Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Prófécia és csodák Szent Pio atyától

Pio atya számtalan, a későbbiek folyamán visszaigazolt eseményt előre megjósolt és csodák sokaságáról tett tanúbizonyságot élete során. Lássuk a dokumentált tényeket és ezek tükrében alakítsuk ki a véleményünket! Majd vessünk egy pillantást az apokalipszisre vonatkozó próféciáira, amelyek a jelek szerint már nem is lehetnek túlságosan messze.

 

Történt egyszer, hogy Pio atya monostorában egy szerzetes valahogy elfelejtett ostyát készíteni a szentmiséhez, pontosabban az Eucharisztiához. Így csupán néhány ostya állt rendelkezésre. A mise annak rendje s módja szerint folyt, amikor is az átváltoztatáshoz ért. Ekkor Pio atya kiosztotta az ostyákat az embereknek. Végül több ostya maradt, mint amennyit azelőtt felszenteltek.

 

Egy másik megtörtént eset jól példázza, hogy mi mindenről tudhat egy szent ember. Pio atya egyik lelki leánya egy tőle érkezett levelet olvasott, amikor a szél váratlanul kifújta az írást a kezéből. A levél messzire elrepült, így a lány utána eredt. Egyszer csak a levél hirtelen leszállt és megpihent egy kövön. A leány odasietett és felkapta. Másnap a lány találkozott Pio atyával, aki a következő szavakat fűzte az esethez: „Legközelebb figyelj a szélre. Ha nem tettem volna a lábamat a levélre, a szél messze röpítette volna, le a völgybe.”

 

A második világháború alatt egy Luisa nevű asszony minden nap imádkozott a Brit Királyi Haditengerészetnél szolgáló fia életéért. Egy napon az újságokból értesült arról, hogy éppen az a hadihajó süllyedt el, amin a fia szolgált. Az asszony sírva rohant Pio atyához, aki a következő gyógyírt adta a bánatára: miután megtudakolta az asszonytól, hogy honnét kapta ezt a hírt, elmagyarázta neki, hogy a fia életben van és megadta annak a szállodának a nevét és a címét, amelyikben a fiát találja. Így is történt.

 

Pio atya állítólag Assisi Szent Ferenchez hasonlóan beszélgetett a madarakkal is. Egy napon Pio atya vendégeivel egy zárda kertjének árnyat adó fái alatt keresett menedéket a tikkasztó hőség elől. Amint diskuráltak, a madarak éktelen csiripelésbe kezdtek. Mivel a zajtól már nem értették egymás szavát, Pio atya bosszúsan csak annyit mondott: „Maradjatok csöndben!” Mire a madarak azon nyomban elhallgattak a jelenlévők őszinte megrökönyödésére.

 

San Giovanni Rotondóban 1947-ben meglátogatta őt az ifjú pap Karol Jozef Wojtyła, akinek Pio atya állítólag megjósolta, hogy pápa lesz („egyszer még pápa lesz, nagyon jó pápa”.) S valóban, belőle lett a későbbi II. János Pál pápa.

 

A szentté avatási eljárásának dokumentumai között, a positio második kötetének 1638. oldalán található, hogy Pio atya Mindszenty József bíboros cellájában járt. Ez az eset azonban a fellelhető kútfők szerint csak egyféleképpen valósulhatott meg: bilokáció útján, azaz egyazon időben két helyen testileg jelen lenni. Szó mi szó, ismerünk ilyen a mágia és a vallások történetéből, tehát egyáltalán nem elvetemült, igaz, a földtől elrugaszkodott képesség ez.

 

S ami minket, magyarokat, a leginkább érint, a következő Pio atya-féle jövendölés Magyarországról: „Magyarország egy olyan kalitka, amelyből egyszer még egy gyönyörű madár fog kirepülni. Sok szenvedés vár még rájuk, de egész Európában páratlan dicsőségben lesz részük. Irigylem a magyarokat, mert általuk nagy boldogság árad majd az emberiségre. Kevés nemzetnek van olyan nagyhatalmú őrangyala, mint a magyaroknak és bizony helyes lenne erősebben kérniük hathatós oltalmát országukra!”

 

Úgy hiszem, ez kicsit pallérozhatja az amúgy is megtépázott, de jobb sorsra érdemes önbecsülésünket. De most tekintsünk egy kicsivel távolabbra az időben, merthogy a szerzetes misztikus élményei kiterjedtek az apokalipszist megelőző napokra is.

 

A végítéletet megelőző időszakban Pio atya látomásai szerint sötétség borul a Földre, s a nagy próbatételt csak kevesek élik túl.

Az események ugyan hirtelen, de nem előjelek nélkül fognak bekövetkezni:

  • egy intenzív nyári zivatarhoz hasonló mennydörgéssel fog kezdődni és a levegő le fog hűlni
  • a reggeli napfényt sötétség fogja felváltani, amit földrengés és tűzeső fog követni. Ekkor csak a kivárás fog segíteni, mígnem a pusztítás elül.

 

Ami az apokalipszis időpontját illeti, a jóslat erre nem tér ki konkrétan, de azt állítja, hogy a legnagyobb közöny és világválság idejére várható. Annyi azonban egyértelműen kiderül a jóslatokból, hogy a pusztítás angyalának munkáját az emberiség nem kerülheti el, legfeljebb lerövidítheti. Az igazak pedig számíthatnak a megmenekülésre, az isteni segítségre. Az égitestek mozgása el fogja árulni, hogy az idő közeleg-e.

 

Pio atya próféciáiban külön kihangsúlyozza, hogy a harag napja közelebb van, mint azt sokan gondolnák és szörnyűbb, mint azt ma sokan hiszik. Az emberek hamis biztonságérzete egy csapára fog szertefoszlani. A gonosz embereknek nem fog kegyelmezni az Úr, miként arra már sokszor volt példa a világtörténelemben.

 

A természet elemei mozgásba fognak lendülni a jövendölések értelmében és páni félelem lesz úrrá az embereken. Csak az erős hitűek és a bátrak élhetik túl az olyan kataklizmákat, mint a tűzeső. A természeti csapások sokfélék lesznek: földrengések, soha nem látott viharok, villámlások stb. Mindez egy hideg éjszakán fog elindulni és három napig fog tartani.

 

A szenvedők és az ártatlanok mártírokká fognak válni. Az angyalok leszállnak az égből és béke lesz a földön. A rémisztő katasztrófa hamarosan be fog következni – bár itt az időintervallum becslésével csínján kell bánnunk. Mindenesetre, a nemtörődöm emberekre éppen úgy várnak a változások, mint a készülődőkre. Az egész folyamat Isten akaratából fog történni, s egy időre úgy fog tűnni, mintha a Sátán diadalt aratna. A figyelmeztetések és a kinyilatkoztatások több csatornán keresztül folyamatosan áradnak az emberek felé, de lesznek, akiknél süket fülekre fognak találni.

 

Pio atya jövendöléseiben az is szerepel, hogy az Úr össze fogja gyűjteni a kiválasztottakat, s végül a gonosz erők meghátrálnak majd. Az istenítélet nem azért fog bekövetkezni, mert Isten gonosz, hanem mert az emberiség a neki teremtett számtalan jobbító lehetőséggel nem élt. Ezekkel a sorokkal nehéz lenne elfogulatlanul vitába szállni.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..