Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

Valószínűleg egy Jézus Krisztusról készül korai képet találtak egy egyiptomi sír ásatásán

A Názáreti Jézust ábrázolhatja az a 6. századi kép, amit egy egyiptomi építmény föld alatti részében találtak.

 

A Barcelonai Egyetem kutatói úgy vélik, hogy egy sír lehet az a helyiség, ahol a képet megtalálták. Ez sok papnak és egy írnoknak lehetett a végső nyughelye, amit a föld alatti építmény körül talált tárgyakra alapoznak. Ami a méreteit illeti, nagyjából 26 láb széles és 13 láb hosszú. A régészeknek közel 50 tonna sziklát és egyéb törmeléket kellett eltávolítaniuk, hogy hozzáférhessenek a föld alatti struktúrához.

 

Josep Padró vezette az expedíciót egy olyan területen, ahol 20 évet töltött feltárással. A sír belsejében számos olyan képet talált, melyek között volt egy göndör hajú, áldást osztó férfié is, aki rövid szerzetesinget viselt.

 

A spanyol kutató úgy gondolja, hogy ez a központi alak talán Jézus Krisztust jeleníti meg, s 500 évvel a halála előtt készítették. A képet körbe ölelő számos leírás miatt az archeológusok tülekednek azért, hogy úgy fordítsák le a karaktereket, hogy azok sikeresen állapítsák meg a személyazonosságot.

 

http://www.crystalinks.com/

 

A föld alatti sírban elhelyezett két toll és egy tintával teli fémedény teszi lehetővé, hogy az írnok folytathassa a munkáját. Az írástudó testének vizsgálata feltárta, hogy az írnok halálakor mindössze 17 éves volt.

 

Az ősi hely Oxyrhynchus ókori városában található, ami körülbelül 100 mérföldre fekszik Kairótól dél-délnyugatra. Erről a városról úgy tartják, hogy egyike a valaha felfedezett leggazdagabb régészeti lelőhelyeknek.

 

A felfedezés „akkora szenzációt keltett, hogy még az egyiptomi Antikvitásokért felelős miniszter, Mohamed Ibrahim is, személyesen vett benne részt. Maga közölte elsőként a hírt egy sajtóközlemény formájában, amely a sír tartalmát ecseteli” – jelent meg először The Local című spanyol újságban.

 

Hajdan a vallási körmeneti út a Nílus folyó és az Ozireion között haladt. (Az Ozireion egy Ozirisznek, a túlvilág egyiptomi istenének szentelt templom, ahol Ozirisz hívei imádkoztak.) A városban számos építményt fedeztek fel, s ez az útvonal éppen a föld alatti struktúrák mellett vezetett el.

 

Padró és csapata a hely pontos mivolta után nyomoz a Montpellier Egyetem és a Catalan Egyptology Society kutatóival együtt.

 

Azt szeretnék tudni, hogy vajon az építményt csak sírnak szánták-e, vagy esetleg egyéb célja is volt a helynek.

 

Az ásatás során egy másik építményt is felfedeztek, amelyet kopott lépcsőkkel kapcsoltak hozzá az írnok nyughelyéhez. Most még csak értelmes találgatásokba bocsátkoznak a régészek azzal kapcsoltban, hogy mi lehet az elzárt helyen. Talán egy templom, esetleg egy sor más egyéb, Ozirisznek szentelt dolog.

 

Forrás: http://www.techtimes.com/

 

Fordította: Száraz György

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..