Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Sámándobok és használatuk

A sámánok utazóknak számítanak a láthatatlan világokban. Üzeneteket közvetítenek, erőket mozgatnak meg, gyógyítanak, titkokat fürkésznek ki és csodákat tesznek. Révüléseikhez speciális eszközöket használnak, mely közül a rituális dob a legfontosabb. Ismerkedjünk meg a sámánparipának is becézett dob titkaival!

 

KIK A SÁMÁNOK?

 

Sámánoknak én nemes egyszerűséggel azokat a lelkeket tartom, akik minden korban egyfajta tudatos összekötő kapcsot jelentettek, ha úgy tetszik élő, eleven hídként szolgáltak a szellemi világok és a mi, fizikai világunk között. A sámánok alapjellegzetessége, hogy képesek kommunikálni a lét különböző síkjai között. Teljesen mindegy, hogy Skandinávia, vagy Tűzföld, Ausztrália vagy Korea sámánjairól beszélünk, mert sámánok mindig is voltak, vannak és lesznek a világban.

 

Sámánnak véleményem szerint születni kell. Ugyanakkor ez a kiváltság nem jár együtt kivagyisággal, spirituális gőggel és egóval. Sőt, ami azt illeti, a sámán szolgálja a többi embert, akarom mondani, lelket. Őneki ez a hivatása és a küldetése. A sámán sokoldalú: képességei szerint lehet gyógyító, médium, pap, szellemi tanító, jövendőmondó, látó és sorolhatnám.

Jegyezzük meg, hogy a sámánizmus vagy samanizmus nem vallás. Egyebek mellett azért nem, mert nincsen kiépített dogmatikája, szabályrendszere. Másfelől, a legősibb „vallás”, ha vallás alatt a természettel és a láthatatlan léttel való tökéletes összhang megteremtésének technikáját értjük alatta.

 

A sámánizmus alapja a monizmus: az egység. Azt vallja, hogy bár elkülönült részek vagyunk a Teremtőben, mégis ez a különállás valójában csak látszólagos. Ezért a sámánizmus toleráns eszmerendszer, mindent és mindenkit ugyanannak a Teremtő Lénynek a megnyilvánulása formájának lát. A sámánizmus tehát az öröktől fogva létező törvényeket, durván leegyszerűsítve a természet törvényeit követi, jóllehet ezeket inkább maguktól értetődőnek tartja. Sokan ezért primitív lélekhitnek tekintik a sámánizmust, de talán az előzőekből kiderül, hogy a valóságnak az anyagitól jóval mélyebb szintjének ismeretéből fakadó eszmerendszer.

 

A SÁMÁNDOBOK

 

A sámánok kétségtelenül legfontosabb eszköze a dob, mert ennek segítségével tudnak révületbe esni. A révülés célja, hogy utazásokat tegyenek a szellemvilág különböző régióiba. A dob a maga speciális akusztikus hatásával egyfajta módosult tudatállapot elérését teszi lehetővé. A dob rezgése úgy hat a sámán tudatára és tudatalattijára, hogy e két tartomány között kinyílnak bizonyos kapuk, melyeken keresztül az érzékelés sokkal kiterjedtebb területeivel kerül kapcsolatba a sámán.

 

A sámándob nem hangszer vagy játék, hanem egy rituális eszköz, mely különleges erőt képvisel. Minden sámándobnak különleges elkészítési módja van, mely tájegységenként és kultúránként, illetve személyenként változik. A sámándob tehát egy személyes kultikus tárgy, amelyet rendszerint magának készít el a használója. Ez azért fontos, mert így a dob valósággal életre kel és bizonyos értelemben egyesül a lelkünk a dob szellemével. Általában mire a jelölt eljut odáig, hogy saját dobot készítsen magának, már rendelkezik a szükséges jártassággal, ügyességgel és a fortélyok ismeretével.

 

A SÁMÁNPARIPÁK HASZNÁLATA

 

A sámándob egyik lehetséges faalapanyaga nyírfa. Bőre készülhet kecske-, szarvasmarha- és lóbőrből is. Ezen kívül különböző enyveket és szegeket is használnak a készítéséhez, valamint némi növényi festékanyagot a díszítéséhez és a szimbólumok felrajzolásához.

 

A sámándob bőre többnyire laza szobahőmérsékleten. Ha így akarnánk használni, valószínűleg semmilyen spirituális hatást nem tudnánk kiváltani vele. Ezért szokás szerint használat előtt tűz felett húzogatják a dobot, hogy kellőképpen felmelegedjen. A hő hatására a bőr összehúzódik és megfeszül, s a dob mintegy felhangolódik.

 

Természetesen bármikor előfordulhat, hogy dobolás alatt megint veszít a hőmérsékletéből az eszköz. Ilyenkor a bőr újra meglazul. Ezért nem árt megismételni a melegítéses szertartást, hogy a bőr újra visszanyerje hangolásra alkalmas tónusát. Olykor a sámán tapasztalhatja, hogy a dobja túlzottan is megfeszül. erre is van megoldás, mert ilyenkor enyhén vizes ruhadarabbal szokták ellazítani a bőrt, míg a tökéletes feszességét vissza nem nyeri.

 

A sámándobokat szokás még a sámánok lovának, vagy paripájának is nevezni, mivel az általuk kibocsátott rezgés lesz az a „vivőanyag”, amelyre képletesen ráül a sámán tudata, s amelyet meglovagolva utazik világokon át.

 

A révülés tudatállapotának eléréséhez a sámán a ritmikusan ismétlődő dobszót használja fel. Természetesen egyéb kellékek is elfordulnak, mint például a tűz, a füstölőkeverék, a szent kövek, növények, italok, a megfelelő hely és időpont – többnyire éjszaka. A sámándob rezgései egyre mélyebb és mélyebb tudatállapotba vezetik a sámánt. Így tudata fokozatosan kitágul, s normál tudatállapotra jellemző béta-hullámokat hamarosan az alfa és a még mélyebb rezgéshullámok követik.

Fontos megjegyeznem, hogy a sámán nem hallucinál vagy kábítószerezik, hanem spirituális, illetve asztrális utazáson vesz részt. A kettő között az a lényegi különbség, hogy a sámán egy magasabb rendű erőnek adja át magát, amely sokszor a felettes énje, s nem pedig alantasabb erőknek és tudatosságoknak.

 

Az igazán erős akaratú sámánok a révülés ideje alatt is megőrzik identitásukat és akaraterejüket, továbbá énjüket. A szellemvilágban való kommunikáció egyik elengedhetetlen feltétele az érettség, amely csak sámán beavatásokkal és hosszú évekig tartó gyakorlással érhető el. Ez kihagyhatatlan és megkerülhetetlen a sámánná válás folyamatában.

 

A sámán a szellemvilágban nem csak közlekedik, hanem kommunikál is. Vagyis segítő lényektől tanul, ismereteket gyűjt, megoldást keres egyes problémákra és betegségekre. A fejlett sámán képes előre és hátra utazni az időben, ezáltal képes feltárni az idő titkait. Ezt a technikát felhasználva a sámándob  segítségével a sámán gyógyítani is képes, hiszen segítő szellemeket tud odavonzani a beteghez, vagy védelemmel tudja ellátni a rászorulót, hogy a szellemvilág nemkívánatos lakói ne abajgassák az illetőt.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..