Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

SZŰZ MÁRIA EGYIPTOMBAN

A Mária név a héber Mirjam görögös-latinos változata. Egyes kutatók szerint „úrnőt”, mások szerint „tengert”, imígyen „tengerből születettet” jelent a Mária név. Megint mások Vénusz istennővel kapcsolják össze. Ami bizonyosnak tűnik, hogy Szűz Mária kultusza nem csak a keresztények számára lényeges, hanem a mohamedánoknak is. S úgy tűnik, ez fordítva is igaz, vagyis Mária számára is minden bizonnyal fontos a muszlim világ, hiszen nem is olyan régen sorozatosan megjelent Kairóban, Egyiptom fővárosában.

 

Mária keresztény kultusza

 

A római katolikus egyház minden hittétele a Szentíráson alapul. Az elmúlt 2000 évben összesen öt dogmára építették fel az egész Mária kultuszt. Ezen stációk a következők:

 

Krisztus után 431-ben az ősegyház Efezusban kinyilatkoztatta Mária istenanyaságát. Onnantól Mária, Jézus test szerinti édesanyja, azaz Theotokosz lett. I. Celesztin pápa szó szerint így fogalmazott: “A Szent Szűz Isten anyja, minthogy test szerint a világra szülte Isten testté lett Igéjét.”

 

Kr. u. 649-ben következett a második Mária-dogma. I. Márton pápa a Lateráni Zsinaton kihirdetette a Mária örökös szüzességére vonatkozó hittételét. Ebből is idéznünk: “emberi megtermékenyítés nélkül fogant a Szentlélek által …  és sérülés nélkül hozta a világra a gyermekét …  és a születés után is sértetlenül megőrizte szüzességét.”

 

1854-ben a Vatikánban deklarálta IX. Piusz pápa ex catedra Mária szeplőtelen fogantatásáról szóló hittételét. “A Boldogságos Szűz Mária fogantatásának első pillanatában a mindenható Isten egyedülálló kegyelméből és kiváltságából, az emberi nem Üdvözítőjének, Jézus Krisztusnak érdemeire való tekintettel, az áteredő bűnnek minden szennyétől eleve megőrizve mentes volt.”

 

A negyedik Mária-dogmát XII. Piusz pápa 1950-ben encikli­kájában adta hírül a híveknek:

“A Szeplőtelen Istenanya, mindenkor Szűz Mária földi életpályája befejezése után testével és lelkével fölvétetett a mennyei dicsőségbe.”

 

Végül az ötödik és máig utolsó Mária-dogmát 2002-ben II. János Pál pápa jelentette be. Ez arról szól, hogy Mária, mint a Megváltó emberi édesanyja, osztozik Jézus munkásságában abban az értelemben, hogy együtt dolgoznak titokzatos munkájukban. Ezért az Egyház Máriát a Megváltó Társa címmel ruházza fel.

 

Így alakult ki a keresztény kultúrkörben majd’ kétezer év alatt Mária kultusza.

szűzmária3

 

 

Mária muszlim kultusza

 

A Szent Korán, a mohamedánok szent könyve egy halhatatlan fejezetet szentel Mária, a próféta (!) édesanyjának  magasztalására. Talán szolgáltathatta az alapot a mariológia kifejlődésének, amely tudományág Mária életével foglalkozik és Mária jelenéseit kutatja.

A mohamedán társadalomban is Jézus Édesanyja Isten hatalmát és jóságát dicsőíti. Mária testesíti meg az egyetemes szeretetet és minden embert minden emberrel egybekötő békét. (Megjegyzem az iszlám szó békét jelent.)

A mohamedánok Mária-kultuszához valószínűleg az is hozzájárult, hogy Egyiptom szent föld volt. Ez hitük szerint elsősorban akkor alakult ki, amikor a hagyomány alapján a mai fővároshoz tartozó Saitim-Zeitun külső kerületében egy fa árnyékában 2000 évvel ezelőtt Heródes üldözése elől megpihent a szent család. Ez a világhírű Mária-fa. Később ott, azon a helyen egy forrás fakadt a földből, amely azóta is gyógyító vízzel táplálja a szomjúhozó embereket. Azaz már nem, mert pár évvel ezelőtt váratlanul kiapadt. Mindenesetre Mária, József és Jézus körülbelül három évet töltött Egyiptom szent földjén, közben végigjárták a Nílus-menti főbb városokat. Ma az említett Mária-fa mellett található egy térkép, amely megmutatja a szent család hajdani zarándokútjának főbb állomásait.

Azonban az igazán nagy áttörés és fellendülés 1968-ban következett be a Mária-kultuszban, amikor sorozatos, 16 hónapig tartó jelenéseknek lettek szemtanúi a Kairóba látogatók.

 

Szűz Mária jelenései Egyiptomban

 

1968. április 2. és 1969 júliusa között az ősi kopt keresztény templom kupolája felett zajlottak le az ominózus természetfeletti jelenések. Mária, pontosabban egy fényruhába öltözött fénytestű apácaalak glóriával a feje körül éppen a Fényességes Szent Szűz ünnepén este félkilenckor jelent meg először a kupola felett. Emberek ezrei nézték ámulva-bámulva a túlvilági tüneményt. Lefényképezték, a helyszínre érkezett a helyi televízió, majd később a nemzetközi sajtó megannyi nációjú képviselője. Hívők és ateisták, tudósok és laikusok, világiak és egyháziak több tucatszor láthatták és elemezhették a fényben lebegő Máriát.

A kupola tükörsima és gömbölyű, megállni rajta lehetetlen. De a fénylény nem is álldogált rajta, inkább lebegett fölötte, letérdelt a kereszt előtt és megáldotta az odasereglett tömeget.

 

Általában két óra hosszán keresztül tartott a jelenés. Rendszerint napfelkelte előtt jelent meg az Istenanya. A kopt-keresztény naptárban szereplő 32 Mária-ünnepen kivétel nélkül minden esetben volt Mária-jelenés. A Mária-jelenések valódiságához nem férhetett kétség.

VI. Kyrillos, Alexandria görögkeleti pátriárkája, Dr. Ibrahim Said, az egyiptomi evangélikus egyház feje és minden Egyiptomban élő protestáns egyház szószólója, Őszentsége VI. Cirill, Alexandria és Szent Márk székének pátriárkája és a muzulmán egyiptomi kormány moszlim bizottsága egybehangzóan elismerte a Mária-jelenések hitelességét. Valljuk be, ez nem semmi!

 

A kormány jelentése megállapította 27 különféle testhelyzetben természetfeletti fényben mutatkozó alakot észleltek a kopt keresztény templom kupolája felett. A tapasztalatok szerint csodálatos gyógyulások és megtérések történtek a jelenések ideje alatt és minden jel szerint annak hatására.

 

Az 1968-69-es Mária-jelenéseket követően még két ízben jelent meg Mária Egyiptomban. 1983-ban Kairó egy másik külvárosában, Shoubrában, a Szent Domján templom fölött sok ezer ember látta a Szent Szüzet misztikus ragyogás közepette. III. Sheonuda, a kopt Egyház feje hitelesnek ismerte el a jelenést.

 

Legutoljára Észak-Egyiptomban, Assiutban, 2000. augusztusában két héten keresztül láttak egy fénylő jelenséget, melyet Mária-jelenéssel azonosítottak. Augusztus 30-án pedig a Szent Szűz többször is megjelent a templom kupolája felett az összegyűlt hatalmas tömeg előtt.

 

Világszinten tendenciának minősül, hogy a Földünkön szaporodnak a Mária-jelenések, hiszen nem csak Egyiptomban, hanem Erdélyben, Japánban, Dél-Koreában, Spanyolországban is találkozunk tömegek előtt végbemenő misztikus Mária-jelenésekkel és csodákkal. A gyógyulások és a megtérések, illetve a jelenések nyomán szárnyra kapó üzenetek pedig villámgyorsan bejárják a nagyvilágot és formálják, csiszolják az emberek lelki világát és világképét.

 

Boldog napot!

Száraz György

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..