Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Ne pazarolj! Ne pusztíts! Élj úgy, hogy mások is élhessenek!

Egyre több tudós, béke Nobel-díjas, ökológus, szellemi vezető és józan gondolkodású ember hívja fel a figyelmet arra a mérhetetlen mohóságra, amely a nyugati társadalmat jellemzi. Sokan a globális felmelegedéshez hasonló kacsának gondolják a beharangozott vészjósló előjeleket. Pedig, ha belegondolunk, akkor logikus, hogy a természet folyamatos, gátlástalan kizsákmányolása és mérgezése, az erőforrások esztelen pazarlása, az esőerdők kiirtása és az ehhez hasonló tendenciák előbb-utóbb visszafordíthatatlan következményekkel fognak járni.  

 

Az emberi mohóság átka

 

Az ökológiai lábnyomról már írtam korábban, s most folytatom, mert a lakosság körében még nem tapasztaltam a környezettudatosságnak azt a fokát, amely egy kicsit is bíztató lenne a környezetvédelem szempontjából a jövő tekintetében.

Azt tekintem normálisnak, amikor az iskolai tanulmányaiból, a családi neveltetés alapján és a tömegtájékoztatás segítségével az emberek értékrendje az egységes szemlélet felé tendál. Kézenfekvő, hogy először mindenkinek el kell magyarázni, hogy a természet nem egy mechanikus gép, miként az ember sem, hanem lelke és élete van, s szeretne ő is kibontakozni, fennmaradni és fejlődni. A természetnek is megvannak a maga erőforrásai, melyek megújulni törekszenek. Amikor az egyén az emberi társadalom szerveződésében, vagy egyszerűen csak mindennapi életében figyelembe veszi a Föld lehetőségeit és tartalékait – például föld és víz tekintetében –, akkor rájön, hogy kölcsönös függőségben és egymásrautaltságban élünk a bolygónkkal. Minden szempontból adunk és kapunk. Ez egy olyan körforgás, mely értéket teremt. Odafigyelni erre a mérhetetlenül nagy összefonódottságra, tudomásul venni a létezését és elősegíteni a fenntartását, jól felfogott érdekünk és egyúttal felelősségünk is.

Ezt ismerte fel többek között William Rees és Mathis Wackernagel kanadai ökológus, akik számadatokba foglalták az egyes emberekre, csoportokra, régiókra, országokra vagy vállalkozásokra vonatkozó „eltarthatóságot”. Ebből született az ökológiai lábnyom fogalma.

 

Szűkül az életterünk! Vége a jólétnek!

 

Nem politikai vagy bármi más manipulatív eszmeiség vezet valakit, amikor arra hívja fel a figyelmet, hogy az életterünk szűkül és mi bizony tehetünk erről, hovatovább, együtt, közösen, az emberiség nagy családja lesz a kárvallottja ennek, s ennek okán talán tennünk kéne néhány apró lépést. Álláspontom szerint a felelősség, az előrelátás és a figyelmesség a célravezető, ha fenntartható fejlődésről és elviselhető életminőségről szeretnénk biztosítani a gyermekeinket és az unokáinkat.

Ha ezt komolyan vesszük, akkor gátat szabhatunk az emberi mohóságnak és nemtörődömségnek, ha nem, akkor az ember a legfejlettebb parazitájává fog válni a Földnek, s el fogja pusztítani a saját bolygóját és talán még a kihalás veszélyeivel is szembe kell majd néznie.

 

Az adatok azt mutatják, hogy 1900 óta többet használtunk el bolygónk erőtartalékaiból és nagyobb pusztítást végeztünk, mint az azt megelőző évezredek alatt együttvéve. Tehát amikor kongatom a vészharangokat, akkor nem siránkozom és farkast kiáltok, hanem ésszerű és alátámasztható érveket sorakoztatok fel és megalapozott, mérsékelt következtetéseket vonok le. Amennyiben így folytatódik minden: technikai fejlődés és a természet eltiprása, akkor sötét jövő borul ránk.

 

Az ökológiai lábnyom kiszámításakor figyelembe szokás venni az egyes csoportok (család vagy város) mindennemű fogyasztását az energiától kezdve az építőanyagon keresztül a vízig mindent, és ezek alapján lehet megbecsülni az eltartásukhoz szükséges termőképes földterület nagyságát.

A fogyasztásunk nyilvánvaló. A gazdasági érdek és a fogyasztói társadalom habzsoló magatartása szintén egyértelmű. Ezt a kettőt érdemes összehasonlítani. Ebben segít az ökológiai lábnyom.

Az emberiség már 1987-ben átlépte azt a kritikus határt, ameddig a természet garantálni tudta minden egyes ember igényeinek a kielégítését. A jelen helyzet a következő: 50%-kal többet veszünk el, mint amennyi regenerálódni vagy pótlódni tud.

 

Igazak-e az adatok?

 

Az magától értetődő, hogy használjuk a Földet, az viszont már nem, hogy tönkretesszük.

Az ökológiai lábnyom kiszámításánál hat tényezőt vesznek figyelembe:

  1. Szén lábnyom: Ez megmutatja, hogy mekkora erdőterület képes elnyelni a fosszilis források elégetése, valamint a kémiai folyamatok során és a földhasználat-változás miatt keletkező szén-dioxidot.
  2. Erdő lábnyom: Tükrözi azt a területnagyságot, amelyet az éves rönkfa, papíralapanyag-, faáru és tűzifa-felhasználás igényel.
  3. Legelő lábnyom: Ez az érték az állatállomány eltartásához szükséges terület nagyságát reprezentálja. (húsipar, tejtermékek, bőr, gyapjú, irha)
  4. Halászati lábnyom: A tengeri és édesvízi fajok halászati adatai alapján számolják ki, s közben figyelembe veszik az újratermelési igényeket is.
  5. Szántó lábnyom: Részint az emberi fogyasztásra, részint az állati takarmányozásra, továbbá a bio-üzemanyagok előállítására megtermelt növények területigényén alapul ez a viszonyszám.
  6. Beépített területek: Az emberi infrastruktúra által lefoglalt vagy igénybe vett földterületet mutatja. (közlekedés, lakások, gyárak, erőművek stb.)

 

Sokan hoznak fel érveket pro és kontra az ökológiai lábnyommal kapcsolatban. A statisztikai adatokat lehet hamisítani vagy kozmetikázni, de a tények önmagukért beszélnek. Azt senki nem gondolhatja komolyan, hogy amikor egy gyár folyamatosan ontja a légkörbe a kéndioxidot, akkor azzal jót tesz. Javasolnám, hogy gyűjtsünk ilyen irányú ismereteket és járjunk nyitott szemmel, úgy hozzuk meg a döntésünket.

 

Robert Müller (egykori ENSZ főtitkárhelyettes) a következőket említette:

  • percenként 21 hektár őserdőt pusztítunk el, 50 tonna termőtalaj megy tönkre, 1200 tonna szén-dioxid kerül a levegőbe
  • minden órában680 hektár termőtalaj sivatagosodik el
  • minden nap 250 ezer tonna kénsav hullik a földre savas eső formájában
  • Ezen felül 100 ezer kémiai vegyület kerül a vizekbe, szilárd hulladék milliónyi tonnái az óceánokba és a szén-dioxid milliárd tonnái a légkörbe.

 

Ha valakit csak és kizárólag az anyagi jóléte érdekel, akkor is számolni kell ezekkel az adatokkal. Most mindeni azt hiszi, hogy biztonságban van és nincs veszélyhelyzet, csakhogy a veszély alattomos valami, nem fogja bejelenteni, hogy mikor ölt testet, és akiknek nem áll érdekükben tájékoztatni minket a realitásokról, azoktól hiába várjuk.

 

Az ökológiai lábnyom megállapításának metodikáját több bírálat is érte már. Például a kritikusok nehezményezték, hogy nem veszi számításba a többszörös célra használt területeket, illetve hogy nem alkalmas az egy háztartásban élőket külön fogyasztóként kezelni, vagy nem csak nyugati szokásokat kellene figyelembe venni.

A módszertani hibákat kiküszöbölendő az alkotók tovább finomítják a modelleket. Ezzel együtt a számok jeleznek valamit: tudatosságra és takarékosságra hívják fel a figyelmet, no és persze a számos svindlire, amit a pénzoligarchia eltitkolt eddig.

A modell fogyatékosságai ellenére is több mint elgondolkodtató. Kérdés: merünk-e belegondolni?

 

Hogyan csökkentheted az ökológiai lábnyomodat?

 

Szeretném valamilyen pozitív dologgal zárni ezt az írást, de a helyzet kritikus és nem az ökológiai az egyetlen szegmens, ahol gyökeres átalakulásra lenne szükség. Ha valaki tenni szeretne a tiszta és egészséges környezetért, álljon itt néhány tipp, amellyel az egyén is hozzájárulhat az ember-természet egyensúlyához:

  • Használjunk energiatakarékos háztartási gépeket, izzókat és egyéb elektrotechnikai eszközöket.
  • Feleslegesen ne használjuk a világítást.
  • Takarékoskodjunk a fűtéssel, mert pár fok is mérhető megtakarítást jelenthet.
  • Optimalizáljuk az autóval történő közlekedést, vegyük igénybe inkább a tömegközlekedést.
  • Vásároljunk nagyobb kiszerelésű tartós termékeket a sok kisebb helyett.
  • Válasszuk a környezetbarát csomagolású termékeket.
  • Tanuljuk meg a szelektív hulladékgyűjtést!
  • Törekedjünk az újrahasznosításra: mind otthon, mind vásárláskor. (pl.: csomagolószer)
  • Részesítsük előnyben a hazai termékeket!
  • Ne pazaroljunk! Csak annyit használjunk mindenből, amennyi feltétlenül szükséges. (felesleg- és hulladékképződés)

 

Természetesen a lehetőségek száma végtelen: az építendő ház méretétől kezdve az építőanyagon keresztül a fűtésfajtákon át az egyéb rezsi- és fogyasztáscsökkentő praktikákkal bezárólag. De minden a fejben dől el. Ez valahol intelligencia kérdése is. Le kellene végre rombolnunk elménk abbéli hiedelmeit és mítoszait, hogy mindig kifelé éljünk és mindenben a nagyobbat keressük: többet birtokolni, többet fogyasztani, jól meggazdagodni… A nagyság és a növekedés hasznos is tud lenni, például a tudatosság, együttérzés, biztonság, kiszámíthatóság és környezetvédelem területén.

 

Boldog napot! 

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..