Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Út az autokráciába: Amerika rendőrállammá válhatna?

Az 1949-ben írt 1984 című regényében George Orwell azt mondja, hogy „Ha képet szeretnél alkotni a jövőről, akkor képzeld el, amint egy bakancs éppen egy emberi arcot tapos – örökre.” Túlzás volna? Kérdezd meg a kijárási tilalommal sújtott Egyiptom lakosait, ahol a demokráciának nyoma veszett éjszakára a vérfürdőben.

 

Egy 2013. augusztus 21-i interjúban, amelyet a Huffington Post készített, a Pentagon Papers-t (ami a vietnami háború titkos történetét foglalja össze) kiszivárogtató Daniel Ellsberg elmondta, hogy „Mi nem csak képesek vagyunk egy rendőrállamra, de bizonyos kezdeti lépései már megvannak.” Túlzás? Gondolj a fegyverekre és „biztonságra” hatalmas erőforrásokra, amelyek a hitehagyott hadvezérek és a hatalomtól megszállott diktátorok rendelkezésére állnak.

 

A megfigyelésére használt tolakodó technológiák lehetővé tették az olyan állami szervek számára, mint amilyen a Nemzetbiztonsági Ügynökség, hogy kijátsszák a Negyedik Alkotmány-kiegészítést. A kiszivárogtatott dokumentumok azt mutatják, hogy az NSA jóformán minden amerikairól adatokat gyűjtött.

 

http://www.greatnorthernprepper.com/

 

Az Egyesült Államok Patriot Act-ben (a terrorizmus visszaszorítására született törvény) és a Foreign Intelligence Surveillance Act-ben (külföldi hírszerzési-megfigyelési törvény) szereplő bizonyos megfigyelési korlátozások ellenére ezek a törvények akadálytalan felhatalmazást adnak az NSA-nak, hogy ellenőrizze az amerikai polgárok nemzetközi hívásait és e-mailjeit. Azon kívül még a FISA bíróság is beismerte, hogy hiányoznak azok az eszközök vagy képességek, amelyekkel ki lehetne értékelni a kormányzati beadványait a törvénynek megfelelően. A kormányzat most már képes – ha akarja – a polgárok privát feljegyzéseit is megfigyelni, beleértve a törvényes tiltakozásokat is.

 

A 9/11 utáni biztonság nevében a Patriot és a FISA törvények komolyan veszélyeztetik minden amerikai polgári szabadságjogát. S nem csak a magánéletet. Ellsberg megfigyelte, hogy amikor az emberek megtudják, hogy a telefonjaik és az e-mailjeik minden egyes megjegyzése „rögzítésre kerül, és azokat vissza lehet keresni”, akkor nem érzik azt, hogy szabadon megoszthatják a gondolataikat. Ez kiváltképpen akkor igaz, amikor ellent kívánnának mondani a hivatalos politikának, vagy amikor olyat kívánnak mondani, amit politikai tiltakozásnak lehet tekinteni.

 

A vakációt megelőző sajtókonferencián 2013. augusztus 9-én Barack Obama elnök néhány mondat erejéig foglalkozott az NSA megfigyeléssel. Azt mondta, hogy együtt fog működni a kongresszussal, hogy növelhesse a vitás programok felügyeletét (ígéretet tett arra, hogy kinevez egy külső szakértőkből álló bizottságot az adatgyűjtés technológiáinak a felülvizsgálatára), valamint hogy olyan ellenfele legyen a bíróságon annak, aki akadályozza a felügyeletre vonatkozó kormányzati igényeket.

Beismerte, hogy a kormányzat átláthatóbb lehet és annak is kell lennie a tekintetben, hogy miként végzi a megfigyelést.

 

Ezek a lépések ténylegesen javulást hozhatnak – feltéve, hogy valóban elfogadja azokat a Kongresszus és tiszteletben tartja az NSA és más kormányzati szervek. Mégis valaki feltehetné a következő alapvető kérdést: Miért van szükségünk egy FISA Bíróságra és az általa lehetővé tett jogosulatlan puhatolózásokra? Miért ne kellene a kormányzatnak egyszerűen tiszteletben tartania a Negyedik Alkotmány-kiegészítést és annak házkutatási végzésre vonatkozó igényét, amennyiben bizonyítást nyert az alapos gyanú? Ma már tudjuk, hogy az NSA az új adatgyűjtő szoftverét halászati „felderítésként” használja.

 

http://www.pakalertpress.com/

 

A megfigyelés kiterjesztése Amerika 9/11 utáni világának csak az egyik aggasztó része. A biztonság lobbistái, a média és maga a kormány továbbra is egy, az anyaország elleni újabb támadástól való általános félelmet szít. Ily módon megmarad a nemzet fő gondja a „biztonsággal”, ami üti a szabadság és a magánélet hagyományos értékeit. Az elmúlt néhány évben láttuk:

 

  • A szövetségi költségvetés egyre nagyobb része megy katonai és biztonsági programokra.
  • A végrehajtó hatalom készen áll arra, hogy a „terrorizmusellenességre” biankó csekkeket állítson ki.
  • Láttuk a kormányzati dokumentumok folytatólagos túlosztályozását.
  • Zéró toleranciát tanúsítanak a kormányzati spiclik és kiszivárogtatókkal szemben.
  • A drónokba vetett új bizodalmat a hazai megfigyelés céljából.
  • A határozatlan ideig való fogva tartás kibővítését.
  • A stop-and-frisk (megállítani és megmotozni) rendőrség kiszélesítését.
  • A bebörtönzés kiterjesztését még a kisebb horderejű bűncselekményekért is.
  • A tizenkét éves „terrorizmus elleni háborút”, amely távoli helyeken a mai napig folytatódik.

 

Az adófizetők pénzének és a jogállamiságnak eme esztelen feláldozása elmulasztja figyelembe venni a terrorizmus okozta relatíve alacsony halálozási rátát összehasonlítva a betegségekével, az autóbalesetekével, az öngyilkosságokkal, az esésekkel és a vízbe fulladásokkal.

 

Itt az ideje, hogy az amerikaiak azt mondják: „Állj!” Hagyjunk fel az olyan platformok és minden ehhez kapcsolódó eszköz építésével, amelyeket bizonyos jövőbeli diktátorok arra használhatnak fel, hogy az arcunkra taposhassanak. Ha elegen emelünk panaszt most a választott képviselőinknél, akkor legyőzhetjük a hatalmi lobbit, amely elragadja a mi nehéz munkával megkeresett polgári szabadságunkat.

 

Forrás: http://www.popularresistance.org

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..