg a Hubble csapata az Európa (a Jupiter egyik holdja) óceánjainak második megfigyelésével kapcsolatos eredményeiről számolt be. Mindkettő felfedezés potenciális bizonyítéka az életnek” – mondta a NASA szóvivő, aki ugyanakkor kiemelte az asztrobiológia terén elért előrelépéseket.

 

„Jóllehet eddig még nem találtunk máshol életre utaló döntő jeleket, kutatásunk jelentős előrehaladást ért el.” – közölte Zurbuchen, aki megjegyezte, hogy a NASA asztrobiológiai küldetéseinek száma emelkedő tendenciát mutat.

 

„A következő szonda a Mars 2020 lesz, amely folytatni fogja a kutatást a Mars egy olyan régiójának a vizsgálatával, ahol az ősi környezet feltehetően kedvező lehetett a mikrobás élet számára. A küldetés a korábbi élet jeleit is kutatni fogja és olyan mintákat fog begyűjteni, melyeket vissza fog hozni a Földre” – mesélte Zurbuchen professzor.

 

Zurbuchen ezenfelül rámutatott arra, hogy a földön kívüli élet létezésének kutatása egészében véve számos tudományág együttműködését kívánja meg, így érinti a biológia, a geológia, a csillagászat, a bolygótudományok, a Föld-tudományok területét sok egyéb más mellett.

 

A NASA 2017-es Átmeneti Engedélyezési Törvénye, melyet Trump elnök írt alá múlt hónapban, gondoskodik Amerika további vezető szerepéről az asztrobiológia és az élet után folytatott kutatás területén.

 

Ez a NASA számára alapvető célul tűzi ki „az élet eredete, fejlődése, elterjedése és az univerzum jövője utáni kutatást”. Ennek megvalósítása érdekében a törvény utasítja a NASA-t és a Nemzeti Akadémiákat, hogy fejlesszenek ki exobolygó-kutató stratégiákat, valamint asztrobiológiai stratégiákat.

 

Miközben mindez remek hír az űrkutatás számára és reményt ad – hivatalosan – az idegen élet felfedezésére, volt néhány igazán érdekes idézet, melyet a múltban a földön kívüli élettel kapcsolatban tettek.

 

Az egyik kedvenc idézetünk Dr. Brian O’Leary-től, egy néhai NASA űrhajóstól és a Princeton Egyetem fizika professzorától származik:

 

„Bőséges bizonyíték áll rendelkezésre, hogy már kapcsolatban állunk, hogy civilizációk kísérnek bennünket folyamatosan figyelemmel, hogy feltűnésük bizarr bármilyen hagyományos materialista nyugati nézőpontból kiindulva, hogy ezek a látogatók tudati technológiákat alkalmaznak, valamint toroidokat és együtt forgó mágneses lemezeket meghajtó rendszereikhez, s mindezek a jelek szerint az ufó-jelenségek közös nevezőjét alkotják.”

 

Fordította és szerkesztette: Száraz György

Forrás / Original article: http://www.ancient-code.com/nasa-mankind-discover-extraterrestrial-life/

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részt vehetsz programjainkon:

 

 

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?