Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Tudományos bizonyíték van arra, hogy szó szerint istenekké válunk

Mi lenne, ha azt mondanám neked, hogy 1000 éven belül a mostani fizikai és mentális állapotunkkal jelentéktelen ősemberek leszünk a jövő emberiségéhez viszonyítva? Elsöprő mennyiségű tudományos bizonyíték van, amely azt támasztja alá, hogy nem csak a fizikai testünk fejlődik felgyorsult ütemben, hanem a tudatunk is. Ténylegesen egy evolúciós gyorsító sávban vagyunk, s talán működés közben is szemtanúi lehetünk a megistenülésről szóló próféciáknak. A tudatunk és a testünk a Föld történetében eddig még soha nem látott ütemben fejlődik.

 

http://www.spiritscienceandmetaphysics.com/

 

Körbetekinthetünk a világban és észrevehetjük a drámai spirituális fejlődés jeleit, ahogy egyre inkább kibontakoztatjuk a legteljesebb potenciálunkat. Most éppen egy ébredési folyamat megy végbe, s 2012.12.21. valóban a megvilágosodás új korszakának a hajnalát jelölte. Azonban, ahogyan ez a globális ébredés zajlik, úgy a fizikai járműveink és intelligenciaszintünk szintén fejlődik, mivel beléptünk az új korszak fényébe.

 

2007-ben, Dr. John Hawks, Wisconsin-Madison Egyetem antropológia professzora, egy olyan cikket közölt a nagyszámú szakértői bírálattal készült Proceedings of the National Academy of Sciences (PNAS) folyóiratban, melynek címe: Az ember alkalmazkodó evolúciójának újabb gyorsulása.

Ez a cikk azt igazolja, hogy az emberiségen belüli pozitív szelekció százszor gyorsabb ütemben történik, mint bármikor máskor az emberi történelem folyamán, valamint hogy a fejlődésbeli intenzív sebességnövekedés különösen az elmúlt 5000 ezer évben ment végbe.

 

A vizsgálat kifejezetten az egyszeres nukleotid polimorfizmusokként (Ez egy DNS szekvencia-variáció, amely akkor jön létre, ha egy nukleotid a genomban megváltozik, rövidítése SNP. Ezek teszik ki a humán genetikai variációk 90 százalékát.) ismert DNS szekvencia módosulásra irányult, amelyek a kromoszóma egy pontján jelentkező mutációk. Miként arra a Health and Medicine Week-ben rámutattak: „A kutatók az összekapcsolódó DNS bázispárok hosszú szakaszainak felfedezésével új genetikai módosulást azonosítottak be. Mivel a genetikai kicserélődésen keresztül az emberi DNS állandóan újraszerveződik, az LD egy hosszú, megszakítatlan szelete általában a pozitív szelekció bizonyítéka. Mivel az összekapcsoltság instabilitása gyorsan bomlik, amint az újjászerveződés sok generáción keresztül végbemegy, ezért ezeknek a megszakítás nélküli szegmenseknek a felfedezése az új adaptáció döntő bizonyítéka – mondja Hawks.”

 

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy ha az emberi népesség továbbra is növekedni fog, akkor az evolúciós gyorsulás hatása is követni fogja ezt a népességen tapasztalható új mutációknak fenntartott hely mennyisége miatt.  Az eredeti újságcikk szerint megközelítőleg 1800 gén, illetve a teljes genetikai rendszerünk 7 százalékát érinti az utóbbi pozitív szelekció. Hozzáteszik: „Amennyiben az új alkalmazkodó allék továbbra is demográfiai növekedést jeleznének, akkor a neolitikum és a későbbi periódusok több mint százszor nagyobb alkalmazkodó fejlődési üteműek lehettek, mint ami az emberi evolúció nagy részére jellemző.”

 

http://consciouslifenews.com/

 

A mezőgazdasági termelés, az étrendben bekövetkező változások és kísérletezés (például a tejben lévő laktózzal szembeni adaptív tolerancia), a betegségek (például a CCR5 gén bevezetése, amely az AIDS-szel szemben tesz ellenállóvá), valamint az emberpopulációnak az elmúlt 10 000 évben végbement jelentős kiugrása pozitív szelekcióra alkalmas optimális párzási helyekkel, illetve a masszív génállomány és a környezeti feltételek állandó megváltoztatásának bevezetésében rejlő, új alkalmazkodó mutációkkal ajándékozták meg a természetet.

 

Például csak az elmúlt néhány ezer évben az európaiak gyors változásokon mentek keresztül egy olyan proteinekért felelős gén esetében, amely káliumionokat szállít az idegsejtek és az ízlelőbimbók esetében oda-vissza, valamit az Alzheimer-kórral és a rákkal kapcsolatos gének tekintetében is.

John Hawks legmerészebb kijelentését a Wisconsin-Madison Egyetem honlapján jegyezték fel, ahol Hawks közölte: „Mi genetikai szempontból jobban különbözünk az 5000 évvel ezelőtt élt emberektől, mint amennyire ők különböztek a neandervölgyiektől.”

Más szóval, ha veszünk egy i.e. 3000 évvel élt embert – például egy egyiptomit –, akkor azt fogjuk találni, hogy az jobban hasonlított a neandervölgyiekre genetikai szempontból, mint amennyire ránk hasonlít.”

 

http://25.media.tumblr.com/

 

A Utahi Egyetem antropológusa és genetikusa, Dr. Henry Harpending, is részt vett ennek a tanulmánynak a lefolytatásában, és azt mondta a National Geographic-nak, hogy „Amennyiben az emberek mindig ilyen ütemben fejlődnének, a modern ember és a csimpánzok közötti különbségnek 160-szor nagyobbnak kellene lenniük, mint amekkora az valójában.”

 

A hatalmas mennyiségű empirikus bizonyíték azt sugallja, hogy az ember az utóbbi időben a genetikai információk terén végbement felgyorsult természetes szelekció alanyai voltak!!!

 

Arra is van bizonyíték, hogy ez a közelmúltban történt evolúciós sebességnövekedés nem csak biofiziológiailag jelentkezett, hanem ugyanakkor mentálisan is az intelligencia tekintetében.

J.R. Flynn, az Új-Zélandi Otago Egyetem politológia professzora, felfedezte, hogy minden egyes évtizedben átlagosan 3 ponttal emelkedett az IQ-szint világviszonylatban, amióta az IQ-tesztek eredményeit mérik. (Ezt 1910 óta dokumentálják az USA-ban.)  Ez azt jelenti, hogy aki 100 évvel ezelőtt benne volt a felső 10 százalékban az IQ-tesztek során, jelenleg a leggyengébb 5 százalékba tartozna. Ezek a növekedések állandó sebességgel mentek végbe a férfi és a női neműeknél egyaránt, és több mint 20 országban nyert tapasztalati úton visszaigazolást.

 

http://www.spiritscienceandmetaphysics.com/

 

Az átlagos IQ pontszám 100-tól indult, ezért ha egy ember 130 pontra teljesíti az IQ tesztet, akkor a tesztírók felsőbb kategóriájába tartozik, és egy 80-as eredmény messze átlagalattinak számítana. Meglepő, hogy az elmúlt évszázadban az IQ pontozást folyamatosan nehezíteni kellett, hogy az áltagos 100 fenntartható legyen. Flynn felfedezte, hogy a legnagyobb differencia a kulturálisan redukált tesztekben és a fluid intelligencia területén volt. A fluid intelligencia az a képesség, melynek segítségével a racionálisan és elvont módon gondolkodva találjuk meg a megoldásokat az újszerű problémákra a megszerzett tudástól függetlenül.

 

Ez cáfolhatatlanná teszi a tényt, miszerint ezek nem a tanult tartalmak gyarapodásából fakadnak, melyekhez az emberek az egyre több hozzáférhető információn keresztül jutnak, minthogy az csupán a tanult ismeretek alkalmazására vonatkozó, kikristályosodott intelligenciát tükrözné. Ráadásul, más környezeti faktorok – mint például az oktatás és az előnyösebb gazdasági helyzet – kevésbé játszanak szerepet, ha megpróbáljuk megfelelő módon az olyan esetek közötti lévő hiányosságokat megmagyarázni, mint például a hollandoknál az elmúlt 30 évben tapasztalható 20 pontos növekedés az IQ-eredmények területén.

 

Mint azt Flynn állítja az eredeti dolgozatainak egyikében: „A nemzetközi adatok ugyanazt a mintát követik, mint az amerikaiak. A növekedés 18 IQ-pont körül mozog generációnként (30 évenként) a Ravens teszteken, valahol 9 és 18 pont között van a Wechsler és Stanford–Binet teszteknél, nagyjából 9 pont a tisztán szóbeli teszteknél, csekély vagy nulla a Wechsler résztesztek esetében, mint amilyen a számtan, az információ vagy a szókincs.”

 

http://framingpainting.com/

 

A Ravens teszt az érvelés képességét méri a nyelvtől, az írástól és az olvasástól független, elvont feladatok felhasználásával. Ez azt jelenti, hogy az ilyen tesztbéli növekedések nem annak köszönhetőek, hogy az emberek mennyi ismerethez és információhoz férnek hozzá, hanem éppen az ellenkezőjét mutatják meg, s a legjellegzetesebb módon jelzik a vizsgákon többek között a tiszta problémamegoldó képességet, amilyenek a nonverbálisminták és kapcsolatok beazonosítása.

Még beazonosításra várnak azok a környezeti hatások, melyek segítségével megmagyarázhatóvá válik eme IQ-pontok emelkedése, s egyelőre még spekulációra adnak okot. A legfontosabb pszichológiai felfedezések közül néhányról Flynn így nyilatkozik: „egy kulturális reneszánsz, amely túl nagyszerű ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk”.

 

Ellentétben néhány tudományos konszenzussal, az emberi evolúció radikális növekedésen megy keresztül a genetika és az intelligencia vonatkozásában. Most már van tudományos bizonyíték arra, hogy az egyedfejlődés nem pusztán a kulturális leleményesség és a szociális szoktatás kérdése. Sem nem kizárólagosan a pszichológiai alkalmazkodás számára fenntartott dolog, hanem valóban egy ténylegesen mérhető pszichológiai jelenség, amely éppen most megy végbe a fajunkon belül. Az evolúcióról most úgy is beszélhetünk, mintha folyamatosan a komplexitás irányába tartó folyamat lenne, miként az a genetikusok és pszichológusok hasonló bizonyítékaiból is kitűnik.

 

Ez a felgyorsult állapot csupán egy véletlenszerű, átmeneti probléma, amely a közeljövőben stagnálni fog? Tovább fogunk-e innen fejlődni exponenciális ütemben és előre mutatóan? Éppen szemtanúi vagyunk az emberi megistenülésről szóló ősi próféciák jelenleg zajló fizikai megvalósulásának?

Ez a terület is megérett a vizsgálatokra, olyannyira, hogy azok a feltételek, amelyekben ez az evolúció történik, továbbra is jelen van (népességnövekedés, környezeti változások, technológiai és intellektuális kifinomodások), s látnunk kellene, hogy ez a hatás eléggé tartós, mivel új fejlődési korszakba léptünk és folytatjuk ennek az izgalmas határnak a felfedezését.

 

1000 év múlva, mi szó szerint istenek leszünk a jelenlegi állapotunkhoz képest. Lesznek olyan technológiáink és képességeink, amelyekről ma csak álmodhatunk, s a testeink annyival fejlettebbek lesznek, hogy visszapillantunk az eltelt évezredre és elcsodálkozunk azon, hogy az ősi ember hogyan tudott ennyire primitív életet folytatni az annyira archaikus (ősi) testekkel. Talán tényleg épp most lépünk be a spirituális és fizikai evolúció Aranykorába, amelyről oly sok ókori kultúra említést tett.

 

Forrás: http://www.spiritscienceandmetaphysics.com/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..