Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Rupert Sheldrake: Amiben hiszek, az még akkor is igaz, hogyha nem tudom bizonyítani

A legtöbb úgynevezett természeti törvény több mint szokás.

Nem szükséges azt feltételeznünk, hogy a természet valamennyi törvénye az Ősrobbanás pillanatában teljes mértékben létbe szökkent, mint valaminő kozmikus Napóleoni Törvénykönyv, vagy hogy egy időn és a téren kívüli metafizikai birodalomban létezik.

 

Még azelőtt, hogy a Big Bang elmélet az 1960-as években általános elfogadottságot nyert volna, az örök törvények olyannak tűntek, mint amik értelemmel bírnak. Magát az univerzumot öröknek gondolták és az evolúciót a biológiai birodalomra korlátozták. De jelenleg mi alapjában véve egy fejlődő világegyetemben élünk.

 

Ha ragaszkodni szeretnénk a természet törvényeinek a gondolatához, akkor kijelenthetnénk, hogy ahogyan maga a természet fejlődik, úgy mutatnak fejlődést a természet törvényei is, csakúgy, mint ahogyan az idők során az emberi törvények is fejlődnek. De akkor hogyan állhatják ki az idő próbáját, avagy hogyan juthatnak érvényre a természet törvényei? A törvény szóképe zavarba ejtően emberközpontú. A szokások kevésbé emberközpontúak. Az organizmusok megannyi fajtájának vannak szokásaik, azonban csak az embereknek vannak törvényeik.

 

http://upload.wikimedia.org/

 

A szokások a természetes szelekcióhoz tartoznak, és minél gyakrabban ismétlődnek, annál valószínűbbé válnak egyéb feltételek egyezése esetén. Az állatoknál ösztönösen öröklődnek a fajaikra jellemző sikeres szokások. Mi megörököljük a testi, az érzelmi, a mentális és a kulturális szokásainkat, beleértve a nyelvi szokásainkat is.

 

A természet szokásai nem helyhez kötött hasonlósági/analogikus megerősítésektől függenek. Valaminő rezonancián keresztül az önszerveződő rendszerekben lévő működési mintákat a hasonló múltbéli minták befolyásolják, és ezek minden egyes fajt és valamennyi önszerveződő rendszert egy kollektív emlékezethez juttatnak.

 

Ez csak egy homályos filozofikus gondolat volna? Úgy vélem, hogy ezt igazolható tudományos hipotézis formájába lehetne önteni.

 

A fejlődési szokások iránti érdeklődésem akkor ébredt fel, amikor belemerültem a „fejlesztési biológia” kutatásába, és amikor engem Charles Darwin olvasása táplált, akinél az organizmusok szokása egy központi kérdés volt. Amint arra Francis Huxley felhívta a figyelmet, Darwin leghíresebb könyvét még inkább helyénvalóbb volt a „Szokások eredete” címmel ellátni.

 

A növények fejlődését kutató 15 éves pályám alatt arra a következtetésre jutottam, hogy a növények fejlődésének megértéséhez nem elegendő az alakfejlődésüket, a génjeiket és a géntermékeiket érteni. Az alakváltozások a szervező mezőktől is függnek. Ugyanezek az érvek vonatkoznak az állatok fejlődésére. Az 1920-as évek óta sok fejlesztő biológus felvetette már, hogy a biológiai szerveződés mezőktől függ, amelyeket eltérő módon hívhatunk biológiai mezőknek vagy fejlesztő mezőknek, vagy helyzeti (pozicionális) mezőknek, vagy morfogenetikus mezőknek.

 

Az összes sejt más sejtektől ered, illetve valamennyi sejt megörökli a szerveződés mezőit. A gének ennek a szerveződésnek a részei. Ezek létfontosságú szerepet játszanak. De nem adnak magyarázatot magára az organizmusra. Miért nem?

 

http://bugsnmybrain.blazonco.com/

 

A molekuláris biológiának köszönhetően ismerjük, hogy mit csinálnak a gének. Lehetővé teszik az organizmusok számára, hogy különleges fehérjéket állítsanak elő. Más gének a fehérje-szintézis ellenőrzésében vesznek részt. Meghatározott gének be vannak kapcsolva, míg különleges fehérjék képződnek az új fejlődési folyamatok kezdetén. Néhány ezek közül a fejlesztő kapcsoló gének közül, mint amilyenek a Hox gének a gyümölcslegyekben, a férgekben, a halakban és az emlősökben, nagyon hasonlók. Evolúciós értelemben, nagymértékben megőrződnek. Viszont az olyan gének bekapcsolása, mint amilyenek ezek, önmagában véve nem képes meghatározni a formát, máskülönben a gyümölcslegyek nem különbözhetnének tőlünk.

 

Sok szerveződés úgy él, mint a szabad sejtek, beleértve az élesztőket, a baktériumokat és az amőbákat. Néhányan komplex ásványi vázat hoznak létre, mint például a kovamoszatok vagy a sugárállatkák, amint azt Ernst Haeckel a 19. században oly látványosan le is fényképezte. A megfelelő időben éppen a megfelelő proteinek megalkotásával nem lehet megmagyarázni az ilyen struktúrákat sok más működésbe lépő erő nélkül, beleértve a sejtmembránok és a fehérjecsövecskék szerveződő tevékenységét.

 

A legtöbb fejlesztő biológus elfogadja az élő szerveződés holisztikus és integratív szemléletének szükségességét. Máskülönben a biológia továbbra is esetlenül fog bukdácsolni, még fulladozni is az információk óceánjában, mivel még több genomot rendeznek sorba, még több gént klónoznak és még több fehérjét jellemeznek.

 

Gyanítom, hogy a morfogenetikus mezők úgy működnek, hogy mintázatokat helyeznek rá a máskülönben véletlenszerű vagy meg nem határozott működési mintákra. Például arra kényszerítik a fehérjecsöveket, hogy inkább a sejt egyik részét kristályosítsák ki a másik helyett, annak ellenére, hogy azok az alegységek, amelyekből felépülnek, az egész sejtben jelen vannak.

 

A morfogenetikus mezők nincsenek örökre rögzítve, hanem fejlődnek. Az afgán agarak és az uszkárok mezője különbözik közös elődeikétől, a farkasokétól. Hogyan öröklődnek ezek a mezők? Úgy vélem, de nem tudom bizonyítani, hogy egyfajta nem-lokális rezonanciafajtával adódnak át – én a „morfikus rezonancia” fogalmát javasoltam ennek a folyamatnak a leírására.

 

Az idegrendszer működését szervező mezők ugyancsak a morfikus rezonancián keresztül öröklődnek át, ami egy kollektív, ösztönszerű emlékezetet továbbít. Az agy rezonanciája a saját múltbéli állapotaival együtt segít megmagyarázni az egyedi állatok és emberek memóriáját.

 

A társadalmi csoportok hasonlóképpen mezők által szerveződnek, miként a halrajok és a madárcsapatok is. Az emberi társadalmaknak olyan memóriájuk van, amelyet a csoportkultúrán keresztül adnak tovább, és leginkább az alapélmények és mítoszok rituális megismétlése által adódnak át, mint amilyen a zsidó húsvét megünneplése, a keresztény szentáldozás és az amerikai hálaadási vacsora, amelyeken keresztül a múlt jelenné válik egyfajta rezonancia segítségével mindazok által, akik ugyanazokat a rituálékat hajtották végre korábban.

 

Lehet, hogy mások jobban megvannak a mezők gondolata nélkül és valamilyen más módon magyarázzák a szerveződések evolúcióját, talán olyan alapvető fogalmak alkalmazásával, mint a „létrejövő rendszerek tulajdonságai”. De akármilyenek is legyenek a modellek részletei, úgy gondolom, hogy a szokások természetes szelekciója létfontosságú szerepelt fog játszani minden integrált fejlődési elméletben, beleértve nem csak a biológiai fejlődést, hanem a fizikai, a kémiai, a kozmikus, a társadalmi, a mentális és a kulturális fejlődést is.

 

Forrás: http://www.sheldrake.org/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..