Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Önmeghatározás belülről – Ember, ismerd meg végre önmagad!

Ember, ismerd meg végre önmagad és válj boldoggá! – ez lehetne az egyik jelmondata vagy univerzáléja azoknak az embereknek, akik nemzetiségüktől függetlenül a megvilágosodás ösvényét tapodják. Az ember nem veszi észre, hogy amíg túlzottan a külvilágra figyel, megcsonkítja saját önismeretét, felcseréli a gondolatait mások elméleteire és ezzel átadja az irányítást élete és sorsa felett a külvilágnak. Álláspontom szerint az emberi élet az ismeretek szerzéséről szól, amit saját magunk megismerésével kellene kezdenünk. Amíg ez az önismeret nem tökéletes, addig a világot sem láthatjuk tökéletesnek, csak torznak. Ez pedig fából vaskarika.

 

Észrevettem, hogy az emberek félnek önmaguktól. De ha önmaguktól félnek, akkor attól a gondolattól egyenesen viszolyognak, hogy önerőből, önmagukba merülve és elmélyülve kijelentéseket tegyenek, következtetéseket vonjanak le saját önazonosságukról. Szóval, feltűnt nekem, hogy az emberek nem önállóan, egyedül határozzák meg magukat, hanem folytonosan segítségül hívják a tudományt, a vallást, vagy valakinek az előre legyártott véleményét.

Mitől félnek? Elsősorban attól, hogy a saját magukról alkotott feltevéseiket valaki vagy valami hirtelen romba dönti. Amúgy pedig sokan eléggé lusták ahhoz, hogy állandóan azzal foglalkozzanak, hogy újra és újra próbára tegyék az emberképüket, mármint az énképüket.

 

Az önmeghatározás – valljuk be – nem népszerű. Amit azért lehet könnyen megérteni, mert tényleg nem könnyű és közben óhatatlanul hibázhatunk. Ez pedig cseppet sem vonzó számunkra. Sokkal könnyebb ilyen-olyan médiumon – közvetítőn – keresztül elvégezni ezt a munkát, azaz nem elvégezni, hanem csak rábólintani: igen, ezzel egyetértek, vagy nem, azzal nem értek egyet. Ezért népszerűek a különféle könyvek, guruk, vallások és egyéb hiedelmeken alapuló kulturális (divat)irányzatok. Merthogy senki, illetve alig valaki vállalkozik arra, hogy a belső ismeretet, a benne lakozó szellemi csodát megkeresse. Úgy, ahogyan a népmesékben szokott történni.

 

Sok az emberek fejében a semmitmondó belső párbeszéd, amely sehova nem vezet. Újra ugyanazokat a kérdéseket tesszük fel magunknak, s rendre ugyanazokat a válaszokat adjuk. Boldogtalanok vagyunk, de bezzeg másokat kritizálni mindig van erőnk. Igen, én azt látom, hogy a vak simán leminősíti a világtalant. Már megint vagy még mindig minősít az emberek többsége, mintha valaha is bármiféle jó származott volna az ítélkezésből. De önmagát már nem figyeli, mert akkor be kellene ismernie, hogy gyarló és nincs jóformán egyetlen önálló gondolata sem: csupa előítélet, sztereotípia, klisék, beidegződés, szorongás, félelem, gyűlölet, kicsinyesség, harag, irigység és hasonló érzetek vezérlik a belső párbeszédeit, s nem a belső tudás, nem az önismeret, nem a belátás, nem az értelem, nem az intelligencia.

 

Mivel sok az ilyen mentalitású és attitűdű ember, ezért a hasonlóság csordaszellemet szül. Akkor pedig biztosan igazunk van – gondolhatják. Nos, nem, ez egyáltalán nincs így. A legszebb, amikor önmagukat ezoterikusnak, spirituálisnak tartó és belül kissé szorongó emberek viselkednek így. Örök emberi dilemma: a külsőnek higgyünk vagy a belsőnek? A külvilág mindig becsap, mert látszatokból áll. Csakis a belső utak vezetnek el valódi önmagunkhoz. Ember, ismerd meg önmagad!

 

Az emberek sokszor összetévesztik a közösséget a közönségességgel. Jó dolog tartozni valahova, de milyen alapon? A jövő útja mindig is az egyéni út, amikor az individuum olyannyira megerősödik önmagában és felvállalja magát, hogy képes kilépni a csoportból és azt mondani: íme, ilyen vagyok, most látszom, mert más vagyok, mint ti. Azután, később rájön, hogy mindenki más ugyanannak a Valakinek a része, végül rádöbben, hogy minden elkülönülés csak látszat volt. De ez már az isteni tudat, ami távoli cél. Aki viszont el sem kezdi saját identitásának megfejtését, az nem jut el a soron következő felismerésig sem.

 

Az ember bízhatna önmagában, ha ezt a lehetőséget választaná. Igen, ez ilyen egyszerű. Vagy bízhat abban a világban, amely léte tiszavirág életű, bármelyik nap összeomolhat, s amelyben a távoli eseményeket soha nem ismerheti meg személyesen, csakis elmesélve, torzítva és részrehajlóan. Ez szüli a legtöbb romboló hiedelmet: a rasszizmus, a gyűlölködést, az agressziót, az ellenségeskedést, a háborúzást stb. Már megint nem magunkat megismerve tekintünk a másikra, hanem csak azt hisszük, hogy ilyen vagy olyan – ettől hiedelem valami és nem tudás. A valóságot a külvilág tálalásában kapjuk, arról ugyanis fogalmunk aligha lehet, hogy a világ másik táján élő emberek milyenek, hogyan élnek, mit miért tesznek, vagy nem tesznek… Mi csak kész szempontokat kapunk és tényeknek álcázott véleményeket. Ezért tartunk ott, ahol tartunk. A világ látszatai elborították az elménket. Ezek sűrűjéből kellene kitörünk.

 

Ilyenkor szoktak a külvilág – beleértve a többi embert is – által megcsömörlött emberek a megfoghatatlanabb, az elvontabb, a szimbolikusabb, az alternatív dolgokhoz fordulni, amelyekben sokkal kevesebb az anyagi vonatkozás. Például az irodalomhoz, a művészetekhez, az ezotériához stb. Ezek nem racionális dolgok, mert abból az embernek egy idő után elege lesz. Rájön, hogy becsapják, hogy nem változtathat az életkörülményein úgy, ahogy szeretne, ráadásul, ha nem fordul el a világtól, akkor az csak egyre jobban behúzza, manipulálja őt. De vajon hozhat-e végső enyhülést, bajainkra gyógyírt, lelki lázunkra vizesborogatást egy művészi vagy spirituális élmény? Csak ideig-óráig.

 

Vannak, még ha kevesen is, akik nem akarják megúszni az önismeretet, s akik nem kötnek alkut semmilyen látszattal – se emberrel, se dogmával –, hanem zsupsz, belevetik magukat az ismeretlenbe és elkezdenek átalakulni. Intuitív úton fejlődnek, s éppen ezért keresik a kapcsolatot például az asztrológiával vagy a különféle szimbólumokba kódolt önismereti és személyiségfejlesztő utakkal. Az ilyen ember nem is tudja pontosan megfogalmazni, hogy mit keres és mit csinál, csupán teszi a dolgát, éli az életét, s fokozatosan rálel a saját elveire. Ez pedig jó, mert rájön, hogy vannak saját elvei. Olyanok, amelyeket nem más gondol, amiket nem más adott a szájába, hanem a saját intelligenciája sugallt. Ez a megértés előszobája. Az ilyen ember kezdi másképpen látni a világot, mert önmaga más tudatállapotba kerül: kétségtelenül boldogabb tudatállapotba, mert kétségek nélkül boldogabb az élet. 

 

A boldog emberről sugárzik, hogy ő jól érzi magát a bőrében, s ha vannak is korlátai, büszkén vállalja azokat és fokozatosan lebontja őket. Mindeközben emelkedik a rezgése és a világ pusztán ettől már jobb lesz. Ez valódi csoda, amit nem tud eltörölni a külvilág többé, mert nem belőle nyeri az erejét, hanem egy belső erőforrásból. Az önmagát belülről meghatározó embert nem lehet összezavarni, nem lehet dróton rángatni, mert szabad, s azt tesz, amit akar. Mivel boldog és emelkedett tudatállapotban létezik, mindig jót tesz és másokat imígyen segít.

 

Amiről Írtam az előbbiekben, az egy csodálatos tudati átváltozás, mely kifejezetten tapasztalati úton érhető el, szellemi és lelki erőfeszítések révén. Mindenki számára nyitva áll. Nem tartozik egyetlen irányzathoz sem, miközben minden valódi irányzat alapja. Aki felismeri, hogy mindenki saját maga teremti a valóságát, s ebben van szabad akarata, az képes elindulni a belső önmegismerésének ösvényét.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..