Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Sárkányok és sárkánykirályok az ősi mitológiában

Majdnem minden ősi kultúrában találkozunk sárkányokkal. A sárkányok fontos szerepet játszottak őseink hitében, s a legkülönfélébb formában ábrázolták ezeket a lényeket. 

 

A sárkányokat két csoportra oszthatjuk: keleti és nyugati sárkányokra, továbbá egyaránt tekinthetünk rájuk úgy, mint jó vagy nagyon félelmetes és gonosz teremtményekre.

 

 

Sárkányok az ősi kínai mitológiában

 

Az ősi kínai mitológiában a sárkány kiemelten jelentős lény volt, amely a Császár jelképévé vált, akinek a trónját olykor úgy hívták, hogy a Sárkány Trónja. Az ősi kínaiak úgy hitték, hogy a sárkányok irányítása alatt áll a természet és a víz. Ezekről a lényekről úgy tartották, hogy képesek befolyásolni az óceánokat, az áradásokat, a tornádókat és a viharokat.

 

Kilenc különböző kínai sárkány létezik, s néhányuk kígyószerű lény nagy testtel és hosszú fejjel. Kínában a sárkányról úgy tartják, hogy egy jóindulatú lény. Úgy beszélik, hogy bölcsességet, erőt és szerencsét hoz. Híresek a jóságukról, megóvnak a gonosztól, megvédik az ártatlanokat és mindenkit biztonságba helyeznek.

 

Ősi kínai sárkány

 

Kínában az új év ünnepe és hagyománya egy sárkányhoz kapcsolódik, akit Nien vagy az „év” névvel illetnek.

 

Nien egy legendás vad szörnyeteg volt, aki megtámadta az embereket az év végén. A falusiak nagy zajokat csaptak és fényeket gyújtottak, hogy elijesszék a lényt. Ez a módszer lassacskán a kínai új évi ünnepségekké alakult át. Ma a sárkánynak saját éve van a kínai kalendáriumban.

 

Sárkányok a brit és a skandináv mitológiában

 

A Brit-szigeteken és Skandináviában a sárkányokat gyakran szárnyak nélküli lényekként jelenítették meg. A világnak eme részén a sárkány egy sokkal rosszindulatúbb lény, akit nagyon nehéz elpusztítani. A nyugati sárkánynak tehát nincsenek szárnyai és olyan sötét helyeken vagy kutakban él, ahol az összegyűjtött kincseket őrzi. A sárkány megközelítése szinte lehetetlen, mivel mérgező tüzes lehelete van.

 

A skandináv és a brit mitológiában gyakran tűnik fel olyan történetekben, amikor egy herceg megpróbál megmenteni egy ifjú hajadont, akit egy félelmetes állat elrabolt. Ha képes meggyilkolni a sárkányt, akkor ő lesz az új király és feleségül kapja a lányt.

 

Sárkánykirályok a kínai mitológiában

 

Az ősi kínai mitológiában öt hatalmas sárkánykirállyal találkozhatunk, akik esőcsinálók és a vizek urai. Négy közülük a négy világtájon állomásozik és a tengereket uralják. A vezér lakhelye középen van. Az ötödik sárkánykirályt Lung Wangnak hívják.

 

A kínai sárkánykirályok

 

A Kínai sárkánykirályok kristálypalotában laknak a tenger mélyén. Úgy képzelik, hogy ezek a víz alatti lakhelyek egy rejtélyes víz alatti világ részei, amelyek csak föld alatti hegyek barlangjain és különleges titkos bejáratokon keresztül közelíthetők meg. Amikor a víz sárkányai a felszínre emelkednek, tájfunokat idéznek elő és a levegőben történő repülésük nagy esőket és hurrikánokat okoz. A sárkánykirályok a taoista vallás istenített természeti erői közé tartoznak.

 

A sárkányfej mint viking szimbólum

 

A sárkány feje az egyik leghíresebb viking jelkép A viking sárkány több szempontból Midgard kígyó megjelenési formája, aki egy mitikus tengeri lény, aki az északi istennel, Thorral harcol.

 

 

A vikingek azért építettek hatalmas sárkányfejekkel ellátott hajókat, mert annyira rémisztőnek akartak távolról tűnni, amennyire csak lehetséges volt. A vikingek drakkar vagy sárkányhajó névvel illették a hosszú hajóikat, míg a sárkány a háború hatalmas és félelmetes szimbóluma volt.

 

A walesi Pendragonok

 

Sokan látták már, hogy a walesi zászló egy vörös sárkányt ábrázol és a walesi herceg ágaskodó sárkányokat használ a lobogóján.

 

 

A walesi lobogó

 

A régi brit draig szó vezetőt jelent, míg a pen szó fejet. A két szó összetéve adja a Pendragon vagy Pen Draig szó, ami egy nemesi vezetéknév volt a korai Britanniában az ötödik században. A sárkány jelképet továbbra is használták a legutóbbi walesi hercegek, Llewelyn ap Gruffydd és Owain Glyndwr az angol hódítás ellen vívott küzdelmeik során a 14-15. században.

 

A walesi irodalomban szereplő Pendragon névhez tartozik Uther Pendragon, a legendás Arthúr király atyja.

 

Ősi és modern sárkánybabonák

 

Az ősi időkben is sok babona terjedt el a sárkányokról és meglepő módon néhányuk a mai napig fennmaradt.

 

Például, úgy hiszik, hogy a sárkány vére különleges tulajdonságokkal rendelkezik, melyek olyan hatalmat kölcsönözhetnek az embernek, amellyel a jövőbe láthat. Másfelől, úgy tartják, hogy ha egy lovag kardja hegyét sárkányvérbe mártja és azzal ledöf valakit, akkor soha nem gyógyul be a seb.

 

A sárkányfogakról úgy hiszik, hogy jószerencsét hoznak birtokosainak.

 

A sárkány a világ sok táján nagy hatalommal rendelkező szimbólumként maradt fenn.

 

Forrás / Original article: http://www.ancientpages.com/2016/11/02/dragons-dragon-kings-ancient-mythology/

 

Kapcsolódó cikk: A Keleti Ezüst Sárkány Szere

http://boldognapot.hu/blog/?s=keleti+s%C3%A1rk%C3%A1ny

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..