Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

VatiLeaks – Merénylet készül a pápa ellen?

Egy bizalmasnak számító vatikáni dokumentum látott napvilágot az olasz sajtóban, melynek létezését a Szentszék szóvivője is megerősítette. Precedens nélküli esetről van tehát szó, amelyben egy bíboros utal többek között arra, hogy a pápa már csak tizenkét hónapig marad életben, minthogy merényletet terveznek ellene. Az érintett bíboros minden alapot nélkülözőként aposztrofálta a jelentést, azonban a kiszivárogtatott dokumentumokat tételesen nem cáfolták meg. Így egyelőre marad a ködösítés és tovább terjed az egyház rosszhíre.

 

Az Interneten 2006 óta közétett kiszivárogtatott információk eddig is komolyan megtépázták a szóban forgó kormányokat és szervezeteket nemzetközi felháborodást okozva ezzel. Mostanság úgy tűnik, hogy semmi sem szent. És ez nem csak átvitt értelemben igaz, hanem konkrétan is. Legalábbis ez derül ki abból a dokumentumból, amelyet Il Fatto Quotidiano című baloldali olasz napilap közölt 2012 februárjában.

Az újság egy bizalmas vatikáni iratra hivatkozik, amelyet állítólag egy kolumbiai bíboros juttatott el a Szentszékhez idén januárban. Maga a dokumentum 2011. december 30-án kelt és Paolo Romeo bíboros, palermói érsek tavaly novemberi, Kínában tett látogatásáról szól. Az egyházi méltóság erősen félreérthető vagy állítólagos kijelentéseiről szól a jelentés.

 

A bíboros olyan kijelentést tett a jelentés alapján, miszerint a Szentatya már csak tizenkét hónapig marad életben. Beszélt továbbá egy konspirációra hasonlító bűncselekményről, viszont nem árult el részleteket arra vonatkozóan, hogy kik, hogyan, hol és mikor óhajtják rémtettüket véghezvinni. Biztosan állította továbbá a bíboros, hogy XVI. Benedek utódja olasz állampolgárságú személy lesz. Sőt, néven nevezi az utódot Angelo Scola bíboros személyében, aki egyébiránt Milánó érseke. Az kiszivárogtatott jelentés szerint a bíboros a tekintetben is kritizálta a pápát, hogy elhanyagolja a napi teendőit és csak a liturgia, a beszédei és a könyvei érdeklik.

 

A beharangozott pápa elleni merényletről és „halálos összeesküvésről” szóló bizalmas információkat sokan vitatják annak dacára, hogy a dokumentum létezését megerősítette a szentszéki szóvivő. Igaz, hogy komolytalannak titulálták és mellébeszélésként igyekeztek feltüntetni az írást a vatikániak.

 

Lehet, hogy ez egy újabb eleme a VatiLeaks-nek. Tény, hogy a kiszivárogtatások célt értek, amikor zavart és megrendülést keltettek a hívők egy részében, akik törekednek „hamisításnak” kikiáltani és rágalomként értelmezni az amúgy nem túlzottan félreérthető kijelentéseket. De vannak olyan nyitottabb szellemiségű és kevésbé bigott hívők is, akik mélyen elgondolkoznak az efféle, cseppet sem jelentéktelen kijelentéseken. Hiszen, ha mindez rágalom volna, akkor a szóban forgó lap szerkesztőségét felelősségre lehetne vonni. De vajon miért nem teszik meg a szükséges lépéseket az érintettek? Valaha sokkal kevesebbért is vérét vette az egyház a pletykálkodóknak.

 

Egy névtelenségbe burkolózó bíboros véleménye szerint a pápa rendkívül elszigetelten él elefántcsonttornyában és csak cenzúrázott, azaz megszűrt információkhoz fér hozzá. Ebből viszont az is következik, hogy a katolikus egyház feje nem tud mindenről, ami a világban történik, ebből kifolyólag a tevékenysége inkább bábkormányzás, mintsem valódi.

De tegyük fel a nagy kérdést: kinek állhat érdekében kompromittálni az egyházat és lejáratni a pápaság intézményét? Minden bizonnyal egyfajta hatalmi harc indult el a Szentszék berkein belül. Ebbe a képletbe tökéletesen beleillik a pápa tekintélyének besározása, az egyház hitelességének beárnyékolása és a szennyes ügyek kiteregetése. Vatikán Állam hivatalos ördögűzője, Gabriele Amorth atya úgy véli, hogy a Sátán személyesen indított támadást az egyház ellen.

 

A leváltási manőver egy újabb állomása lehet az a feltételezés, miszerint XVI. Benedek élemedett kora miatt a lemondását fontolgatja. Érdekes volna, ha megtenné, hiszen a pápaság történetében eddig egyetlen egyházfő, nevezetesen V. Celesztin pápa mondott le önként 1294-ben.

 

Jézus Krisztus földi helytartójának trónja inogni látszik, mint azt a mellékelt ábra mutatja. Véleményem szerint több sebből vérzik e teokratikus monarchia abszolút uralkodójának kormányzása. Lehet, hogy Krisztushoz hasonlóan mostantól stigatizálttá válik a Megváltóra hivatkozó egyik legnagyobb egyház is? Az biztos, hogy a sorsát senki sem kerülheti el.

 

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..