Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

VÍZ ALATTI ROMVÁROSOK

Minden kíváncsi ember fejében megfordult már, hogy milyen jó is lenne kincseket találni, elveszett, muzeális értékű tárgyakra bukkanni, esetleg felfedezni valami szupertitkos dolgot. Nos, azt kell, mondjam, ennek az esélye ma nem is olyan csekély, s az elképzelés nem is olyan naiv, mint azt első hallásra gondolnánk. Elveszett világok lenyűgöző maradványairól lesz szó a következőkben.

 

A BIMINI-SZIGETEK – AZ ELSÜLLYED ATLANTISZ?

 

Valahol a fantázia és a képzelet határmezsgyéjén balanszírozunk, amikor a víz alá vezet az utunk és a mélységben emberkéz alkotta építményeket pillantunk meg. A tengerfenék igazán kalandoroknak való terep, mert megannyi elsüllyedt kincs és lelet hever a csendben. Ilyen Atlantisz legendája is. Sok látnok és történetíró megerősítette már, hogy létezett egy mitikus, a múlt ködébe vesző, de attól még nagyon is valódi szupercivilizáció, mely csúfos véget ért, midőn elnyelte a tenger.

Edgar Cayce, a 20. század Alvó Prófétája viszont nem kevesebb konkrétummal szolgált ez ügyben, mint hogy a pontos helyet és dátumot is megadta, amikor majd rá fognak bukkanni Atlantisz maradványaira. Nos, így történt.

 

Atlantisz kontinense az Atlanti-óceánban nyugodott egykoron. Talán a karibi térség szigetvilága vagy az Antillák lehettek a hajdan volt földrész hegycsúcsai. Cayce kereken kijelentette, hogy a Bahamákhoz tartozó, jelentéktelennek tűnő Bimini-szigeteknél fognak Atlantisz nyomaira bukkanni, ugyanis ott állt valaha az atlantiszi Feljegyzések Terme.

„Atlantisz, avagy Poseidia (az utolsó előtti atlantiszi katasztrófa után megmaradt szigetek egyike) elsüllyedt töredékein, ott a templomok egy részét hamarosan felfedezhetik, korszakok tengervízi iszapja alatt – ez pedig a mai Bimini közelében, a floridai partoknál lesz.”

Az időpont pedig 1968 vagy 1969.

 

Ami a bizonyítékokat illeti, 1968-ban a Kutatás és Megvilágosodás Egyesülete légi felvételei nyomán Dr. Manson Valentine az Andros-sziget közelében talált meg egy 30 x 20 méter alapterületű építményt, amelyet egy atlantiszi templomnak gondoltak. Ezután Bimini közelében a búvárok faragott utcakövekre emlékeztető utat fedeztek fel, melyet Bimini-útnak kereszteltek el.

 

A mai napig folyik a feltérképezés és a kutatás. A sikerek közé tartozik az Andros-platform, amely egy dobogószerű építmény, vagy említhetném a tengerfeneket borító, állatokat formázó dombokat, melyeket jelentős csillagok alapján tájoltak.

Heves viták bontakoztak ki a hívők és a szkeptikusok között. A kétkedők azzal érveltek, hogy ezek modern építmények vagy némelyiket az erózió ereje, a víz és a szél hozta létre. Az ellenkezők azt is felhozták, hogy a sziklákról származó kagylóhéjak kora 3000 éves, ami kizárja, hogy atlantiszi eredetűek lennének az épületek. A hívők úgy érvelnek, hogy a karibi tengerfenék legutoljára 12 ezer éve volt szárazon és tisztán kivehető a Bimini-utakról, hogy emberkéz alkotta, mivel a szerszámok nyomai egyértelműen felismerhetők. A hipotézis támogatói sem tudják eldönteni, hogy pontosan mit is találtak, mivel még nem értek a felfedezés végére, ezért álláspontjukat nem tudják 100%-an bizonyítani. Ez azonban semmit nem von le Cayce érdemeiből, valamint abból a tényből, hogy történelem előtti civilizáció nyomaira bukkantak.

 

CIPRUS – ATLANTISZ MARADVÁNYA?

 

Miközben a Földközi-tenger alját pásztázták a kutatók, újabb teória született, mely Ciprustól néhány kilométerre helyezi az ősi Atlantisz helyét. Történt ugyanis, hogy a Szíria és Ciprus között található sekély pad, a ciprusi ív szonárvizsgálatai talán már egy ősi város fellegvárát és városfalait is feltárták.

Robert Sarmas iráni-amerikai kutató úgy véli, hogy 12 ezer évvel ezelőtt a víz fölé magasodott az említett ív, mivel anno a Gibraltári-szoros bezárult, s megszűnt a Földközi-tenger vízutánpótlása. A kutató az állítja, hogy Platón leírása meglehetősen jól illik erre a vidékre: északról hegyeket, délről síkságot említ. Összesen 50 elemet vélt felfedezni az iráni származású kutató Platón taglalásából. Mindközül a legmeggyőzőbb az atlantiszi síkság közepén elhelyezkedő magaslat, amely megegyezik az atlantiszi Akropolisz Platón által közölt méreteivel, ráadásul ezt biztosan falak határolják oldalról.

 

Sarmas elmélete szerint valamikor a Mediterráneum közepén lévő államból terjedhetett szét Európa és a Közel-Kelet irányába a műveltség. Ám i. e. 9500 táján egy erőteljes földrengés felnyithatta a Gibraltári-szorost és a kb. egy kilométer magas vízfal gyakorlatilag letarolta, legyalulta a mediterrán medencét éppen úgy, ahogyan Platón megörökítette.

 

Sarmas elméletével szemben szokás felhozni, hogy a tenger kiszáradása – például a Gibraltári- szorosnak köszönhetően hatalmas só-lerakódásokkal jár, amely teljesen terméketlenné teszi a földet. Másrész, a szoros megnyílása nem egyetlen nap leforgása alatt öntené el újra a medencét, hanem jóval tovább is eltartana a feltöltődés. Sokan pedig még azt is kétségbe vonják, hogy egyáltalán Atlantiszt találta volna meg a kutató. Sarmas éppen ezért újabb expedíciót szervez abban a reményben, hogy megalitikus építmények sorát fogja feltárni a mélyben, s talál olyan bizonyítékokat – például pollent –, amelyekkel letörölheti ellentábora arcáról a fennhéjázó mosolyt.

De ki tudja, mi lehet az igazság? Talán tényleg történelmi jelentőségű leletek pihennek a tengerben, csak éppen nem Atlantisznak, hanem egy másik kultúrának az emlékei.

 

LYONESSE – EGY ELVESZETT FÖLD

 

Lyonesse egy legendás királyság volt Cornwall és a Scilly-szigetek között, amelyet egykoron elnyeltek a hullámok. Lyonesse az Artúr-mondavilágban Trisztán szülőföldje volt. Itt került sor Artúr és Mordred legvégső összecsapására Alfred Tennyson Királyidillek című művében.

„Az éj leszállt, s a hős Király hadát

Sir Mordred ellen rendelé legott,

és Lyonesse-ig verte vissza őt –

e föld tűzből fogant az ősidőkben,

a végtelen mélység okádta ki, majd nyelte újra el; lakóit, ím,

rég elfeledték; roppant bércei

nézik csak partjának futóhomokját,

s a tenger messzi fantom-árnyait.”

Az irodalom egyik legendája szerint Lyonesse 1099. november 11-én süllyedt el. Fővárosa az Oroszlánok városa volt, s 140 templommal rendelkezett. Állítólag e harangok kongása máig hallható a víz alatt. Amikor a tengerpartról a Scilly-szigetek felé nézünk, láthatunk a tengerből kimagasodó sziklaszirteket. Ezeket a Hét kőnek hívják. Ez jelöli a néhai fővárost. A halászok beszámoltak arról, hogy láttak már épületeket és romokat a tengerben.

 

Corwallnak amúgy is volt egy elsüllyedt földről szóló legendája, nevezetesen, Lethowstow-ról. Talán innen ered a Lyonesse elnevezés. Mindesetre van valóságalapja a történetnek. Földtörténeti szempontból vizsgálva szinte biztos, hogy Cornwall és a Scilly-szigetek között egyszer létezett egy szárazföld, mivel a tengerszint jóval alacsonyabb volt.

De az sem elképzelhetetlen, hogy a bronzkor és a vaskor környékén még léteztek ilyesfajta földhidak. A római források egyetlen nagy szigetnek írják le a Scilly-szigeteket. Ezzel szemben Sztrabón tízet említ, s a mai állás szerint 140 sziklasziget van.

Legutoljára 1997-ben orosz Altantisz-kutató expedíció vizsgált egy Cornwall előtti víz alatti dombot. Azonban a legenda egyelőre tovább él.

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..