Holisztikus tábor - Július 13-15 - Jelentkezz!
Sign up with your email address to be the first to know about new products, VIP offers, blog features & more.

VÍZ ALATTI ROMVÁROSOK

Víz alatti régészet
A víz alatti régészet az archeológia talán legfiatalabb ágazata. Állítólag a víz alatti régészet gyökerei 1853-54-ig nyúlnak vissza, amikor Svájcban fa-, kerámia- és fémleletek kerültek elő a tavakból az alacsony vízszint miatt. A kezdetleges, búvárharangokkal történő kutatást lassan felváltotta a könnyűbúvár technika. Természetesen a víz alatt bármit feltárni sokkal körülményesebb, mint a szárazföldön, ezzel együtt a régészet eme válfaja virágkorát éli. A víz alatti régészet célja az elsüllyedt, víz alá került települések, egykori kikötők, hajóroncsok és egyéb vízi járművek maradványainak felderítése és vizsgálata. Nem elsősorban a kincskeresés, sokkal inkább a múlt megismerése és feltárása a cél. Az óceánok, a tengerek, a tavak, barlangok, kutak, üregek és egyéb víz alatti helyek, helységek felderítéséről szól.

Komoly technikai apparátussal rendelkezik a régészet: robotok, tengeralattjárók, víz alatti radarberendezések, búvárfelszerelés, műholdas navigációk mind-mind szolgálják a régészek munkáját.

A víz alatt a leletek sokaságával állnak szemben a búvárrégészek. Nem csak ez előző korok embereinek életmódjára lehet ebből következtetni, hanem a lelőhelyek állati és növényi leleteit is faggatóra lehet fogni. Ezek elárulhatják, milyen időjárási viszonyok jellemezték az adott korszakot, a műveltség milyen fokán álltak akkoriban az emberek, milyen szokások és hiedelmek jellemezték az életvitelüket, milyen betegségek sújtották a populációt, pontos kronológiai (idősorrendi) behatárolást tesznek lehetővé, esetleg megsúgják, milyen katasztrófa vetett végett egyik vagy másik civilizációnak.

A geofizikai módszerek közül a „side scan sonar” (víz alatti ultrahang, amely domborzati térképet készít) azonosítja a tengerfenéken található tárgyakat, a „sub-bottom profiler” segítségével az üledék által eltemetett tárgyak lokalizálhatók, a magnetométer a Föld mágneses anomáliáinak a meghatározására szolgál, míg a ROV egy kamera rögzítésére alkalmas távirányításos eszköz. Ezeken a speciális eszközökön kívül értelemszerűen a motorcsónak, a vízszivattyú, a hajódaru, az emelőballon, és egy sor felvevő berendezés: fényképezőgép, víz alatti kamerák szintén a felszerelés részei. Ami még külön említést érdemel, az a különleges konzerváló anyagok kérdése, hiszen gondoljuk csak meg, hogy a több száz vagy ezer éve vízzel érintkező tárgyak a levegő hatására villámgyorsan oxidálódhatnak és teljesen tönkremehetnek.

 

CALLATIS

 

Callatis kikötővárosát i.e. 670 körül alapították a görög kolóniák, később római kézre került. A 6. században egy földrengés pusztította el a várost és elnyelte a Fekete-tenger. Ma a Román Haditengerészet egyik hadikikötője található ott. Műszeres vizsgálatokat nem végeztek, csupán a búvárok vették szemügyre a leleteket. Sajnálatos módon a leletmentés nem szakszerűen történt, a medret markolókkal kotorták ki. Így kerültek napvilágra a kikötőváros romjai. A feltárás során egy időutazást tehetünk. Az első kereskedők Eladából érkeztek, akik megalapították Hisztriát, Tomis és Callatis várait. A rómaiak utakat, rendházat és védőhálót építettek, valamint az adamclisi várat, hogy megünnepeljék a dákok feletti győzelmüket. Ez volt a legjelentősebb város fekete-tengeri görög kolóniák számára.
A város újkori neve Mangalia.

 

A víz alatti expedíció az ókori kikötő bejáratánál felfedezett egy hozzávetőleg 2000 éves hajóroncsot. Callatis romjait a víz alatti régészeti radarokkal és robotkamerával tárta fel. E csúcstechnikának köszönhetően a régészek pontos képeket kaphattak a hajdani város maradványairól – utcákról, épületekről. Bízzunk benne, hogy még sok érdekes részlet fog napvilágra kerülni a búvárrégészek szakértelme és kitartó munkája által.

 

DVÁRAKA

 

Az Archeological Survey of India víz alatti régészeti kutató csoportja egy ősi város – minden bizonnyal Dváraka – maradványaira bukkant az Arab-tengerben. A romok nincsenek jó állapotban, ezért még nem lehet messzemenő következtetést levonni belőlük. A szárazföldön is találtak romokat, amelyek a középkorból valók. A tengerben talált pénzérmék kormeghatározásán még dolgoznak a szakemberek.

Dváraka a hagyomány szerint a Mahábháratában Krisna városának számít. (Dváraka vagy Dváravati). Az ősi város egyszer rejtélyes okoknál fogva elmerült a tengerben. Az ásatások 1963-ban kezdődtek meg a Deccan College és a gudzseráti kormány régészeti osztálya vezetésével. Ennek eredménye sok antik tárgy felszínre hozatala volt. Azután 1979-ben fényes vörös árunak elnevezett kerámiát találtak, amely kora több mint 3000 éves. Csak ezek után kezdték el tüzetesen átvizsgálni a tengerfeneket Dváraka után. Az eddigi eredmények alapján 1981-ben kezdték kifejezetten keresni az elsüllyedt várost az Arab-tengerben. A

legújabb kutatás 2007 óta holisztikus módon folyik a régészek és a búvárok együttműködésével.

 

Egy trák város

 

Karlovo bolgár régióban, Vaszil Levszki falu közelében egy ősrégi trák település maradványaira bukkantak a régészek. Kosztadin Kiszjov archeológus úgy véli, hogy az eddig ismert legrégebbi trák városnál, Szevtopolisznál is régebbi településre találtak. Feltártak egy királyi rezidenciát, amely legalább 2500 éves. Az ásatások vezető régésze azért nem volt elragadtatva az épületmaradványok helyzetétől, mert Szevtopolisz a víz alatt, egy víztározóban feküdt. A jelenleg folyó feltárás kiderítette, hogy a trák város területe 2,5 hektárra rúg. Sok trák és görög kerámiát sikerült kimenteni. A legfőbb akadályt az okozza, hogy magánterületen kell a régészeknek dolgozniuk és szűkölködnek az anyagi források terén.

A Georgi Dimitrov-gát építésekor elárasztott várost, Szevtopoliszt, III. Szeuthész trák király fővárosát, az odrüsz állam legkiemelkedőbb emlékhelyét víz alatti lifttel tennék megközelíthetővé a látogatók számára. A várost 9 év alatt az eredeti méretében állítanák helyre, s ezután adnák át a turisták hadának.

 

Elsüllyedt egyiptomi városok

 

Francia kutatók elsüllyedt város romjaira és relikviáira leltek Egyiptom partjainál. Név szerint Herakleion, Canopus és Menouthis Európa valaha a leggazdagabbak közé tartoztak, bár korábban csak a görög mitológiában szerepeltek ezek a városok. S most, mit tesz az Ég? Előkerülnek a tenger habjaiból. Azaz a francia víz alatti kutató expedíciónak köszönhetően emelkedett ki több hatalmas feketegránit-szobor, kőoltár, valamint több Ízisz, Ozirisz és Szeraphisz istent ábrázoló emlékmű. Olybá tűnik, hogy Egyiptom mesés kincsei nem korlátozódnak a szárazföldre, s nem csupán a sivatag porából magasodnak ki, hanem az egykori birodalom pompázatos városai az idők folyamán elsüllyedtek, vagy elnyelte őket az áradat.

Az ősi városok felfedezője Franck Goddio francia régészprofesszor két éves kutatást követően talált rá a városok nyomaira. A kutatók mágneses és ultrahangos érzékelőkkel térképezték fel a tengerfenék domborzatát, átlagosan nyolc-tízméteres mélységben.

 

Herakleion minden jel szerint a leggazdagabb és legcivilizáltabb lakott terület volt Európa déli tájain, mígnem i.e.331-ben Nagy Sándor meg nem alapította Alexandriát. Hérodotosz, a történetírás atyja a saját szemével látta a város tündöklését és a Herkules (Hórusz) tiszteletére emelt kolosszális templomot. A római Seneca is említi Alexandriát. Igaz, ő inkább az erkölcsi züllését emeli ki. A városokat valószínűleg a 7-8. században nyelte el a tenger. Jelen állás szerint a víz alatti archeológia történetének legnagyobb és egyedülálló felfedezései.

 

Víz alatti kínai romváros

 

  1. januárjában kínai kutatók a Fu-xian tó fenekén maya piramisokhoz hasonló építményeket találtak. A víz alatti objektum kiterjedése két és fél négyzetkilométeres volt.

Először egy hatalmas kör alakú építményt és nyolc nagyobb épületet tártak fel. Ezek mellett kettő többszintes épületet is találtak, amelyek roppant módon hasonlítottak a maya piramisokhoz. Az amfiteátrumszerű épület úgy 37 méter széles. De találunk ott három, sőt ötszintes épületeket is. Az emeletekre sok lépcső vezet fel. Érdekes, hogy komoly utakkal is találkozunk a tó medrében a víz alatt. A romváros becsült kora jócskán meghaladja a kétezer évet. E forrásokból arra lehet következtetni, hogy a kínai kultúra 2500 évvel ezelőtti stádiuma nem csak filozófia és az orvoslás, hanem az építészet terén is remekelt.

 

Atlantisz Kubában?

 

2002-ben hangzott el a National Geographic műsorában, hogy Kuba partjaitól nem messze  megalitikus romokra leltek a víz alatt. Nem is akármilyen mélységben, nem kevesebb, mint 600 méterrel a felszín alatt hevernek a romok, amely – szükségtelen hangsúlyoznom – nehezíti a feltárást. Az Elveszett Várost 2000-ben fedezte fel a Deborah S. Kelley vezette csapat.

 

A víz alatti régészek az ásványi kéményeket vizsgálták, s így lettek figyelmesek a különleges képződményekre. A „fekete pöfögők” olyan kéményszerű szerkezetek, melyek a forró vízi környezetben alakulnak ki, ahol a hőmérséklet meghaladja a 370 fokot. A „füst” az óceáni ágy hasadékain keresztül kijutva érintkezik az óceán vízével. A kémények fekete színét a kristályosodott ásványok adják. Az Elveszett Város e tekintetben azért egyedülálló, mert benne 150-170 Celsius fok között ingadozik, környezete pedig lúgos, ami egyébként nem jellemző a kéményekre. Különleges állatvilág tárult a felfedezők szeme elé: garnélarák-telepek és fényben pompázó rákok. Szén-dioxidot alig, ezzel szemben metán- és hidrogéngázt termelő forrásokat annál nagyobb számban találtak.

 

Egy másik hír szerint Paulina Zelitsky lengyel származású oceanográfus 670 méteres mélységben valószínűleg az elsüllyedt Atlantisz romjaira talált. A kubai Ulysses kutatóhajó fedélzetéről irányított szonár segítségével találtak rá a titokzatos romvárosra.

 

Víz alatti maja ipartelep
Heather McKillop, a Louisiana State University szakértője arról számolt be, hogy Belize területén fedezték fel az eddigi legnagyobb maja korabeli sólepárló telepet. A Punta Ycacos lagúnában végzett búvárrégész kutatások gyökeresen átalakíthatják a maják közlekedéséről és „sóiparáról” alkotott elképzelésinket. A búvárok az ismert négy sólepárló mellé még 41 újabbat illesztettek. A tengervíz desztillációja a majáknál úgy zajlott, hogy a tengervizet kerámiaedényekben felmelegítették és az elpárolgó folyadékból kinyerték a sót. Ezen felül találtak egy fából készült evezőt is. Ez utóbbi azért fantasztikus lelet, mert eddig még nem találtak a maja romok között evezőt, bár a tudósok az ábrázolásokon látták azokat. Belize területén anno virágzott a sólepárlás. I.sz. 600 és 900 között a Yucatán-félsziget településeire kenuval szállították a sót. Erre találtak bizonyítékot a kutatók. A 10. században viszont a maja civilizáció virágkora véget ért, s a gigászi maja metropoliszok elnéptelenedtek. Így a sólepárlás tudományának is bealkonyult.

 

Száraz György

Boldog napot!

TÁRSOLDALUNK: www.napvallas.hu
signature

No Comments Yet.

What do you think?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..