Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Újabb maja leletek kerültek elő 2012-vel kapcsolatban

A guatemalai La Corona-ban dolgozó régészek egy olyan 1300 éves maja szöveget fedeztek fel, amely újabb bizonyítékot szolgáltat az úgynevezett „idők végezetére” és a maja naptár által beharangozott 2012. december 21-ére. A felfedezés egyike az elmúlt évtized legjelentősebb hieroglifikus leleteinek – adta hírül a  szenzációs bejelentést a Phys.org.

 

„Ez a szöveg az ősi politikatörténetről mesél, semmint a próféciáról” – mondotta Marcello A. Canuto, a Közép-Amerikai Kutatóintézet igazgatója és a La Corona-ban folyó maja ásatások társigazgatója.

„Ez az új bizonyíték azt sugallja, hogy a 13 Baktun-os időtartam egy olyan kiemelkedő naptári eseménynek számított, amelyet az ősi maják rendszeresen megünnepeltek, mindazonáltal akárhogy is tekintünk erre az időtartamra, nem jelent világvége próféciát.” – mondta Canuto.

 

La Coronat évtizedek óta rejtélyes „Q lelőhelyként” tartják számon, vagyis olyasfajta kútfőként, ahol számos elrabolt kőfaragványnak a tartózkodási helye titokban maradhatott a 15 évvel ezelőtt történő újrafelfedezéséig. Az elmúlt 5 évben az archeológusok ezt a fejtörést okozó Klasszikus Maja várost és a környező dzsungelt kutatták át.

 

2012-ben Canuto és társa elhatározták, hogy feltárják a fosztogatók által 40 évvel ezelőtt erősen megrongált építményt, faragott kövek és síremlékek után kutatva. „Tavaly észrevettük, hogy a különleges építmény fosztogatói félredobáltak bizonyos vésett köveket, amelyek már annyira megrongálódtak, hogy nem tudtak rajtuk túladni a műkincs feketepiacon.” – mondta Barrientos igazgatóhelyettes.

 

„Így tudtuk, hogy valami értékes dologra bukkantunk, ugyanakkor tisztában voltunk azzal is, hogy talán egy része hiányos lehet”. Valójában a 2012-es ásatások nem csupán 10 további hieroglifikus írással borított kőtömböt hoztak a felszínre, hanem olyasvalamit is, ami elkerülte a kincsvadászok figyelmét. Nevezetesen egy, az eredeti helyén található lépcsősort és egy 12 darabból álló, érintetlen kőfaragvány-együttest. (Összesen 22 faragvány került elő.)

Az eddig ismert, elrabolt tömbökkel együtt az eredeti lépcsősor összesen nem kevesebb, mint 264 hieroglifát tartalmazott, amely az egyik legrégebbi és leghosszabb ismert ősi maja szöveg Guatemalában.

 

Mialatt a kutatócsoport a különleges lépcsősor feltárásán fáradozott, Dr. David Stuart, a Texasi Egyetem Közép-Amerikai Központjának igazgatója, nekilátott az új hieroglifikus szöveg megfejtésének. Stuart anno egyik tagja volt az 1997-es La Corona-ba indított régészeti expedíciónak, s azóta is igyekszik rekonstruálni és tanulmányozni a lelőhely történelmét. A lépcsősor feliratai La Corona 200 évének politikai eseményeit mesélik el a szövetségeseivel és az ellenségeivel együtt.

 

Újabb, váratlan felfedezésnek számított egy másik lépcsősor, amely 56 finoman megmunkált hieroglifikus faragványt tartalmazott.

Stuart felismerte, hogy az az adott kor legerősebb maja uralkodójának, a Calakmul-i Yuknoom Yich’aak K’ahk’ i.sz. 696-os látogatásának állított emléket. Ezt a királyt Tűz Karomnak vagy Jaguár Mancsnak is hívták. Calakmul évszázadokon át egy mérhetetlenül erős királyság hírében állott, mígnem a régóta rivális Tikal le nem győzte a királyt i.sz. 659. augusztus 3-án egy csatában. A tudósok azt feltételezték, hogy a király vagy meghalt, vagy fogságba esett, ám a most megtalált szöveg másként beszéli el a történteket.

Kiderült, hogy Calamul megvert királyát se nem gyilkolták meg, se nem ejtették fogságba, hanem dicstelen vereségének tudatában ellátogatott La Corona-ba és talán más szövetségeseihez is, hogy eloszlassa a legyőzése nyomán jelentkező aggodalmaikat. Mi ebben az utalás 2012-re? Mennyiben igazolja ez a közelgő próféciát? Nos, a 7. századi eseményekhez sokkal több köze van, mint a 21. századiakhoz.

 

A megértéshez vezető kulcs, amely 2012-vel hozza kapcsolatba ezt az ügyet, egy különleges rang, amelyet Calakul király önmagának tulajdonít a szövegben. Ő a „13 K’atun Urának” nevezi önmagát. Ezt a címet azért is kaphatta, mert ő volt az a király, akinek az uralkodása alatt került sor a 13. K’atun ciklus – egy rendkívül fontos időszámítási esemény – megünneplésére. (9.13.0.0.0)

Erre az eseményre néhány évvel 692 előtt került sor. Annak érdekében, hogy tovább dicsőítse magát, s hogy az uralkodását az öröklétbe helyezze át, kapcsolatba hozta magát a maja naptár következő, 13-as számhoz kapcsolódó, nagyobb időciklusával, amelynek a lejárta 2012. december 21-re esik. (13.0.0.0.0).

 

Nem is annyira a prófétálás, mint inkább az a szándék állhatott e mögött, hogy a király megingatott uralmának végét egy nagyobb kozmológiai keretbe ágyazza bele.

„Ez a politikai zűrzavarok időszaka volt a majáknál és a király szükségét érezte, hogy egy nagyobb időciklusra hivatkozzon, amelynek a vége 2012-ben következik majd be” – mondta Stuart.

Ez a bizonyíték összeegyeztethető a többi 2012-höz fűződő, maja feliratokban szereplő hivatkozásokkal. A tudósok úgy vélik, hogy ez a szöveg a maják válságos időszakát mutatja és azt, hogy az ősi maják nem annyira az apokalipszis megjóslására, hanem sokkal inkább a folytonosság és a fenntarthatóság érdekében használták a kalendáriumukat.

A feltáró munka tovább folyik abban a reményben, hogy az újabb hieroglifikus kőtömbök további fontos epizódokat tárnak majd fel a maja történelemből.

 

A cikk forrása: www.phys.org

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..