Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

A szándék és a vágy ereje

Ha azt állítanám, hogy az isteni Éned erejével minden vágyad teljesülhetne, elhinnéd? Vagy elméd azonnal olyan kivételek után kezdene kutatni, amelyek rácáfolnak a kijelentésemre. Sokan vannak így ezzel: olyan korlátokat állítanak fel maguknak, melyek mögött – ki tudja, miért? – biztonságban érzik magukat. Szép is a látszatbiztonság, de szerintem szebb a szabadság és a tudatosság!

 

Én mindösszesen azt állítom a saját élettapasztalataim alapján, hogy a gondolataink és a hiedelmeink teremtik meg a valóságunkat. Aki nem hisz az álmaiban, annak valószínűtlen, hogy azok valóra is váljanak. Aki nem fogadja el, hogy az emberi személyisége mögött egy örök, halhatatlan és kimeríthetetlen erőforrás (a lélek) létezik és figyel, az nem is akarja felvenni a kapcsolatot azzal. Aki így vagy ehhez hasonlóan kifogásokban gondolkodik vagy elvész a saját „bonyolult” valóságának a részleteiben, az nem lesz képes kiaknázni mindazt a csodákra képes énjét, amely a bölcsőtől a sírig kíséri.

 

Én most arra teszek kísérletet, hogy egy-két meglátással és jótanáccsal elősegítsem az életed megteremtésére irányuló szándékaid és vágyaid kibontakozását. Ezt hívd, ahogy akarod. Nevezheted például önmegvalósításnak is, ha jól esik. Hívhatod tudatos teremtésnek. Bárhogy megfogalmazhatod, csak a lényegen ne változtass.

 

 

Honnan jön a legtöbb teremtő erőnk?

 

Nem a testből, hanem az ember spirituális alkotóelemeiből: a lélekből, a szellemből, a belső énből stb. Ez onnan tudható, hogy egy alvó ember vagy egy holt, nem igazán tudja valóra váltani a terveit és elképzeléseit.

Amikor ébren vagyunk, akkor egészen másként funkcionálnak a teremtő erőink. Összeszedettségünktól, hangoltságunktól és fókuszáltságunktól függően más és más vágyakat és szándékokat vagyunk képesek véghez vinni. Nem árt azonban tudatosítanunk, hogy honnan származik a teremtő erőnk: az Univerzumból, amellyel mi állandó kölcsönhatásban és összeköttetésben állunk. Ez a kapcsolat egész életünk folyamán fennmarad, ha figyelünk rá, ha nem.

A bennünk lévő szellem és lélek a világmindenségből tud erőt meríteni a vágyai és álmai megvalósításához.

 

Természetesen, akiben sok a mentális korlát, a lelki teher, az anyagi és idegi zavar, az erre kevésbé képes. Jó hír viszont, hogy minden pillanatban változtathatsz magadon.

Kezdheted a gondolataiddal, folytathatod az érzelemvilágod megtisztításával és rendbe tételével, vagy fordítva.

Minél tisztább, átjárhatóbb lesz az univerzális energiák számára a gondolat- és az érzelemvilágod, annál nagyobb teremtő erő költözhet beléd. Erről szól az általam preferált életszemlélet.

 

 

A vágyak és szándékok tisztasága és ereje

 

Az egyik legfontosabb ismerve egy vágy valóra válthatóságának az, hogy összhangban van-e a sorsoddal. Javaslom, hogy tisztázd le magadban újra meg újra, hogy mire vágysz pontosan. Egyszerűen és világosan fogalmazd meg magadban. Szemernyi homályosság se legyen benne. Ez picit olyan, mint amikor beállítod a fényképezőgépen a képélességet. A félig-meddig definiált vágyak az emberben olyanok, mint az életlen, elmosódó képek: nem igazán alkalmasak a megvalósításra.

 

A vágyainkba és terveinkbe vetett hit

 

Csakis meggyőződéssel álljunk terveink kibontakoztatásához. Ímmel-ámmal, kelletlenkedve, kényszeredetten, langymeleg hittel nem sokra fogunk menni abban az isteni teremtő erőktől bővelkedő energiaóceánban, melynek nagyon letisztult és következetes törvényei vannak. E törvények értelmében a tiszta szándék és a tiszta hit hatalmas megvalósító erővel rendelkezik. Minden más ettől eltérő indíttatás sokkal gyengébb.

Ellenvetésként most felhozhatná valaki, hogy a rossz dolgok is valóra tudnak válni, a negatívumok is tudnak erősek lenni, sőt sok ember erősebben hisz a rosszban, mint a jóban. Való igaz, hogy az úgynevezett rossz dolgok/szándékok/akarat esetében is nagy erők mozdulnak meg. De mi ezzel nem foglalkozunk, mi most feltételezzük, hogy csak jóindulatú és nemes törekvéseket, érdemes és méltó célokat tűz ki maga elé egy isteni énmaggal bíró ember. A tiszta jószándékkal pedig le lehet főzni minden rosszindulatot, mely ember esetében csakis valamilyen elakadásból, megrekedésből, látszatból fakadhat és az egót táplálja.

 

A vágyaink és terveink valóra váltásához gondolati szinten el kell köteleződnünk a valóra váltásuk mellett: nem érdemes az egyik pillanatban kétkedni a céljainkban, a másik pillanatban pedig hinni bennük. A kétkedés csorbítja a szándék erejét, valósággal ellene dolgozik. Tehát döntsük el, hogy akarjuk vagy nem akarjuk. Ha valami mellett elköteleződtünk, akkor többé már ne kételkedjünk, hanem hagyjuk, hogy a Világmindenség felkínálja számunkra megvalósuláshoz vehető utat. Bízzunk a Mindenségben, a Kozmikus Intelligenciában.

 

Önmegerősítés

 

Az önmegerősítés egyik kiváló módja, ha terveket készítünk. Foglalkozz minél többet a céljaiddal. Erre adok néhány tippet:

  • Rendszeresen (naponta többször) képzeld el magadban a legnagyobb részletgazdagsággal az álmaid beteljesülését.
  • Rajzold le minél többször, amint a céljaidat eléred.
  • Mesélj róla az ismerőseidnek.
  • Tegyél előkészületeket a vágyaid valóra váltására.
  • Tűzz ki emlékeztető fényképeket vagy cetliket a lakásodba, az irodádba stb., hogy mindenhonnan a szándékod ereje sugárzódjon-tükrözdjön vissza rád!
  • Elszántságod komolyságát demonstrálhatod valamilyen áldozathozatallal is.
  • Kérhetsz segítséget – például áldást – a Teremtőtől, az Univerzumtól vagy az Élettől a hited szerint.
  • Engedd el a téves hiedelmeidet és változtass az önkorlátozó magatartásodon. Például ne akard megmagyarázni a racionális elméddel azt, amihez az elme és az egó kevés. Az Élet tele van olyan dolgokkal, melyeket az ember egyelőre még képtelen felfogni és megérteni, de attól még léteznek és működnek. Ne ragaszkodj a tanult hiedelmekhez.
  • Cselekedj és tegyél apró lépéseket, melyek közelebb vihetnek a céljaidhoz. Sokan túl nagyban gondolkodnak és túlságosan gyorsan akarnak mindent, ezért találkoznak a kudarcélményekkel.
  • Tisztítsd meg gondolataidat, érzelmeidet, akaratodat nap mint nap, hogy erősebbé és egészségesebbé válhass.
  • Foglalkozz az idegrendszered edzésével: egyszerű testmozgással, légzőgyakorlatokkal, önfejlesztő módszerekkel.

 

Hidd el, hogy lehetséges!

 

Ez már részben említettem, de most más oldalról közelíteném meg a kérdést.

Vágyaink és szándékaink megvalósulása előtt sokszor az egyik legnagyobb akadály, hogy nem hiszünk bennük eléggé. Be kellene látnunk, hogy az emberi hit sokszor felszínes, míg a mélyben inkább hitetlenség honol. Ez a hitetlenség bajok esetén és konfliktushelyzetek során szokott csak lelepleződni és kiderülni, addig sajnos még magunk elől is eltitkoljuk.

Mivel végül mindenki azt kapja, amire számít és amiben hisz (vagy nem hisz), ezért tudatosan határozd el magad arra, hogy minden erőddel a legjobb dolgokban hiszel és azokat kívánod megteremteni az életedben. A többi eshetőséggel ne foglalkozz, mert azzal nem építed saját sorsodat, azok inkább csak elterelik a figyelmedet az életben igazán értékes dolgokról, s csak az idődet meg az energiáidat rabolják el, amit később bánni fogsz. Higgy abban, hogy a tiszta szándékaid és a méltó céljaid hatalmas teremtő erővel bírnak!

 

Remélem, sokszor fogod magadat erre emlékeztetni és akkor már eggyel több ember életébe fog áradni az áldás és a bőség. Ezeket a gondolataimat az Önismereti és Személyiségfejlesztő Kurzusaimon fogom bővebben kifejteni.

 

Írta és szerkesztette: Száraz György

 

Engedd meg, hogy figyelmedbe ajánljam a napvallás eseményeit!

 

Részletes eseménynaptárunkat itt találod: https://napvallas.hu/programnaptar/

 

Részt vehetsz programjainkon:

Csatlakozz hozzánk minden elkötelezettség nélkül!

Járd velünk együtt önmagunk felszabadításának útját, melynek segítségével egységet teremthetsz önmagadban és a környezetedben, s hozzájárulhatsz a világ rendjének helyre állításához!

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..