Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Ősvallásunk és a „boszorkányság”

Ősi vallásunktól való megfosztatásunk után sokat lehetett hallani a boszorkányokról. A táltosokon kívül a boszorkányok rétegét célozta meg a világi hatalommal lepaktáló katolicizmus azért, hogy egyszer s mindenkorra eltüntesse a magyar ősvallás letéteményeseit. Gyorsan elterjesztették, hogy a boszorkányok a sátán szolgái, akik a sötét varázslatok tudói, s akik tudományukat az emberek és az állatok megrontására, átkok szórására, a hallottak kísérteteivel való kapcsolattartásra és a démonokkal folytatott kvaterkázásra használják fel. Valóban így állt a dolog?

 

http://upload.wikimedia.org/


Kiszely István a következőket írja a magyarok ősvallásának kutatásáról:

„Őstörténetünk egyetlen részével sem foglalkoztak annyit, mint ősi hiedelemvilágunkkal és ősvallásunkkal. Vallásunk nyomait megtaláljuk Szent István, Szent László, Könyves Kálmán dekrétumaiban; megismerjük a boszorkányvilágot, a gonosznak körülszántását és a kolompolással való távoltartását, az állatok betegségének elűzését, a betegséget-megelőző tűzgyújtást, a szerelmi- és termésvarázslatokat és a madarak hangjaiból való következtetést. A XVI. században Bornemissza Péter (1535-1585) Ördögi kísértetek címmel ír a Luca-napi dorgálásokról és az óvónevek használatáról, Félegyházi Tamás (1540-1586) a halotti torról és a lelkek megváltásáról értekezik, Méliusz Juhász Péter (1536-1572) írásaiban a babona és a kuruzslás kerül említésre, majd Ilosvai Selymes Péter (1548-1574), Beythe András (1564-?) Comenius János Ámos (1592-1670) írnak a garabonciásokról, bűbájosokról és a kuruzslásokról.

Nadányi János (1643-1707) a vérállító colonokról és a családi élet babonáiról, Apáczai Csere János (1625-1659) a mágikus varázslatokról, Esterházy Ferenc a békakőről és Bod Péter (1712-1769) a gazdasági élet praktikáiról tudósít. Összefoglaló munkát Otrokocsi Fóris Ferenc (1648-1718) és Cornides Dániel (1732-1787) írnak; ez utóbbinál olvassuk: „Semmi kétségem afelől, hogy a magyarok csak egy istent imádtak”. A Kisfaludy Társaság pályázati felhívására Kállay Ferenc (1790-1861), Ipolyi Arnold (1823-1886), Csengery Antal (1822-1880), Kálmány Lajos (1852-1919) és Kandra Kabos (1843-1905) nyújtanak be pályamunkákat. A legjelentősebb Ipolyi Arnold 1854-ben megjelent Magyar mitológiája, amelyben „megmentette” az ő korában még található ősvallásunk nyomait.

 

Ezután a magyarság ősvallásának kutatása tévútra tért, mivel „hivatalos” kutatóink (Munkácsi

Bernát, Vikár Béla stb.) a finnugorok – amúgy igen értékes és érdekes – Kalevala-problematikájával kezdtek el foglalkozni, ehhez azonban a magyar ősvallásnak semmi köze sem volt.

Diószegi Vilmos (1923-1972) a szibériai sámánkutatásban elévülhetetlen magyar- és nemzetközi érdemeket szerzett, kisebb képességű utódai azonban a sámánkutatást kritika nélkül az ősmagyarok vallásává téve hosszabb időre tévútra vitték őseink vallásának kutatását. A kitérő idején a hagyományos gyűjtőmunka is tovább folyt; Zlinszky Aladár (1864-1941), Róheim Géza (1891-1953), Marót Károly (18855-1963), Szendrey Zsigmond (1879-1943), Szendrey Ákos (1902-1965), Dömötör Sándor, Manga János, László Gyula, ifj. Kodolányi János, Vajda László, Dienes István és sokan mások értékes rész-munkákat közöltek és egy részük folyamatosan közölnek.”

(idézet: Kiszely István – A magyar nép őstörténete)

 

http://images4.fanpop.com/

 

Kétségtelennek tűnik, hogy a magyar boszorkányok jelentékeny spirituális tudást halmoztak fel. Ez nem azt jelenti, hogy minden egyes boszorkány csodákra volt képes, de egy átlagos ember szemein keresztül messze átlagon felüli képességeik voltak. S mivel a jó és a rossz ismerői voltak, ekképpen élhettek a hatalmukkal. E fonal mentén szeretnék a boszorkányokról egy kicsi árnyaltabb képet adni a sztereotípiákkal szemben, kidomborítva a jó tulajdonságaikat is.

 

A boszorkányság elválaszthatatlan a spiritizmustól, vagyis a szellemvilággal való kommunikációtól. Így kerülnek a képbe az egyes emberekkel vele született boszorkányos adottságok, melyeket ma csupán népi hagyományainkból, meséinkből, és nem utolsó sorban a magyarországi boszorkányperek irataiból ismerhetünk meg. Itt álljunk meg egy pillanatra!

 

A katolicizmus olyannyira elvadult a középkorban, hogy a népet felhergelve és vérszomját felszítva a „krisztusi vallás” nevében – és persze vallási vakbuzgalomtól hajtva – véres látványosságokat, úgyszólván cirkuszt csinált a boszorkányüldözésből.

Hiába voltak olyan józan és szelíd apátok, mint például Clairvaux-i Bernát, a cisztercita rend megalapítója, a szörnyűségeknek ők sem tudtak gátat szabni. Az egyháziakban elszabadult gonosz indulatok már a 12. században is csúcsra törtek, amikor a III. Lateráni zsinaton a pápa hozzájárult ahhoz, hogy az eretnekek mellett a boszorkányokat is égessék meg.

 

Könyves Kálmán magyar király a következőket foglalta törvénybe:

„Strigákról pedig, akik nincsenek, semmiféle említés ne essék”, avagy „boszorkányok pedig ne is említtessenek, mert olyanok nincsenek… “.

Ide kívánkozik, hogy megemlítsük a középkori boszorkányoknak két jellegzetes fajtáját: a strigákat és a maleficákat.

A strigák a klasszikus „seprűs boszorkányok”, akik leginkább a bűbájosoknak és varázslónőknek feleltethetők meg. A malefica pedig olyan főként női boszorkány megnevezése volt, akik kifejezetten rontó és ártó szándékkal használták a képességeiket.

 

Magyarországon elsősorban a maleficák ellen folytak perek. A legtöbbször koholt vádak alapján, kínvallatással csikarták ki azt, amit hallani akartak tőlük.

 

http://magyarno.com/

 

Magyarországon elsősorban a 16–18. században került sor boszorkányperekre és máglyahalálra. 124 boszorkányperről tud a történetírás. Az utolsó boszorkányégetésre 1756-ban került sor Magyarországon. Ezt követően, 1768-ban Mária Terézia királynő betiltotta az eljárásokat.

 

A probléma gyökere abban áll, hogy az egyházi indíttatású gyilkosságok áldozatai között sok olyan személyt is találunk, akik gyógyítók voltak. S mint ilyenek, nem szolgáltak volna rá a „boszorkány” bélyegre.

 

A boszorkány szavunk ótörök eredetű és elsősorban nőkre vonatkoztatjuk. Sok helyen bábának, illetve vasorrú bábának is nevezik. Kevesen tudják, hogy a valódi boszorkánnyá válás akkor történik meg, amikor a jelölt le tudja győzni a félelmét.

A valódi boszorkányságot nem lehet tanulni, mivel ez a vérrel öröklődik. Ezért vannak boszorkány vérvonalak. Úgy hírlik, hogy a halálos ágyon adják át a stafétát az utódnak az idősebbek.

A „jó” boszorkányok képesek voltak a rontást, a bajt, a betegséget és a szerencsétlenséget elhárítani is.

 

Magyarországon szinte minden tájegységben megfigyelhető a boszorkányokban való hit. A kedves Olvasónak nem meglepő, hogy a boszorkányok hazánkban is rendszeresen összejártak a nagyobb boszorkányünnepek, illetve boszorkányszombatok alkalmával. Ezeket a helyeket a lakosság messze elkerülte. Az egyik leghíresebb ilyen helyszín a Gellért-hegyen volt.

 

Összességében azt mondhatjuk, hogy a táltosvallás háttérbeszorításával egyetemben megindult minden ősi spirituális tudást hordozó és képviselő személy likvidálása. Viszonylag könnyű volt az egyházi gépezetnek démonizálni a tudó embereket, jóllehet a magyarok hagyatékából nem sikerült végérvényesen kitörölni sem a boszorkányosságot, sem az ősvallásunkat.

 

Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..